Ezt olvasta már?

Rangos nemzetközi egészségügyi konferencia Budapesten

Budapesten zajlott le az Európai Strukturális és Beruházási Alap által finanszírozott eHealth-projektek bemutatkozására szervezett nemzetközi konferencia. Hazánkra, m...

0

Új konyhát adtak át a Csilla Gondviselés Házában

Ma adták át a Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportjának új konyháját az Apafi utcai Csilla Gondviselés Házában, ahol felnőtt fogyatékossággal élőkkel foglalkoznak.


hirdetés

Mint azt az átadón Pécs polgármestere elmondta, az egész beruházás a Máltai Szeretetszolgálat pécsi munkatársainak ötlete és kivitelezésében készült el, amely tovább erősíti a városrész „életben tartását”, fejlődési lehetőségeit. – Vigyázzanak rá – szólt a megjelentekhez Páva Zsolt.
Jónás Gergely, a Máltai Szeretetszolgálat dél-dunántúli regionális vezetője beszédében felidézte a kezdeti nehézségeket, valamint a beruházás indokoltságáról szólt, hozzátéve, „ismerjük azokat az ingatlanfejlesztéseket, amikor egymás után derülnek ki rossz dolgok az épületről, és amiket szinte azonnal javítani kellene”.
Az új konyha átadásával a korábbi 120 fős ellátást mostantól kezdve megduplázzák, 250 főre. Olyan betegellátást nyújtanak egyébként az Apafi utcai intézményben, ahol orvosi, jogi segítséget is nyújtanak, valamint adományokat osztanak tovább rászorultak részére.

Forrás: PNL







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fillérekért árulják feltört magyar weboldalak jelszavait egy orosz fórumon

A gondos eladók a felhasználás módját és azt is elmondják a vevőnek, pontosan milyen adatokhoz jut hozzá, ha megvásárolja a feltört...

Megbocsáthatatlant tett a sózómozdulatáról elhíresült török séf

Az éttermei oldalait ellepték a negatív értékelések.

Van egy megye az országban, ahol kiugróan magas a halálozás

A férfiaknál 12, a nőknél 9 százalékos az eltérés.

Frufru és pufi hajgumi? Ezek 2018 legtrendibb frizurái.

Ha egy kis újítással indítanád 2018-at, akkor kérj egy időpontot már most a fodrászodtól, és készíttess magadnak egy remek új...

A török kormány beismerte: jön az elkerülhetetlen lassulás

A török kormány csütörtökön ismertetett új középtávú gazdasági programjában jelentősen rontotta előrejelzését a gazdasági...

Bízik az OMV a román gázkincs kitermelésében

Pozitív döntésre számít a fekete-tengeri román gázkincs kitermelése ügyében az OMV kitermelési üzletágának igazgatója. A román...

1969-es rekord dőlt meg az USA-ban

Az előző heti rekordok után még tovább tudott csökkenni a munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban - írja az MTI.

Az olvasók szerint Gulácsi Péter a legjobb magyar labdarúgó

Egy hete indítottunk egy szavazást arról, szerintetek ki a legjobb aktív magyar labdarúgó perpillanat. Most lezártuk a voksolást,...

Ma már a leszbikusok sem hordanak monoklit

Ha a húszas években szmokingos aranyifjaknak öltözött hölgyekkel akartunk találkozni, érdemes volt Párizs felé venni az irányt.

A saját időmet adom cserébe- az internet tiltása helyett közös programok a gyerekkel

Bill Gates és Steve Jobs nem engedte, hogy gyerekeik naphosszat okostelefonon vagy tableten lógjanak. Elgondolkodtató, hogy a virtuális világ...

Több tízezer nő hal bele évente, eddig esélyük sem volt - az új felfedezés mindent megváltoztathat

A petefészekrákot már csak előrehaladott állapotában tudták eddig felfedezni.

0

Sport

Leleplezték a korrupt rendszert: kétmillió forintba kerül egy büntető

A BBC három éven át nyomozott az algériai futball mocskában.

Autóbalesetben meghalt két fiatal kézilabdázó

Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Megvan Dzsudzsák Balázs új klubja

A magyar válogatott labdarúgó egyelőre nem tér vissza Európába.

Cristiano Ronaldo elvesztette a fejét, lezavarták a pályáról

Az ötszörös aranylabdást első juvés BL-meccsén már ki is állították.

Meghalt Kulcsár Győző

A négyszeres olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója 77 évet élt.

A világ egyik legkomolyabb szakírója szerint nem futball, amit a PSG mutat

Jonathan Wilson teljesen felháborodott azon, ami a PSG-ben foci címszó alatt fut. És nyíltan felvállalja a háborút a katariakkal.

Ha Ronaldo kiállítása hiba volt, akkor mit mondjunk erre a piros lapra?

Nem volt könnyű szándékosságot feltételezni, de a játékvezetőnek sikerült.

Nem tud akkorát hibázni a Ronaldót kiállító bíró, hogy kirúgják

Felix Brychnek már eddig is volt bőven a rovásán, mégis tolják rendületlenül.

Autóbalesetben meghalt a két fiatal kézilabdázó

Autóbalesetben meghalt a spanyol Granollers férfi kézicsapatának egyik junior játékosa és egy korábbi kézilabdázója.

Ronaldót kiállították, lemaradhat a Manchester United elleni mérkőzésről

Ez volt az első piros lapja a BL-ben, elsírta magát.

0

Bulvár

Tragikus balesetben hunyt el a magyar meteorológus

Megszólalt az özvegy: " Jóformán mindene megsérült"

Az ATV műsorvezetője élő adásban lett rosszul - Elköszönni sem tudott rendesen

Az ATV Start című műsorát gyorsan le kellett keverni, Vujity Tvrtko nem tudott elköszönni se rendesen.

Leleplezték a korrupt rendszert: kétmillió forintba kerül egy büntető

A BBC három éven át nyomozott az algériai futball mocskában.

Autóbalesetben meghalt két fiatal kézilabdázó

Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Ezért van tátva mindig Melania Trump szája

Melania Trump fotóiban van valami fura, ha eddig még nem jöttél rá, akkor most megkaphatod a választ!

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

A pajzsmirigy betegség 10 jele

Hazánk a közepesen jódhiányos területek közé tartozik, amely magában hordozza a pajzsmirigy betegségek kialakulásának kockázatát.

Zseniális rendőrtrükkel szívatják az autósokat az M6-oson

Túl sok a szabálytalankodó, ezt találták ki ellenük.

Cseke Katinka exével jár Muri Enikő

A Cinderella (Hamupipőke) című mesemusicalben a címszereplőt alakítja Muri Enikő, aki most a való életben is hercegnőként érezheti magát Patonai Norberttel. A férfi történetesen Cseke Katinka exe.

Megvan Dzsudzsák Balázs új klubja

A magyar válogatott labdarúgó egyelőre nem tér vissza Európába.

blogmorzsák

A hagyományos szakmák elavulása és a kiút

A jelenség nekünk, magyaroknak is ismerős: a rendszerváltás utáni gazdasági csődhelyzetben százezrek veszítették el az állásukat.

Három másodpercnyi magyarság

Az Egyesült Államok mintegy 300 millió lakosából körülbelül másfél milliónyi a magyar eredetű.

Úgy érzed megőrültél? Hőhullámaid vannak? Nem tudsz aludni? Nem vagy egyedül!

Üdv a női világ egyik legnagyobb misztériumában, a menopauzában.

Albérletet keres a tegnap kilakoltatott család

A családot vasárnap rendőrök tájékoztatták szóban a kilakoltatás időpontjáról, erről semmilyen írásbeli értesítést nem kaptak.

Melyik a legjobb diákcsemege?

A dobogón olcsó termék is kapott helyet.

Nyaklánc WC ülőkéből, bross lemerevített láncszemekből?

Rövid leírás: Hihetetlen, hogy mikből készítenek ékszereket ezek a lányok!

Az Apple Watch átírja az orvosi műszerekről kialakult képet

Az egészségi állapotot folyamatosan megfigyelő, viselhető technológiák korába lépünk.

Menő Budapesti Lakások: tökéletes lakás diákoknak

Mi dobhat fel egy lakást annyira, hogy három diák is azonnal lecsap rá?

Az utóbbi idők legjobb Ikeás bútorátalakításai

Amikor nem csak az ötlet, hanem a megvalósítás is tökéletes.

Milyen egy nagyköveti fogadás?

Less be a kulisszák mögé, s tudd meg, milyen a függetlenség napi fiesta latin-amerikai módra!

Fontos infót szivárogtat az Apple új szoftvere

Nem csak az új iPad őszi megje­le­nése vált biztossá, de még a később érkező iPhone-ok jövő­jére is hamarosan fény derül!

A női orgazmus 4 dimenziója

A nők szexuális élménye egészen különbözik a férfiakétól.

0






0