Ezt olvasta már?

A párkapcsolatokról szól a Pécsi Harmadik Színház új előadása

Mi megengedett egy párkapcsolatban, s mi nem? – ezt a kérdést járja körül a Pécsi Harmadik Színház és az Oberon Társulat legújabb osztályterem-színházi előadá...

0

Újabb díjat nyert a Pécsi Sörfőzde

A Pécsi Sörfőzde, hazánk legrégebb óta működő sörgyára az 1990-es évek közepétől – Magyarországon elsőként – hozta létre és azóta is nagy sikerrel készíti és forgalmazza a radlereket.


hirdetés

Már a kezdetek is jól mutatták a vállalat termékfejlesztési- és innovációs aktivitását, amelyeknek szerves folytatása volt a Radler Lemon után a bodzás változat elkészítése, melyet további gyümölcsös ízek és két alkoholmentes változat létrehozása követett.

A termékek kiváló beltartalma mellett a külső megjelenésre is nagy figyelmet fordítottak, 2014- ben radikálisan megújult a csomagolás, melynek tervezése során annak főbb „hívószavai” a következők voltak: „nagyvárosi, fiatalos, eredeti, életszerető, megosztó, innovatív, lezser”.

S hogy a megvalósítás kiválóan sikerült, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy kategóriájában az Év Terméke díj 2014 győztese lett, mellette a PAKK ’14 csomagolásdizájn- verseny 2. helyezését nyerte el! És most itt a legújabb hír, a sikerszéria újabb állomása: A Product of the Year, a világ egyik legjelentősebb innovatív termékeket díjazó rendszere, ízesített sör kategóriában eredményt hirdetett, a kétezer fős fogyasztói teszt eredményeként 2016-ban ismét a Pécsi Radler termékcsalád „vitte el a pálmát” és viselheti az Év terméke 2016 díj címet!

 

Forrás: profitline.hu







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Teljesen átalakul az Ikea - Magyarországon számos változtatás lesz

Felgyorsítja átalakulási folyamatát az Ingka csoport, növelve befektetéseit új és meglévő Ikea áruházaiba és a kiszolgáló...

Újabb tizenöt gyanúsított a röszkei pénzügyőrök vesztegetési ügyében

Tizenöt pénzügyőrt állítottak elő és hallgattak ki a bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés...

Miért bíznak a családi vállalkozások tulajdonosai az öröklétben?

A vagyontervezés és -strukturálás nem csak a generációváltáskor lehet életmentő a családi vállalatok számára.

Vizsgálatot rendeltek el a Boeingnél és a SpaceX-nél Elon Musk füvezése miatt

Bár a biztonsági felülvizsgálat okát nem közölte a NASA, az intézkedésnek sajtóhírek szerint ahhoz van köze, hogy Elon Musk egy...

Díjazták a felelősségteljes férfiakat

Hazánk legnagyobb férfiközössége, a Férfiak Klubja idén már másodjára osztotta ki a Gránit Oroszlán Példakép Díjait. A győztesek...

Hétvégén újra Vizesgála

November 25-én ismét a vízi sportok legnagyobb hazai ünnepére várják világklasszis bajnokaink a sportbarátokat, ezúttal a Duna Arénába....

A gyermekjogok világnapján épületek borultak  kékbe Budapesten

November 20-án, a gyermekjogok világnapján jellegzetes épületek borultak kékbe Budapesten az Unicef Magyarország Gyerekhang kampányának...

Interaktív tanösvényt avattak a Hármashatár-hegyen

A budapesti Hármashatár-hegy egykori újraerdősítését vezető Guckler Károly főerdőmesterről nevezték el a Pilisi Parkerdő Zrt. új...

Ó, a nosztalgia: rá sem lehet ismerni a 21 évvel ezelőtti Barabás Évire - videó

Nosztalgiázott az RTL Klub Reggeli műsorában Barabás Évi.

0

Sport

Új külsővel döbbentette meg rajongóit Hosszú Katinka

Az Iron Ladyt ilyennek még biztosan nem látta.

Dárdai Pál bosszús a Nemzetek Ligája miatt

A Hertha edzője nem számíthat a holland válogatott játékosára.

A Barcelonánál folytatja a PSG klasszisa

Már megegyeztek a felek.

Bombaigazolásokat tervez a Real Madrid a Premier League-ből

A Bajnokok Ligája címvédője a Manchester United és a Tottenham játékosaival erősítene.

Van Dijk vigasztalta a zokogó román játékvezetőt, akinek a német - holland meccs közben hunyt el az édesanyja

Drámai meccset játszott hétfő este Németország és Hollandia, és nem csak az eredmény miatt.

Megvan, ki nyeri az Aranylabdát.

Egy újságíró szivárogtatott ki információkat.

Negyedik kalapos az Eb-selejtező sorsolásán a magyar válogatott

Nem alakultak jól a kedd esti eredmények a Nemzetek Ligájában, így lecsúsztunk a harmadik kalapról.

Csalódás: csak a negyedik kalapból várhatja az Eb-selejtező sorsolását a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így csak a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.

A legutóbbi két világbajnokkal is összekerülhet a fociválogatott

Álom- és halálcsoport: kisorsoltuk a magyar csapat 2020-as Eb-selejtezőinek legkönnyebb és legnehezebb csoportjait.

Ritka rosszul jött ki a Fradi a válogatott szünetből

Az NB I-es tabella élén álló Ferencvárosnak rosszul sikerült a válogatott forduló, de nem az eredmények miatt.

Hosszabbított magyar válogatott játékosával a Fradi

Bíró Blanka, a Ferencváros válogatott játékosa meghosszabbította szerződését.

Hónapokig nem játszhat a magyar válogatott kézilabdázó

Több szalag is elszakadt Triscsuk Krisztina jobb bokájában.

0

Bulvár

Ezek a porcvédők semmit sem érnek

A porckopásos (artrózisos) térd-, csípő- és egyéb ízületi panaszok megelőzésére, kezelésére sokan porcvédőnek vagy porcképzőnek nevezett gyógyszereket, étrend-kiegészítőket keresnek. Ezeknek a termékeknek a fájdalomcsillapító, porcvédő hatása azonban nem minden esetben bizonyított.

Senki sem hitte, hogy eljön ez a pont Catherine Zeta-Jones házasságában

2000-ben mondta ki a boldogító igent Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas. Kettőjük között 25 év korkülönbség van, ám úgy tűnik, hogy szerelmük 18 évnyi házasság után is töretlen. Éppen a napokban ünnepelték évfordulójukat, amiről a színésznő egy közös fotóval emlékezett meg. Sokan nem hitték, hogy ez a kapcsolat sokáig fog tartani, pedig az ő házasságuk az egyik leghosszabb Hollywoodban.

Bejutott a veronai buszt vezető sofőrhöz az egyik áldozat rokona, és egy órán át beszélt vele

'Még a hatása alatt vagyok annak, amikről beszéltünk' - mondta a Mokkában.

Boldogan tudatta: Óriási öröm érte Demcsák Zsuzsát

Eddig sem volt titok, hogy Demcsák Zsuzsa imádja a röplabdát. Éppen ezért is tölti el őt nagy büszkeséggel, hogy lánya is erre a pályára lépett. ˝Büszkeség: a lányom is röplabdás lett˝ - árulta el lelkesen.

Gyakran felébredsz az éjszaka közepén és nem tudsz visszaaludni? Ez lehet az oka

Este hullafáradtan zuhansz az ágyba, majd néhány óra múlva, az éjszaka kellős közepén felébredsz, és kipattant szemekkel nézed a plafont? Így járhatsz az álmatlanság végére!

Sírva könyörgött a tolvaj a nőnek, miután kiderült, hogy profi harcművész - videó

Olyan szorítófogást alkalmazott a férfi karján, hogy a tolvaj üvöltött a fájdalomtól.

Az ország népszerű sorozatsztárja volt - Most pincérként keresi a kenyerét

Damu Roland pincérként dolgozik, de most szerepet kapott egy darabban.

Gyönyörű magyar falucska, ahol megállt az idő: európai elismerést is kapott a gyűjteménye

Az Europa Nostra-díjas, apró zselici falu kellős közepén van a skanzenje. Szenna gyönyörű település.

Kijött egy új videó a NASA-tól, és nem találunk rá szavakat

A világűr meghódítása alapítása óta fontos célja a NASA-nak. Most kijelölték az új küldetést: irány a Mars és aztán tovább.

Meghalt Molnár László

Életének 68. évében hunyt el a volt országgyűlési képviselő.

Ábel Anita szexin pózolt a címlapon, de bevásárolni kiábrándító külsővel ment

Ábel Anita bevallotta, volt, hogy szétbulizott külsővel ugrott le a boltba.

blogmorzsák

Magyarázható-e a 2,5 milliós négyzetméterár a Gellért-hegyen?

„Azt hittem rosszul látok, amikor a napokban egy új fejlesztésű társasház egyik lakásának főbb paramétereit futottam át.“

„Gruevszki-ügy: Orbánt pofára ejtették“

A Kreml szándékosan kényszerítette színvallásra a magyar kormányt?

Mi közöm van ahhoz, hogy az ATM-nek valami baja van?!

Ki fizeti meg a káromat, ami azért ér, mert a bankautomata nem adta ki a pénzemet?

Bódis József kioktatási államtitkár színeváltozása

Bódis kijelentése kirívóan érzéketlen, és arról is árulkodik, hogy fogalma sincs a rábízott területen uralkodó állapotokról.

Amiről eddig nem volt szó a Gruevski-ügy kapcsán

Bűncselekmény elkövetőjének az ENSZ szerint nem adható menedékjog!

„Most látom igazán, mennyire keveset ér a mi pénzünk otthon“

„Megdöbbentő megélni, hogy itt mindennek jobb a minősége, mint Magyarországon.“

A mosógépről, melynek híg a leve

Kis hazánk piacáról úgy tartják a gyártók, hogy itt szabad a vásár, mert a sz@rt is boldogan kanalazzák.

45 fantasztikus olvasósarok az otthonodba!

Bármilyen adottságú lakásba lehet fantasztikus olvasósarkot kialakítani.

Egy rejtélyes kézirat! Megjelent Szabó Magda első regénye!

Ez akkora irodalmi szenzáció, hogy egyelőre mindenki csak kapkodja a fejét.

Külföldi munkavállalás cukormáz nélkül

Mi rejlik a vonzó hirdetések mögött? Hol vannak a csapdák, mire érdemes figyelni? Egy belsős szakember elárulja.

6 fontos kérdés lakásvásárlás előtt

Ha nem szeretnéd ingatlanos segítségét kérni, ezeket a kérdé­seket mindenképpen tedd fel az eladónak, mielőtt döntést hoz.

Megvan a Dunából kihúzott szellem Lada!

Nemrég hatalmasat futott a neten a szellem Lada története. Megmutatjuk hova került, és mik a tervek vele!

0






0