Ezt olvasta már?

0

Új időpontra helyezik át az idei Kékszalagot

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége úgy döntött, hogy június elsejétől szigorú biztonsági szabályok betartásával újra lehet versenyeket szervezni. A Kékszalagot viszont biztosan nem rendezik meg az eredeti időpontban, azaz július 2-4-én.

0
hirdetés

A tókerülő verseny új időpontjáról a szakbizottságokkal, Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel egyeztetve legkésőbb május 29-ig hoz döntést a szövetség.

Az MVSZ vezetése a szakbizottságok javaslatára elfogadta, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében a fokozatosság elvét követve történjen meg. Ennek értelmében június 1-től nyílik lehetőség a hivatalos rendszerben vitorlás versenyeket rendezni - áll a szövetség szerdai közleményében.

Az utánpótlás neveléssel foglalkozó tagszervezeteknek azt javasolják, hogy fokozatosan indítsák el ifjúsági programjaikat a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett az MVSZ erre vonatkozó ajánlásainak figyelembevételével.

Holczhauser András főtitkár elmondta: a sportági szakszövetség több ajánlást is kidolgozott a versenyszezon beindításával kapcsolatosan, szem előtt tartva, hogy a veszélyhelyzetet csak könnyítette a kormányzat, nem pedig teljesen feloldotta. Ezeknek megfelelően a versenyek rendezése a szűken vett versenyzésre korlátozódna, azaz "fapados" regattákat lehet majd rendezni. Nincs lehetőség csoportosulásra, nem lehet tartani helyszíni nevezést, kormányosi értekezletet, fogadást, szponzortalálkozót és díjkiosztó ünnepséget sem. Mellőzni kell a nézőhajókat, valamint a cateringet. A rendező- és mentőhajók kötelező felszerelését ki kell egészíteni maszkkal, gumikesztyűvel és szemüveggel, amelyek használat utáni elkülönített megsemmisítéséről gondoskodni kell, csakúgy, mint a mentő- és rendezőhajók és eszközök naponta, minden használat előtti fertőtlenítéséről is.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Napsütéssel és gomolyfelhőkkel indul a hét

A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

Vérciki ruhák a vörös szőnyegen - sírva fakadsz.

Döbbenet, hogy miből lesz a divat cserebogár!

Makóra telepíti hűtő-fűtő üzletágát a Continental

A Continental Makóra helyezi át váci gyárából a hűtő-fűtő rendszerek üzletágat. Az áthelyezést 2021 júniusáig hajtják végre,...

Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése

Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése, így a kitöltése minden magyar polgár számára biztosított - közölte...

Válassz egy baglyot, és derítsd ki, mi az a tulajdonságod, amin változtatnod kéne

A baglyok számtalan mitológiában hordoznak magukkal különleges jelentést, sőt, sokak szerint ha gyakran látsz ilyen madarat a valóságban,...

Itt álomfizu, rugalmas munkaidő várja a magyar anyákat: mégsem mernek belevágni

Csúcsokat döntöget az informatikushiány, nem csak nálunk, hanem az egész kontinens küzd ezzel a problémával. Szakértők szerint vannak...

Orosz szakorvos: befejeződött az első orosz vakcina tesztelése

Taraszov a fejéeményről világ első vakcinájának kifejlesztéseként számolt be.

Péntekig lehet fizetési könnyítést kérni illetékmentesen a NAV-tól

Péntekig kérhetnek fizetési könnyítést illetékmentesen a NAV-tól azok, akiknek adótartozásuk van. A kedvezmények igénybevételéhez...

Újra leáll a Mercedes-gyár Kecskeméten

A baon.hu információi szerint augusztusban újra leáll egy hétre a termelés a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában.

Ingyen nézhetünk körül VI. Ramszesz részletgazdagon díszített sírjában

Néhány kattintás, és már az egyiptomi síremlékben kódorgunk.

Hogyan beszéltem az ovis gyerekemnek a halálról?

Egy este elalvás előtt a kislányom sírós hangon felkiáltott. Ugye ti nem fogtok meghalni? Nem akarok új anyukát és apukát keresni! Ugye...

Sport

Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai aranyérmes labdarúgó

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián bajnoki címet szerző labdarúgó-válogatott tagja.

Mentőhelikopter és rengeteg mentőautó a helyszínen: újabb hírek érkeztek a tömeges biciklibaleset sérültjeiről...

Mint ahogyan azt a Blikk is megírta tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, melyen mintegy 50 résztvevő esett el. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben 19-en sérültek meg.

Mint a horrorfilmben: óriási tömegbaleset volt egy magyar kerékpárversenyen

Legalább 20 ember súlyosan megsérült. Rengeteg mentős érkezett a helyszínre Tótvázsony mellett.

A Fradi-legenda unokája mentette meg az NB I-es focicsapatot

A fiatal játékos fejlődésével Gera Zoltán is elégedett.

?Egyetlen kibaszott dolgot sem láttál a meccsből, mi értelme annak, hogy itt vagy??

A Liverpool nem tudta megnyerni a Burnley elleni hazai meccsét, másfél év után nem tudott győzni hazai pályán a bajnok. Frusztráltak is voltak a vörösök.

Benedek Tibor örökké 47 éves marad, de végtelen történet lesz az övé

Július 12-én lenne 48 esztendős a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a sportág egyik legnagyobb alakja.

Öt évre szerződtetné az AC Milan Szoboszlai Dominikot

Értesülések szerint a magyar futballista évi másfél millió eurót kereshetne.

Visszatér a Budapest Honvédhoz a magyar válogatott focista

Baráth Botond 2019-ben igazolt az Egyesült Államokba.

Eljegyezték Kapás Boglárkát

A világbajnok úszó kezét szintén úszó szerelme kérte meg.

Megvan a Zalaegerszeg új edzője

Magyar szakember váltja a Fehérvárra távozó Márton Gábort a kispadon.

Masszív csalódás volt a UFC szuperbunyója

A UFC váltósúlyú világbajnoki címe volt a tét a Kamaru Usman-Jorge Masvidal meccsen, komoly promóció és felhajtás előzte meg a bunyót, maga a meccs azonban csalódást keltő volt.

Máris megtalálta Sergio Agüero utódját a Manchester City?

Gabriel Jesus a statisztikák szerint képes lehet átvenni az argentin klasszis szerepét.

Bulvár

Csökken a koleszterinszint, eltűnik a zsírmáj: így hat a szervezetre, ha elhagyod a cukrot

A cukor elhagyása után gyorsan megtapasztalhatók az egészségügyi előnyök.

Elhunyt Szűcs Lajos olimpiai aranyérmes labdarúgó

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Szűcs Lajos, az 1968-as, mexikóvárosi olimpián bajnoki címet szerző labdarúgó-válogatott tagja.

Új jogszabály és rendkívüli intézkedések

Január 1-jétől gyorsabb és egyszerűbb lesz az osztatlan közös tulajdon megszüntetése; újabb rendkívüli intézkedésekkel támogatja a borágazatot az EU; indul a 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási csomag második üteme. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.

Félmillió sertés vár vágásra a koronavírus miatt

Júniusban az új típusú koronavírus okozta fertőzés miatt bezárt a Tönnies húsipari holding rheda-wiedenbrückeni központi vágóhídja. A leállás miatt már félmillió sertést nem vágtak le Németországban.

Akit kislányként mindenért vertek, meztelenre vetkőztetve, vizes kötéllel

Jászai Mari, a cselédlányból lett nagy színésznő története. Kegyetlen szerelmi csalódások és hihetetlen sikerek.

Beutazási korlátozásokat jelentett be a kormány - Itt a sárga és a piros országok listája

Beutazási korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Budapesten.

Hogyan mérhető otthon is pontosan a vércukorszint?

Az utóbbi húsz évben nagyon sokat fejlődött a vércukorszint otthoni mérésének lehetősége.

Benedek Tibor ma lenne 48 éves - Epres Panni ezzel a fotóval emlékezett meg róla

Benedek Tibor születésnapjáról megható sorokkal emlékezett meg a felesége.

Plasztikázott vagy természetes? Utánajártunk, milyen cici jön be a férfiaknak

A kérdés, ami titkon azért minden nőt érdekel, hiszen sokszor nem magad miatt veszed fel a 15cm-es tűsarkút, hanem azért, hogy felkeltsd valaki figyelmét. Hasonló a helyzet a szépészeti beavatkozásokkal is, sok nő nem magáért teszi, hanem csak párjának akar kedvezni. Ha a világ összes férfiját nem is, párat megkérdeztünk, hogy mire buknak jobban a plasztikázott, vagy természetes szépségre.

A kormány meghamisította az adatokat - egy újabb polgárháborút sem zárnak ki sokan Belgrádban

Névtelenséget kérő szerbiai forrásunk elégedetlenkedő diákokról, adatokat hamisító kormányról és nagy társadalmi szakadékokról. Egyre többek szerint hasonló az ország helyzete, mint a miloševići időkben.

blogmorzsák

Szemelvények egy karizmatikus vadász kalandos életéből

Szőnytől Tapolcáig – Tanzánián át, tisztelgés a ma 26 éve elhunyt magyar vadász emléke előtt.

„Meglesz-e még mind a 10 ujjam nyugdíjas koromra?“

A 800°C-os ezüst pont ugyanúgy néz ki, mint a szobahőmérsékletű... csak kicsit más a fogása.

A rabosító fénykép

A rendőrségi fényképezés kialakulása Magyarországon.

A megbetegedő élelmiszeripar

Az élelmiszeripar helyzete a koronavírus után.

Cukormentes eperlekvár

„Gyerekkoromban soha nem ettem bolti lekvárt, mert nagymamám mindig főzött.“

Kirakatgyerekek

Mikortól kirakatgyerek az a gyerek? Mikor, milyen képet és mennyit posztoljunk közösségi médiafelületeken a gyerekünkről?

Vérszegény gárda

A Netflix halhatatlan gárdája lehet golyóálló, de nem él majd sokáig az emlékezetben.

Fiatal, biztonságos japán kisautók

5 jó japán kisautó 1,5-2 millió forint között.

Pancserteszt: horpadásjavító készlet

„A horpadásjavító nem parasztvakítás, működik. Elsőre.“

Nemzet, jogállam, Trianon

Amit még gondolni sem mertél Trianonról.

Ilyen az, amikor Orbán Viktor kettős mércét alkalmaz

„Újfent bebizonyította, hogy nem akar minden magyar állampolgár miniszterelnöke lenni.“

Átalakulnak a balatonfüredi Huray villák

Meglepően más képet mutat a villák kertje, a fürdő egykori orvosának híres házait elkezdték átalakítani.

0






0