Ezt olvasta már?

Pécsi MFC: „A következő hetekben nyilvánvalóvá válik, ki lesz a tulajdonos”

Az NB I-ben újonc Budafoki MTE labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte az NB II-be feljutó Pécsi MFC-t Halásztelken.

0

Új játszóteret avattak a pécsi gyermekklinika udvarán

Szerda délután avatták fel azt a vadonatúj, minden hatályos előírásnak megfelelő, biztonságos játszóteret a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinikáján, amelyet a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány finanszírozott.


hirdetés

A pécsi ünnepélyes átadáson Dr. Masszi György, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: „A Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány 1995 óta tevékenykedik a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinikáján a szívbeteg és koraszülött gyermekek érdekében. Az alapítvány működteti a koraszülött mentőszolgálatot, emellett ingyenes programokkal segíti a szülőket.” – tájékoztatott az elnök.

Az EFOP-1.2.10-16-2016-00001 azonosító számú, „Mentorprogram létrehozása a dél-dunántúli régióban” című projekt keretében részben pályázati forrásból, részben adományokból fejlesztő játékokat vásároltak a program három mentorházába Pécsre, Kaposvárra és Szekszárdra, melyeket a szabad levegőn helyeztek el: Kaposváron kifejezetten mozgáskorlátozott gyermekek számára a Napsugár Fejlesztő Központban, Szekszárdon a Balassa János Kórház udvarán, Pécsen pedig a Gyermekklinika udvarán. A három beruházás összesen 19 millió forintba került.

Decsi Tamás professzor, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója megköszönte az alapítvány hatékony és áldásos tevékenységét. Kiemelte: „A játékok fejlesztik a kicsik mozgáskoordinációját, egyensúlyérzékét, kreativitását. Emellett az esetleges várakozási idő is gyorsabban elröppen, akár kistestvérként, látogatóként érkezik ide a gyermek, akár betegként.” – mondta a professzor.

A játszótér ütéscsillapító felülettel van ellátva, és a gyermekek biztonsága érdekében körbe is van kerítve.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

102 évesen meghalt James Bond ügynöktársa

Earl Cameron a filmtörténet egyik úttörő fekete brit színésze volt, a királynő is kitüntette.

Három szállodába látogatott el, és egyikben sem fogadta tiszta ágynemű az Inside Edition csapatát

A CBS-en futó Insiden Edition stábja kíváncsi volt rá, hogy mennyire veszik komolyan a New York-i szállodák a koronavírus-járvány során...

Ilyen az, amikor egy benzinkút tűzoltó berendezése mindent beterít

Látványos videó szemlélteti, mi történik akkor, ha egy benzinkúton működésbe lép a tűzoltó berendezés.

Meghalt a James Bond és az Eredet című filmek sztárja

Earl Cameron, a filmtörténet egyik úttörő fekete brit színésze 102 évet élt.

Megszökött egy rab az állampusztai börtönből

A 39 éves férfi a börtön mellett működő lovászatban dolgozott, ahonnan engedély nélkül távozott.

Lezuhant egy vitorlázógép Miskolcon

Felszállás közben a földre zuhant egy vitorlázó repülőgép a miskolci repülőtéren vasárnap délelőtt - közölte a...

Nem sikerült az űrbe juttatni apró műholdakat

Nem sikerült az űrbe juttatnia az új-zélandi Rocket Lab cégnek a rá bízott apró műholdakat: hordozórakétájának második fokozata...

6 jó játék kisbabáknak: filléres készségfejlesztő játékok, amiket 2 perc alatt összerakhatsz

Amikor az embernek minden otthoni dolgát úgy kell elintéznie, hogy közben a lába körül sündörög egy totyogó, akkor elő kell vennie a...

Percekkel a rajt előtt bukta Hamilton a 2. rajthelyét

A Red Bull óvta meg az Osztrák Nagydíj időmérőjének végeredményét az utolsó pillanatban, sikerrel.

Joghurttól a paprikáig - zsírégető ételek. - 2.rész

Torkig vagyunk vele, hogy nehezen mennek le a kilók, s közben még a finom falatokat is hanyagoljuk? Miért ne ehetnénk zsírégető ételeket?...

Így készíts fagylaltot gyorsan, cukor és tej nélkül

Ki ne szeretné a jó fagylaltot? Ám sokan vannak, akik tejallergiájuk miatt sajnos kénytelenek megvonni maguktól ezt a finom édességet....

Sport

"Elfogadhatatlan Hamilton évi 40 millió dolláros fizetése"

Romain Grosjean szerint aránytalan, hogy másik közben 150 ezret kapnak ugyanazért a munkáért.

Újra bajnok lett a Bayern München, de feljutni nem engedik

A Bundesliga 3-ban lett aranyérmes a müncheni amatőr csapat. Ez egyedülálló siker a klub történetében.

Cristiano Ronaldo mindenkinek üzent a szabadrúgásgólja után - fotó

A portugál Európa-bajnok hosszú idő után volt ily módon eredményes.

Tragikus hír jött: verseny közben meghalt a 20 éves sportoló

A 20 éves Niels de Vriendt életét vesztette azon a belgiumi kerékpárversenyen, amely az első volt az országban a koronavírus-járvány kitörése óta.

Ronaldo olyat tett, amit három éve nem láttunk tőle - videó

Buffon olasz bajnoki rekorder lett, a Juventus nyerte a városi rangadót.

Klopp elmondta, melyik két csapatot tartja a Bajnokok Ligája favoritjának

A címvédő Liverpool már tavasszal kiesett a Bajnokok Ligájából az Atlético Madrid ellen, de Jürgen Klopp így is várja, hogy folytatódjon a sorozat, és most egy interjúban elmondta, melyik két csapatot tartja esélyesnek.

Nem kérdés, ki a világ leggólerősebb csatára az idei szezonban

Minden versenysorozatban gólkirály, ahol játszott.

A ZTE edzője válthatja Joan Carrillót a MOL Fehérvár kispadján

Még a hétvégén eldől, hol folytatja az újoncot az élvonalban tartó szakember.

A Bayern nem tudja megfizetni a német csodagyereket

A Chelsea és a Real Madrid első körben 80 millió eurót ajánlott Kai Havertzért.

Guardiola kedvenc játékosa Liverpoolban köthet ki

Jürgen Klopp kaparinthatja meg a Bayern München labdarúgóját.

Ezekkel a feltételekkel lehet Neymar újra a Barcelona játékosa

A PSG brazil sztárja már a nyáron csapatot válthat.

Bulvár

Ezeket a maradékokat jobb, ha nem fogyasztjuk el másnap

Mi legyen az ebéd? Az égető kérdésre gyakran vágjuk rá: hát a tegnap esti maradék! Ám hiába a tudatosság és a takarékosság, léteznek olyan ételek, amelyeket egészségünk érdekében egyáltalán nem ajánlatos felmelegíteni másnap.  Tojás  Vigyázat, szalmonellaveszély! A tojásokban előforduló szalmonellát az alapos hőkezelés igen, a rövid időn át tartó melegítés azonban nem pusztítja el. [...]

Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait: 1,38 milliárd forint volt a tét

Ezek az ötöslottó nyerőszámai a 27. játékhéten.

Mindenki 7-szer születik újra: innen tudhatod meg, te épp melyik életedben jársz

Sokszor előfordul, hogy egyes emberek úgy érzik, egyszerűen nem a jó korszakba vagy nem a megfelelő helyre születtek. Megmagyarázhatatlan vonzalmat éreznek egy Amerikai kisváros iránt, vagy nagyon érdeklődnek a Viktoriánus korban történt eseményekről, de még ők sem tudják, pontosan miért. Az egyik legérdekesebb magyarázat szerint erről az lehet, hogy hétszer születünk újjá ezen a bolygón, és bár emlékeink nincsenek korábbi életünkről, mégis megmaradnak bizonyos kötődések azzal kapcsolatban, amit már megtapasztaltunk. Te is könnyen kiderítheted, melyikben jársz, hiszen mindegyik életet különböző dolgok jellemzik.

Csak 155 centi, mégis odáig vannak a férfiak a dögös énekesnőért

Tippeld meg a népszerű női hírességek magasságát!

Kiakadtak a gárdonyiak, mert lekordonozták a szabadstrandot - a fideszes képviselő se érti

A helyiek attól tartanak, hogy a polgármester így akarja elérni, hogy a fizetős strandot használják a fürdőzők.

Eláll a szavunk Dolph Lundgren lányától: a 24 éves Ida gyönyörű nő lett

Fotókon mutatjuk Dolph Lundgren idősebbik lányát.

Ledöntötték és vízbe vetették a nagy hajós, Kolumbusz szobrát

Baltimore - Amerika felfedezőjének szobrait az Egyesült Államok sok más városában is megrongálták.

Kifosztás a Balatonnál, egyre durvábbak a hétvégék

Kifosztás Siófokon szombat hajnalban, őrizetben a gyanúsítottak.

blogmorzsák

A fotós az oltár­nál feküdt - kínos esküvői pillanatok

Esküvői fotósok - határok nélkül!

Nincs más út, csak a kvóta útja?

A kvóta esetén nem kevesebb tudással vesznek fel embereket, hanem limitált teret adnak az előítéleteknek.

Tejszínes málnatorta mézes kekszes alappal, sütés nélkül

Meleg nyári estéken csodás hűsítő élményt nyújt ez a tejszínes, málnás sütemény.

Egy megfelelési kényszeres barátnő

Elmentünk többen egy helyre, és miközben rendelt, odament hozzá egy középkorú krapek, akivel végig dumált.”

Premierdátumot kapott az HBO félelmetes Lovecraft-sorozata!

Augusztus 16-án kezdődik a Lovecraft Country, amit J.J. Abrams és a Tűnj el! rendezője jegyez.

A perui nagykövet megállította Brüsszelt

A halálos injekciót csak a belga miniszterek, és a perui diplomácia közbenjárásával sikerült megakadályozni.

Négy ökölszabály, albérlőknek, bérbeadóknak

Ezeket betartva, évekig jó partnerei lehettek egymásnak.

Interjú a Budapest Pride szervezőivel

Azt üzenték a szivárványos ko­ronával, hogy a saját nemükhöz vonzódók is a magyar nemzet tagjai.

A nemzet­közi mércével mérve elégtelen teljesítményről

„A hatalom senkiket karol fel, a senkik érzik az életesélyt.“

Egy meleg, ke­resztény apuka válasza a CitizenGo petíciójára

„Nézzetek a kisfiam arcába és úgy mondjátok, hogy én a megrontója vagyok!“

A Német szállítórepü­lők Múzeuma

Alsószászországban, Hanno­vernél található a Wuntsdorfi Repülőbázis mellett a Német Szállítórepülők Múzeuma.

Wojtek tizedes hősi története

A háborúkban sok abszurd történet játszódik le és a valóság sokszor elképesztőbb tud lenni, mint a fikció.

0






0