Ezt olvasta már?

0

Új helyszínen az Everness Fesztivál

Idén új helyszínen várja a feltöltődni vágyókat az ország legnagyobb spirituális életmódfesztiválja, az Everness Fesztivál. Június végén közel háromszáz hazai és külföldi előadó érkezik, hogy a fesztivál hagyományai szerint a legkülönbözőbb területeken hirdesse a tudatos életformát. - Pécsi Napilap

- Nagyon szerettük, de kinőttük az akarattyai kempinget, ezért döntöttünk úgy, hogy idén új, tágasabb, modernebb környezetbe költöztetjük az Evernesst – mondja Klein Csaba, fesztiváligazgató. - A családias hangulatot természetesen megőrizzük, de azt reméljük, több szempontból is sikerül kényelmesebbé tennünk a fesztiválozók szórakozását. Alsóörsön közel háromszor akkora terület áll rendelkezésünkre, mint eddig, így könnyebben szervezhető a parkolás, zsúfoltság nélkül elférnek a sátrak, és 200 hűtővel, mikróval, klímával felszerelt, teraszos mobilház is várja ideiglenes lakóit. A 4-6 személyes házak kisgyermekesek és baráti társaságok számára nyújthatnak otthonos megoldást. A kempinghez kiépített füves strandrész tartozik, ahol klasszikus balatoni életérzéssel lehet, napozni, fürdeni vagy akár jógázni.

 

A MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként idén ötödször bemutatkozó Everness Fesztivál a lényegét tekintve azonban továbbra sem változik: a szervezők közel 300 hazai és nemzetközi spirituális tanítót, szellemi vezetőt, zenei előadót hívtak meg, hogy a legkülönbözőbb programokkal segítsék a fesztiválozókat saját útjuk megtalálásában. Alsóörsre látogat majd Jakupcsek Gabriella és Vámos Miklós író, újra a színpadon Isten tudjázik Rába Géza természetgyógyász, újságíró, Bedő Imre a Férfiak Klubját hozza elérhető közelségbe, de előadást tart még Hevesi Tamás, Gyuri bácsi a füvesember, Takács Tamás, Kereszty András, Gánti Bence, Kriston Andrea és Egedi-Kovács Melinda is. Külön helyszínt kapnak idén a hazai és külföldi jógaoktatók, és egyéb mozgásformák képviselői. A zenei paletta hasonlóan színes lesz: fellép a Samsara Boulevard, az Anna RF, Bársony Bálint hangterápiás koncertet ad, Tücsök Szabi a gyerekek fülébe muzsikál.

 

Az Everness idén is a gyermekbarát rendezvények sorát gazdagítja, 14 éves korig a belépés és a szállás is ingyenes, valamint számtalan zenei program, kézműves foglalkozás, jóga várja a fiatal fesztiválozókat. Idén sem kell megválniuk a gazdiknak a házikedvencektől, a jólnevelt, közösséghez szokott kutyákat örömmel látják a szervezők.

 

Továbbra is kiemelt téma a környezettudatosság, a vendéglátóhelyek lebomló evőeszközökkel dolgoznak, és a szelektív hulladékgyűjtésre is nagy hangsúlyt fordítanak.

 

Ami az étkezést illeti, nem kell majd önmegtartóztatást gyakorolnia egyetlen látogatónak sem, az ételudvarban a húsevők, a vegetáriánusok és a vegán étrendűek is megtalálhatják kedvenc falatjaikat.

 

A fesztivál ideje: 2017. június 20 - 25., Alsóörs, Pelso Camping

 

Kedvezményes jegyvásárlás március 15-ig: http://www.everness.hu/hu/jegyek

 

Csatlakozz az Everness Fesztivál Facebook oldalához: https://www.facebook.com/everness/

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Donald Trump megnevezte az ukrajnai béke legnagyobb akadályát

Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és...

Londoni elemzők árulták el, mire készülhet Magyar Péter

Az Eurasia Group friss helyzetértékelése szerint Magyarország 2032-ben vezetheti be az eurót. A hiánycélok eléréséhez a kormány a...

Ügyvédje hiába óvta a fegyházban ülő Joe Garciát: a gyilkosságért elítélt férfi mindent egy lapra tett fel a szabadulás előtt

Kockázatos döntés a feltételes szabadság kapujában Amikor Jon Kasbe rendező felvette a kapcsolatot a börtönben...

Vége a kétszámjegyű béremelések korának? Ez vár ránk az euró bevezetése előtt

Az euróövezeti csatlakozás felé vezető úton Magyarországnak búcsút kell mondania a termelékenységtől elszakadó, kétszámjegyű...

Drámai kijelentés: Trump szerint Zelenszkij lett a békekötés akadálya, csak az ukrán elnök nélkül jöhet létre megállapodás

Donald Trump szerint Zelenszkij nehezebb tárgyalópartner, mint Putyin, így a béke egyetlen feltétele az ukrán elnök kikerülése.

9 évet vártunk az új Tesla Roadsterre. Most itt van és tényleg repül.

1,0 másodperces gyorsulás, hideggázos fúvókák és repülő üzemmód. Elon Musk szerint az új Roadster jobb, mint James Bond bármelyik...

7 étel, amelyben több a vas, mint a vörös húsban – Még édesség is van köztük

Miben van sok vas a vörös húson kívül? Mutatunk 7 vasban gazdag ételt, amelyekkel változatosabbá teheted az étrendedet.

Iskolai lövöldözés, halottak

Tina Kotek, Oregon kormányzója megköszönte a támadóval végző férfi „hősies beavatkozását”, amely megakadályozta, hogy még több...

Autoimmun beteg volt, ma a világ hetedik leglassabban öregedő embere a pécsi tanár

Martinnál 24 évesen diagnosztizálták az autoimmun artritiszt, ami egy rendkívül fájdalmas, élethosszig tartó betegség. A fiatal férfi...

Akkora vita kerekedett Brüsszelben, hogy lefújták a sajtótájékoztatót csütörtök este – így zajlik eddig az uniós csúcs

Komoly vita alakult ki az uniós költségvetésről: le kellett mondani a csütörtök estére tervezett sajtótájékoztatót a brüsszeli...

Változik az M2-es metró közlekedése a héten, mutatjuk, hogyan juthatsz el a Déli pályaudvarra

A hétvégén rövidített útvonalon jár az M2-es metró. Pótlóbuszok és sűrűbben közlekedő villamosok segítik az utazókat: Olvasd...

Micsoda meglepetés. Rúzsa Magdi megmutatta, kiért rajong igazán

Egyenesen Párizsból jelentkezett be Rúzsa Magdi. Az aranytorkú énekesnő Franciaország fővárosában pihen gyermekeivel, a felejthetetlen...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

0






0