Ezt olvasta már?

0

Új edzőpáros irányítja a HR-Rent Kozármislenyt

A mai naptól a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapatát a Szanyó Károly – Sándor Tamás alkotta edzőpáros vezeti. (Pécsi Napilap)

A HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapata a tavalyi évben csodaszámba menő teljesítménnyel hívta fel magára a labdarúgó közvélemény figyelmét, amikor a Magyar Kupában 3 NB I-es csapatot is búcsúztatva a legjobb 8 közé jutott. Ez mellett pedig hatalmas fölénnyel, utcahosszal – 18 pont előnnyel – nyerte meg az NB III Közép csoportot. 32 mérkőzésből 25-ször nyert, 6 döntetlen mellett 1 vereséget szenvedett és 81 rúgott gól ellenében csak 15-ször vették be ellenfeleink a mislenyi kaput.

A csapat vezetőedzőjét Németh Zsoltnak hívták, aki ezzel a teljesítménnyel beírta magát a klub történetének egyik legfényesebb lapjára.

A tréner korábbi megye II-es és U19-es NB II-es bajnoki címei után 2013 őszén megbízott vezetőedzőként két mérkőzésen irányította az NB II-es Kozármisleny csapatát, majd tavasszal másodedző volt Eduardo Almeida mellett.

2015 nyarán nagyon nehéz helyzetben kapott vezetőedzői megbízatást egy teljesen új, szinte felnőtt meccset alig játszott fiatalokból kellett csapatot szerveznie immár az NB III-as bajnokságra, de minden nehézség ellenére parádés őszt produkált, hiszen egy erős, bajnokesélyes Vác mögött 2. helyen telelt, majd tavasszal végig versenyben volt a feljutásért.

Idén nyáron a stadion építés miatt és a rengeteg probléma (későn összeálló keret, otthontalanság) ellenére is jól indult az őszi szezon, de a bajnokság felétől már nem szerepelt annyira jól a csapat és az ősz végére visszacsúszott a 16. helyre.

Feleki Attila a Klub tulajdonosa az alábbiakat közölte ma: Zsolt a Klubunk történetének egyik leglojálisabb személye, akinek számos sikert köszönhetünk, és akinek a munkája, elhivatottsága révén rengeteget tapsoltunk, büszkék voltunk az aktuális csapatainkra, holott nagyon sokszor nem éppen ideális körülmények között kellett a munkát végeznie. Nem kérdés, hogy minden klub ilyen személyeket keres maga mellé. Ezért is döntöttünk közösen úgy, hogy a jelen helyzetben hasznos egy új impulzus, más személyek bevonása, ezért ő most oldalra lép, és nem mint edző fogja segíteni a Klubot. A munkájára természetesen hosszútávon számítunk a továbbiakban is.

Zsoltnak nagy KÖSZÖNETTEL tartozunk!!

Köszönjük az eddigi sikereket és felejthetetlen pillanatokat!!

Néhány nap alatt történt meg az edzőkeresés is, és így a magyar futballban két igazán jól csengő név veszi át a szakmai munka irányítását.

A mai naptól a HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapatát a Szanyó Károly – Sándor Tamás alkotta edzőpáros vezeti.

A labdarúgást szeretőknek nem kell bemutatni a két korábbi kiváló labdarúgót és immár edzőket.

Szanyó Károly futballistaként magyar bajnokságot nyert az Újpest csapatával és Magyar Kupa döntőt is játszott. Ez mellett tagja volt az 1996-os Atlantai Olimpiára kijutó remek magyar olimpiai válogatottnak. Edzői karrierjében is sikereket tudhat maga mögött, 2 éve az ő vezetésével a Vasas megnyerte az NB II-t és feljutott az NB I-be, ahol ugyancsak irányíthatta az angyalföldieket.

Sándor Tamás neve Debrecennel fonódik össze, hiszen ott lett profi játékos, majd később többszörös magyar bajnok és Magyar Kupa győztes labdarúgó. 11 alkalommal húzhatta magára a nemzeti válogatott mezét, ő is tagja volt az Atlantai olimpiai válogatottnak, de szerepelt az olasz Torino csapatában, Törökországban és Izraelben is. 2011-től 2016-ig a Debrecen NB I-es csapatának másodedzőjeként tanulhatott bele az edzői szakmába, ahol komoly sikereket értek el, 2 alkalommal bajnoki címet illetve kétszer Magyar Kupát is nyertek.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Botrány Erzsébetvárosban: tele a lakosok hócipője a lomisokkal

Kukákat borogatnak, szétszórják a szemetet a lomisok.

Kiszivárgott: európai vezetők árulással vádolják az Egyesült Államokat

Emmanuel Macron francia elnök egy kiszivárgott telefonbeszélgetés során, amelyen több európai vezető, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán...

Jönnek az emberi agyszövetből készült számítógépek, de van egy nagy probléma

Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy olyan számítógépek vegyenek minket körbe, amik nem szilíciumchipekből, hanem emberi agyszövetekből...

Kéz nélkül is vezethető ez az Alfa Romeo

A fogyatékkal élők világnapján mutatta be a Tonale SUV akadálymentesített változatát az Alfa Romeo. A speciális autó egyedi...

Nincs semmi gond velünk, itt a magyarázat: ezért fáznak a nők jobban

Ha hiszed, ha nem, távolról sem csak az emberekre jellemző, hogy a nőnemű egyedek gyakran fagyosabbak, mint a hímek – számos más fajnál...

Betelt a pohár, Oroszország betiltja a népszerű közösségi appot

Oroszország blokkolta a Snapchat elérését, ugyanis a hatóságok szerint a platformot terrorcselekmények szervezésére is használták.

Már állnak a gyártósorok a CATL debreceni üzemében, hónapokon belül indulhat a sorozatgyártás

A cég szerint az első időszakra a teljes gyártási kapacitásukat lekötötték az ügyfeleik.

Megduplázódhat ez az összeg: mindenki örül majd, ha megszületik a döntés

12 év után dupláznák meg az összeget, a szakmai szervezet tiltakozik.

Az Ügyvédkör elnöke szerint nagy visszaélésekre adhat lehetőséget a köztársasági elnököt megerősítő fideszes törvénymódosító

A szervezet úgy látja, a javaslat mind az elnök túlzott autonómiájának, mind a parlamenti kontroll kiüresítésének, mind pedig az...

Könnyek szöktek Szujó Zoltán szemébe, mikor meglátta, mit tettek a nagyapjától örökölt bútorral

Egy ötvenes évekbeli bútorról van szó, ami a műsorvezető első Forma–1-es élményére emlékezteti.

A Lukoil-kutak sorsa újabb fordulatot vett, döntés született Washingtonban

Reális veszélye volt a kutak működésképtelenségének. Mi történt? A washingtoni Pénzügyminisztérium szankciós hivatala, az OFAC új...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják

Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Egy vagyont kaphatsz ezért a régi mobilért, ha megtalálod a fiókodban

Elsőre hihetetlennek tűnhet, de egyre többet érnek azok a régi mobiltelefonok, amelyek sem okosak, sem csillogó-villogó, kamerákkal teleaggatott készülékek. Egyszerűen azért vonzóak, mert régiek és nosztalgiát éb

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0