Ezt olvasta már?

0

Új fájdalomcsillapító feltalálásában vettek részt a PTE kutatói

A St. Joseph’s Hospital and Medical Center (Phoenix, AZ) munkatársa, Andrej Romanovsky professzor által vezetett kutatócsoport a Pécsi Tudományegyetem kutatóival közösen egy olyan, vadonatúj fájdalomcsillapító feltalálása felé tettek komoly lépéseket, amely minden mellékhatástól mentes lenne.

A fájdalom kialakulásában szerepet játszó folyamatok felderítése és a fájdalom csillapításának lehetőségei jelenleg is széleskörű kutatások tárgyát képezik. A fájdalomérzékelés egyik legfontosabb kiindulási pontja a fájdalom receptor (újabb nevén TRPV1 csatorna), amely többféle módon aktiválható, ingerei közé tartozik a paprika „csípős” molekulája, a kapszaicin, a magas hőmérséklet és a savi hatások. A csatorna aktivációja fájdalomérzetet okoz, gátlása számos kísérleti modellben bizonyítottan képes a fájdalmat csillapítani, ennek köszönhetően a TRPV1 fontos gyógyszertani célponttá vált.

Számos világvezető gyógyszercég kezdett kifejleszteni TRPV1 csatornát gátló anyagokat, ún. TRPV1 antagonistákat. A fejlesztéseket azonban erősen hátráltatta, hogy több TRPV1 antagonista esetében fény derült a testhőmérsékletet befolyásoló mellékhatásra, amely hőemelkedés/láz, vagy kihűlés formájában nyilvánult meg. A Prof. Andrej Romanovsky által vezetett kutatócsoport (St. Joseph’s Hospital and Medical Center, Phoenix, AZ, USA) – kollaborációban két világszinten ismert gyógyszercéggel (AbbVie és Amgen), valamint a Pécsi Tudományegyetemmel – épp ennek a mellékhatásnak a kiküszöbölését tűzte ki céljául. Ez a tudományos kutatókból és gyógyszerfejlesztőkből álló nemzetközi csoport a világon elsőként mutatta ki, hogy a különböző testhőmérsékleti mellékhatások hátterében ugyanaz az élettani folyamat áll, így ha az erre a folyamatra való hatást csillapítani tudjuk, akkor az adott gyógyszer nem fogja befolyásolni a testhőmérsékletet. A kutatás eredményei az Acta Physiologica tudományos folyóiratban jelentek meg: http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/apha.13038/full

Prof. Romanovsky laboratóriumában több mint 10 éve vizsgálják a különböző gyógyszercégek által gyártott TRPV1 antagonisták testhőmérsékleti hatásait. Dr. Garami András, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Transzlációs Medicina Intézet egyetemi docense, és a Termofiziológia Kutatócsoport vezetője, elsők között csatlakozott ezekhez a kutatásokhoz, ő a frissen megjelent tudományos cikk első szerzője. A pécsi egyetemről Prof. Pintér Erika (Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet) és Pákai Eszter (Termofiziológia Kutatócsoport) szintén részt vettek a különleges felfedezésben. „Egészen eddig úgy gondoltuk, hogy a TRPV1 gátlók testhőmérsékleti hatásainak kialakításáért különböző élettani folyamatok felelősek”, nyilatkozta Dr. Garami, majd így folytatta: „Meglepetésünkre, a legfrissebb eredményeink ezt cáfolták, és igazoltuk, hogy a testhőmérséklet emelkedését és csökkenését pontosan ugyanannak az élettani folyamatnak az ellentétes irányokba való megváltoztatása hozza létre.” Prof. Romanovsky hozzátette: „A TRPV1 többféle módon aktiválható, de közülük kizárólag a savi hatásokkal való aktiváció áll összefüggésben a testhőmérséklettel. Ha ezt a hatást gátoljuk, akkor láz alakul ki, ha fokozzuk, akkor pedig kihűlés.”

Ez a kiemelkedő felfedezés lehetővé teszi a testhőmérsékleti mellékhatásoktól mentes TRPV1 gátló fájdalomcsillapítók kifejlesztését, hiszen ha az újonnan előállított gyógyszerek nem befolyásolják a TRPV1 savi aktivációját, akkor a testhőmérséklet változása sem fog kialakulni.

„Annak megértése, hogy a TRPV1 antagonisták gyógyszertani jellemzői hogyan állnak kapcsolatban a testhőmérséklettel, különösen fontos ahhoz is, hogy ezek a gyógyszerek a fájdalomcsillapítás mellett, szélesebb körben is alkalmazhatók legyenek”, mondta Dr. William Schmidt, a Catalina Pharma vezérigazgatója. „Sok gyógyszercég megpróbált TRPV1 antagonistákat kifejleszteni, sőt kezdeti humán tanulmányokat is végeztek”, folytatta Dr. Schmidt, „de a nem kívánt testhőmérsékleti mellékhatás miatt a legtöbb ilyen irányú gyógyszerfejlesztést felfüggesztették. A fejlesztések eredményeként gyártott anyagokat elraktározták, új felhasználási lehetőségekre várva. Ezek megvalósulásához óriási segítséget nyújt egy-egy ilyen anyag gyógyszertani tulajdonságai és testhőmérsékleti hatása közti összefüggés alapos megértése, vagyis a Dr. Garami és kollégái által végzett kutatások eredménye.”







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Budapesti fejlesztések, bombariadó több iskolában, gyűrűsfarkú víziantilop Hatvanpusztán – Newscast

Lezárultak a tárgyalások a Norvég Alappal, 92 milliárd forint támogatást kap Magyarország. Magyar Péter az uniós csúcs előtt azt...

Megerősítést nyert: a kínaiak már nem vendégek Európában, és új helyet követelnek magunknak

Egy autószalonon nemcsak az árulkodó, melyik modell körül gyűlik össze a legtöbb látogató, hanem az is, kik kérnek egyre nagyobb helyet...

Relaxációs technikák a hátfájás megelőzésére, enyhítésére

Az, aki képes tudatosan ellazulni, jobban tudja irányítani saját testét, nagyobb eséllyel előzheti meg a hátfájást. Megtudhatja, hogyan...

Egyre tovább tart munkát találni: ezt tanácsolja a HR-szakértő az álláskeresőknek

Egy év alatt 4,2 százalékponttal nőtt a legalább egy éve állást keresők aránya Magyarországon: 2026 nyarán már a munkanélküliek 33,7...

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A...

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti...

Magyar Péter rekordmagas előnnyel vezet Orbán előtt a népszerűségi versenyben

A fideszes tábor azonban nem fordult el Orbántól. A CEU kutatói elemzik a miniszterelnökök és miniszterelnök-jelöltek népszerűségét 32...

Lassan luxus lesz az olcsó használt autó is

A KSH és a Használtautó.hu felmérése alapján szeptemberben kevesebb használt gépjárművet kínáltak eladásra szeptemberben a két és...

„Menopauza idején nem elég a gyaloglás vagy a jóga, edzőterembe kell járni, és súlyzókkal edzeni az izmokat – Tíz éve dolgozom a hosszú életemen” – mondja az írónő

Kitartás, fegyelem, tudatosság. Ez a három összetevője a „Change Is You” (A változás te vagy) című könyvben bemutatott...

Pánik a SOTE szülészetén! Lezárt kórterem, fertőzéstől félve hagyták el kismamák a kórházat

Egy súlyos fertőzés híre kezdett el terjedni az egyik budapesti szülészeti klinikán, ami miatt az ott fekvő kismamák közül többen úgy...

Volt miniszterek felelősségét firtatja az NNI: Tordai Bence iratokkal ment a nyomozókhoz a gigantikus paksi kifizetés miatt

Hosszú kihallgatás az NNI épületében A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájában fél napon keresztül hallgatták...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Tegnap este végleg eldőlt a Real Madrid sztárjának sorsa

José Mourinho mondott róla ítéletet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0