Ezt olvasta már?

Akár 100-150 000 Ft-ot is össze lehet sípolni, mégis kevés a játékvezető

Mivel november 10., szombat munkanap volt, az amatőr labdarúgó-bajnokságok valamennyi mérkőzését vasárnap rendezték, ami fokozottan rávilágított egy problémára, a...

0

Új rendelőintézetet adtak át Kertvárosban - videó

Pécs legnépesebb városrészében 326 millió forintos beruházással kialakított, új rendelőintézetet adtak át kedden. A több mint 800 négyzetméteres kertvárosi gyógyító intézményt az egészségügyért felelős államtitkár avatta fel.


hirdetés

Ónodi-Szűcs Zoltán köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy tavaly végre sikerült a kormánynak jobb helyzetbe hozni az egészségügyi alapellátást. Példaként említette az alapellátásban dolgozók fizetésének többszöri emelését, amiről elmondta: ma egy háziorvos 2010-hez képest átlagosan 520 ezer forinttal többet visz haza havonta.

Az előző uniós ciklusban a vidéki Magyarországon 77 kórház újult meg és 25 szakrendelő épült fel - közölte az államtitkár, aki emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hónapokban több százmilliárd forintnyi egészségügyi - a fővárosban megvalósuló - fejlesztést jelentettek be. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy helyi lakosok megkérdezésével választották ki a pécsi távfűtő vállalat egykori épületéből kialakított rendelő helyszínét. Az új intézményben házi- és gyermekorvosi, valamint szakrendelők is működnek - tette hozzá. Csizi Péter, a térség - újraválasztásáért induló - fideszes országgyűlési képviselője az intézmény átadásának jelentőségét úgy érzékeltette, hogy Pécsen utoljára 1983-ban nyitottak meg rendelőintézetet. Fontos a magyar kormányzatnak, hogy egy új szakellátást biztosító intézmény jön létre - hangoztatta, jelezve, hogy Kertváros a maga 55 ezer lakosával az ország egyik legnagyobb lakótelepe. A képviselőjelölt korábban "régi stratégiai tervnek" nevezte a kertvárosi rendelőintézet létrehozását, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a létesítmény jelentősen hozzájárul a városrész lakóinak egészségvédelméhez. Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a kétszintes, több mint 800 négyzetméteres rendelőt összesen 326 millió forintos beruházással alakították ki, a munkálatokhoz több mint 250 millió forintot európai uniós forrásból biztosítottak. Az épület teljes energetikai korszerűsítés keretében külső hőszigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat, modernizálták a világítást, a fűtést és a melegvízellátást; a tetőre napkollektorokat szereltek. Az akadálymentes épület első emeletén belgyógyászati, nőgyógyászati, kardiológiai, ultrahang- és szemészeti rendelőt, valamint masszázs-, illetve fizioterápiás szobákat és védőnői helyiségeket alakítottak ki.

 

 

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)








0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A koraszülötteket ünnepli ma a világ - lila fényben fürdik a Lánchíd

A koraszülött kisbabák tiszteletére ma éjszaka lila színben világítják ki a Lánchidat. November 17-é

Károly herceg kitüntette Tom Hardyt

A színész a Buckingham-palotában kapta meg a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatát (CBE Commander of the Most Excellent Order of the...

Dzsudzsák Balázs a finnek ellen kezdő lehet

A magyar válogatott kezdőcsapatában több változás is lesz az Észtország elleni meccshez képest.

Kikapcsolódásra vágyott a luxus úton, de meggyilkolták

Nyolc emeletnyi magasságból esett le nő, akinek még a lába is leszakadt a zuhanás erejétől.

Virágzó piactér lesz az Instagramból

Az Insta igazán alkalmas rá, hogy eladjuk rajta az otthon készített rongybabákat, a kézműves lámpákat vagy söröket.

Brutális baleset szemtanúja volt Tompos Kátya, keresi a sérültet

A színésznő a Facebookon osztotta meg a baleset részleteit. Követői segítségét kéri, hogy megtalálhassa a sérült lányt.

Minden oké, mégsem vagy boldog? Egyszerű az oka

Ezt a hibát könnyű elkövetni. Pszichológus szakértőnk írása.

A svédek egy villanással lejjebb küldték a törököket - videó

Azerbajdzsán és Koszovó továbbra is veretlen a Nemzetek Ligájában.

Holland embercsempészt fogtak el Röszkén

Tizenöt iraki határsértőt próbált Magyarországra juttatni gépjárműve rakterében egy holland férfi szombaton Röszkénél, a sofőr...

0

Sport

Ezért is nagy kár, hogy nem sikerült a feljutás a Nemzetek Ligájában

Igazi sztárcsapat is jöhetett volna a következő sorozatban.

A kézilabda-BL lemossa a pályáról a Nemzetek Ligáját

Egymást után három magyar csapat találkozója is képernyőre kerül szombaton.

Hiába a BL legjobban fizetett kézicsapata a Veszprém, teljesen beleállították a földbe

A magyar kézilabda egyik kirakatcsapata lassan pofozógéppé válik a Bajnokok Ligájában, pedig ilyen minőségű és mennyiségű játékoskerete senkinek sincs. A helyzet roppant kínos, ám közel sem annyira meglepő, ha kicsit mögé nézünk.

Mi lett vele? Ezzel telnek a napjai, egészségi állapotáról is beszélt a legendás magyar edző

Budapest Garami József (79) közel a nyolcvanhoz is a labdarúgás megszállottja.

Sorsdöntő meccs jön a finnek ellen

Még a bennmaradás sem biztos, miközben az EB-sorsolás a tét.

Neymar és Cavani látványosan összebalhézott a pályán

Lesz dolga Thomas Tuchelnek és Lőw Zsoltnak, amikor a két sztár visszatér Párizsba.

Hollandia visszatért az élvonalba, a németek kiestek onnan

A hollandok a világbajnoki címvédő franciákat is legyőzték, így akár csoportelsők is lehetnek.

Ha Milánóban játszik, csak a magyaroktól kell tartania az olasz válogatottnak

Története során kétszer kapott ki ebben a városban, mindkétszer Magyarországtól.

Rettegtek az F1-es csapatok a brazil versenypályától, ami a szegénynegyed mellé épült

Sao Paulo A Forma1-es világbajnoki sorozat egyik legrégebbi és legnépszerűbb helyszíne egyben a legveszélyesebb is. Nem túlzás, a csapatok tagjai az életüket kockáztatják, hogy eljussanak a szálláshelyükről a Brazil Nagydíj pályájára.

0

Bulvár

Fontos: megfejtették a bölcsőhalál okát

Ez a rendellenesség a bölcsőhalál kockázatának teszi ki a csecsemőket

Így reagált a történtekre VV Vivi megcsalt párja

Annak ellenére, hogy VV Vivi menyasszony, összeszűrte a levelet Radiccsal. De mit szólt ehhez a lány vőlegénye? Elmondta!

Ezt tanultam abból, hogy 21 napig nem vettem magamhoz glutént, cukrot, alkoholt és kávét

Amy Baglan, a MeetMindful nevű, egészségesen élők számára létrehozott randioldal alapítója úgy döntött, 21 napig teljesen kiiktatja étrendjéből a glutént, a cukrot, az alkoholt és a kávét. Ez után a 3 hét után rengeteg dolgot más színben lát, olvassatok ti is bele, hogy miket tapasztalt ez alatt az idő alatt, ha egy kis motivációra lenne szükségetek!

Rendőrök szállták meg az ötödik leggazdagabb magyar házát

A Bige Holding Kft. gyára után most a lakását is vizsgálják Bige Lászlónak.

Elhunyt Princz Gábor

Elhunyt dr. Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója - értesítette Princz Gábor családja az ATV-t. Princz Gábor 62 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt el Bécsben.

Ilyen szégyentelen bunkót még sosem videóztak szirénázó mentő mögött

Amikor kérdőre vonták, még ő volt pofátlan.

Utálatos és kegyetlen tévhit dőlhet meg őseinkről

A neandervölgyiek nem éltek veszélyesebben, mint a Homo sapiens erre a megállapításra jutottak a Nature szerdai számában megjelent tanulmány szerzői.

Hatalmas űrtornádó ütközik a Földnek: ilyen lesz a találkozás a tudósok szerint

A csillagászok talán még a karácsonynál is jobban várják a közelgő eseményt, nem véletlenül.

"Kálmán Olga egy fizetett prostituált"

Kálmán Olga nem hagyja népét magára, újból képernyőn lesz a Jobbik házitévéjében - többek között erről is szó volt az ECHO TV Troll című műsorában. Az N1TV új műsorának résztvevőiről Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese azt mondta: a társaság csupa kiégett, kétségbeesett, semmire sem jó zsoldosból áll.  A fizetett prostituáltjaik ott ülnek a stúdióban. 

X-Faktor: ilyen még nem volt, hatalmas botrány tört ki Jimmy dala miatt

Budapest Botrány az X-Faktorban! A Blikk megtudta, Zámbó Jimmy (42) családja és a zeneszerző megtiltotta a RTL Klubnak, hogy a tehetségkutatóban felcsendüljön a 2001-ben elhunyt Király egyik legismertebb dala.

Elgázolt 11 embert, nem hiszi el, milyen büntetést kapott

Az amerikai férfi 11 embert gázolt el akaratlanul 2017-ben Idahóban egy autókiállításon.

blogmorzsák

4 kérdés, melyek nem maradhatnak válasz nélkül a Gruevszki-ügyben

„Gruevszki túl sokat tud, és amíg nálunk van, addig ebből baj nem lehet?“

Idióta cenzúra és a kellemetlen Puzsér

„A legegyszerűbb megoldás nem foglalkozni azzal, aki nem fér bele a világképembe.“

Megfázás vagy influenza?

Nemcsak a nevükben van eltérés, de a tüne­te­ikben és kezelésükben is! Tanuld meg azono­sí­tani őket, hogy tudd, hogyan szabadulhatsz meg tőlük!

A Tankcsapda legszélsőségesebb lemeze jön jövőre

Lesz rajta thrash metál és country is.

Sterbinszkyt adod?

Faterodéknak alap, és lehet, hogy a te mixedet is kiválasztja.

Az utóbbi évek legdurvább interjúját adta Danica Patrick

Az ex-versenyzőnő szerint az IndyCar-pilóták pózerek, őt magát pedig csak az általa szerzett könnyű pénz miatt alkalmazták.

Orbán arcul köpte a saját törvényeit

Nem kétséges, hogy a miniszterelnök a Gruevszki-ügyön csak veszíthet.

Való Világ 9x13 - A Haj-gate

Csoki összekeverte a két legfonto­sabb testrészét, így a haját csapta le nullással.

Kihagy­ha­tatlan őszi programok a Balatonnál

Az őszi Balaton va­rázs­latos, mégis nagyon kevesen ismerik.

Hordozó kontra babakocsi

Nem is gondolnád, mi minden­ben akadályozza az embert egy babakocsi.

A 4-es metró bot­rány érintettjeinek tündöklése a NER-ben

Nagy dérrel-dúrral harangozta be a kormány a 4-es metró kö­rüli kor­rupciós botrány elleni fellépést. Aztán beszédes csend következett.

Vasútünnep Cseh Sziléziában

A csehek tudják, hogyan kell ünnepelni!

0






0