Ezt olvasta már?

0

Újabb mérföldkőhöz érkeztek a városi fejlesztések a pécsi Déli Ipari Parkban

Befektetői igények szerint kialakított infrastruktúra fejlesztés és új munkacsarnok átadására került sor 2020. július 22-én a Déli Ipari Park városi tulajdonú területén.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat kiemelt célja, hogy a téréség munkaerő kapacitását figyelembe véve telepítsen meg Pécsett új ipari befektetőket vagy segítse a már városban működők cégek bővítési, fejlesztési szándékait. A beruházás ösztönzés alapfeltétele a megfelelő infrastruktúra kínálat, melynek érdekében Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata megkezdte a rendelkezésére álló ipari területek tematikus fejlesztését, melyre első körben két pályázat keretében nyílt lehetősége.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a TOP-6.1.1-16-PC1-2017-00002 kódszámú „Infrastruktúrafejlesztés a pécsi Déli Ipari Parkban” című pályázat keretében összesen 985.211.000 Ft támogatást nyert el. A támogatási összegből a befektetői igények kielégítése érdekében megvalósult a Déli Ipari parkban található városi tulajdonú területek közművesítése, azaz az ivóvíz és szennyvíz bekötése, a csapadékvíz elvezetés megoldása, a gáz és az áramhálózat kiépítése. A teljes kínálat érdekében fejlesztésre került a Déli Ipari Park úthálózata, illetve buszmegálló és parkoló építése is megvalósult. A pályázat biztosított lehetőséget a területen megvalósítandó, illetve már megvalósított munkacsarnokok kialakításához, közműbekötéséhez.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának a TOP-6.1.1-16-PC1-2017-00003 kódszámú „Üzemcsarnok építés a Pécsi Déli Ipari Parkban” című pályázat keretében 1 045 458 636 Ft. Ft támogatást nyert el. A projekt keretében megtörtént a 2 hektár területen 4.500 m²–es ipari csarnok került kialakítása, egy kb.800 m²–es magas raktárral és ahhoz kapcsolódó expediáló raktárterülettel, két kamion dokkolóval. A szociális blokk és az iroda kétszintes, 770 m² hasznos alapterülettel valósult meg. A területen elhelyezésre került egy 1000 kW teljesítményű trafóház, valamint parkolók akadálymentes parkolóval. Az épületeket belső aszfalt utakkal lehet elérni a főút felől. A csarnok biztonsága érdekében kialakításra került egy 600 m³-es felszíni tűzoltásra szolgáló víztároló és egyben egy záportároló. A terület északi része tartalékterület, amely alkalmas további fejlesztésre. A területen személygépkocsi, motorkerékpár, és kerekpár tároló kiépítése is megtörtént a több műszakos üzem működéséhez.

Az Önkormányzat célja, hogy ne csak a területeket készítse elő, hanem sikeres befektetés ösztönzési tevékenység keretében azokat értékesítse, kiadja. A TOP-6.1.1-16-PC1-2017-00003 kódszámú „Üzemcsarnok építés a Pécsi Déli Ipari Parkban” című pályázat keretében elkészült csarnoképület számára Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata már talált bérlőt, a pécsi illetőségű MATRO Kft.-vel került sor a bérleti szerződés megkötésére.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata bízik benne, hogy a már lezárult és a még folyamatban lévő ipari fejlesztései révén, valamint a város és környéke által kínált munkaerő potenciállal vonzó befektetési célponttá válhat.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0