Ezt olvasta már?

Közös digitális nyílt napot tartott a pécsi ítélőtábla és a törvényszék

A dolgozók megismerkedhetek az utóbbi évek bírósági digitális fejlesztéseivel, az elektronikus ügyintézési szolgáltatásokkal és a további elektronizálási tervek...

0

Újjáéled a Zöld Fiatalok Egyesület: Emléktáblát avattak a havihegyi mandulafa tiszteletére - képgaléria

Idén a Jurassic Természetismereti és Túraklub jelölése alapján a havihegyi mandulafácskát választották az Év fájának. A több mint 15 éves múlttal rendelkező környezetvédelmi nonprofit szervezet, a ZÖFI most újjáalakult és első feladatuk volt elhelyezni egy emléktáblát a Jurassic klubbal.


hirdetés

Pécs egyik legnagyobb „városképi” előnye, hogy dombos – sokan ezzel nem értenének egyet – de ebből fakadóan a város gyönyörű látképe tárul a szemünk elé már, ha csak egy magasabban fekvő kis utcácskán sétálunk felfelé és visszatekintünk a messze nyúló ház-tengerre. És ott a Mecsek. A Mecsek, amelyet a mi természeti előnyünknek tekinthetünk. Hogy miért? Mert úgy terül el a város felett, mint egy gyermekét őrző és óvó anya. Városunk szinte a kebelén pihen. Kölcsönösen nekünk is óvnunk kéne a Mecseket, ennek ellenére a mecseki fakitermelés problémájának realitásával találjuk szembe magunkat. Ennek a Mecseknek a lábánál fekvő Havihegyre tartottam éppen a rendellenes novemberi 16 fokban, amely inkább a kora tavaszi időre emlékeztetett semmint a közelgő télre.

Arra a Havihegyre, amely nagyjából 246 méterre emelkedik a város fölé és ahol az Év fája címet kiérdemlő mandulafa áll a Havihegyi kápolna előtt. Az a mandulafa, amelynek messzi felmenőjéről Janus Pannonius is írhatott. „Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott”. Ennek a mandulafának a tiszteletére állított emléktáblát a novemberben újraszerveződött Zöld Fiatalok Egyesület és a Jurassic Természetismereti és Túraklub, amelyet egy sajtótájékoztatóval kötöttek egybe, hogy a ZÖFI egyesület megválasztott elnöke, Konkoly Thege Júlia által megismerkedhessünk a hamvaiból feléledt szervezet törekvéseivel és jövőbeni terveivel.

A Zöld Fiatalok 2001-es alapításáig visszanyúló történetéből sok minden homályba veszett, de egy a csúcsán Budapesten és Pécsen is párhuzamosan működő, több mint 200 taggal rendelkező természetvédelmi, zöld nonprofit szervezetről van szó, amelyet Júlia szerint nyugodtan hívhatunk mozgalomnak is. Fő irányelvei közé tartozott (és tartozik is) a fenntarthatóság és a zöld tudatosság. Olyan dolgokról beszéltek, mint a közösségi közlekedés és a környezeti felelősségvállalás. Bringás felvonulásokra jártak, csere-beréltek lokális piacokon és próbálták megmozgatni az embereket. Aztán a politikai szféra szele a zöld szervezeteket is megcsapta 2010-ben, de a ZÖFI még ennek is ellenállt és továbbra is fennmaradt itt Pécsett. Aztán egy időre csend lett és a ZÖFI inaktívvá vált.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Most novemberen ez a szervezet újból megkezdte működését, hogy tényleges akciókkal és programokkal érvényesítsék a környezetvédelmi ideológiát. Új lendülettel és egy sokkal progresszívabb attitűddel vág bele, hogy megoldási lehetőségekkel szolgáljon az egyre súlyosabb és égetőbb környezeti problémákra, a lokális pécsi zöld ügyekre, amelyeket saját bőrükön tapasztalnak a helyiek, mint például a légszennyezettség kérdése, amelynek értékei már minden téren kritikusak. Ezzel vonható összefüggésbe a többi probléma is mint a ritkuló buszjáratok, a reggeli dugók, a kerékpárutak hiányossága, a környezetszennyező fűtés, valamint a mecseki fakitermelés.

„Ezeket az ügyeket mind lokálisan kell megoldani, ez a zöld gondolkodás”

– mondta el a ZÖFI elnöke, Júlia.

A ZÖFI megújult erővel és lendülettel próbál minél több szövetségest és embert elérni üzenetükkel és programjukkal, hogy ténylegesen cselekedni tudjanak helyben, Pécsen, a mindenkit érintő zöld ügyek kapcsán. "S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben"

 

lockkerdee







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Betlehemkészítő pályázat

Az egri Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpont betlehemkészítő pályázatot hirdet.

A Két pasi meg egy kicsi sztárja gonosztevőként csatlakozik a DC szuperhős-univerzumához

Újra kisképernyőn tér vissza a Két pasi meg egy kicsi sztárja, Jon Cryer, miután két Emmy-t is nyert alakításáért a CBS népszerű...

A rugalmas munkavégzés még a jó fizetésnél is fontosabb

A rugalmas munkavégzést a jó fizetésnél is fontosabbnak értékelik a közép- és felsőoktatásban tanuló

Megvan, ki nyeri az Aranylabdát.

Egy újságíró szivárogtatott ki információkat.

Bukta az újabb megbízást a 80 milliós autóval furikázó magyar diplomata

A 24.hu úgy értesült, hogy Perényi János volt bécsi nagykövet hamarosan új megbízást kapott volna a külügytől.

Embercsempészet: nyolc embert zsúfolt a csomagtartójába - de lekapcsolták az M1-esen

Komárom Továbbra is letartóztatásban tartanák azt a román férfit, aki autójának csomagtartójába nyolc embert zsúfolt be, hogy így...

A nyomozó állítja: Madeleine McCann még mindig életben van

Lisszabon A Maddie-ügyben nyomozó David Edgar úgy véli, hogy a 2007-ben eltűnt Madeleine McCann (15) még mindig életben van, és nagy...

Egy ember vesztette életét a fának csapódott autóban Szigetmonostoron - Fotók a halálos balesetről

Letért az útról, majd egy fának ütközött egy autó Szigetmonostornál.

Visítva röhög az internet a lefülelt drogdíleren

Pensacola Bikanyakú drogdíleren röhög a fél internet! Charles Dion McDowellt a múlt kedden fülelték le a rendőrök: a férfinál...

Bukta az újabb megbízást a 80 milliós autóval furikázó magyar diplomata

A 24.hu úgy értesült, hogy Perényi János volt bécsi nagykövet hamarosan új megbízást kapott volna a külügytől.

Közel száz menekültet szedtek le egy theherhajóról Líbiában

Erőt alkalmazva leszállítottak 92 migránst a líbiai hatóságok egy konténerhajóról, miután az utasok tíz napig elbarikádozták magukat,...

0

Sport

Ez a négy válogatott jutott be a Nemzetek Ligája döntőjébe

Megvan a négyes mezőny, 2019 júniusában dől el, ki lesz a nyertes.

Guardiola a felelős a német válogatott gyalázatos szerepléséért

Ezt nem mi mondjuk, hanem egy korábbi válogatott futballista.

Nehéz pillanatok várnak Marco Rossira, ha ez valóban megtörténik - Márpedig ő szinte biztos benne

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai átérezték az utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzés fontosságát.

Németország öt perc alatt elszórakozta a franciák továbbjutását

Ronald Koeman válogatottja az utolsó öt percben egyenlített Németország ellen.

Van Dijk vigasztalta a zokogó román játékvezetőt, akinek a német - holland meccs közben hunyt el az édesanyja

Drámai meccset játszott hétfő este Németország és Hollandia, és nem csak az eredmény miatt.

Dárdai Pál bosszús a Nemzetek Ligája miatt

A Hertha edzője nem számíthat a holland válogatott játékosára.

Bombaigazolásokat tervez a Real Madrid a Premier League-ből

A Bajnokok Ligája címvédője a Manchester United és a Tottenham játékosaival erősítene.

Hihetetlen ok miatt nem lett Griezmann a Barca játékosa

A francia klasszis őszintén beszélt kételyeiről.

A 90. percig úgy tűnt, a németek becsületből nyernek egy meccset

Azok után, hogy a hollandok szenzációs játékkal legyőzték a németeket, majd a franciákat is, az utolsó, sorsdöntő meccsen teljesen csődöt mondtak. Vagyis majdnem teljesen, 85 percig.

A hollandok gólszerzője vigasztalta az elérzékenyülő játékvezetőt

Virgil van Dijk a meccsen és a lefújás után is hős lett.

0

Bulvár

Senki sem hitte, hogy eljön ez a pont Catherine Zeta-Jones házasságában

2000-ben mondta ki a boldogító igent Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas. Kettőjük között 25 év korkülönbség van, ám úgy tűnik, hogy szerelmük 18 évnyi házasság után is töretlen. Éppen a napokban ünnepelték évfordulójukat, amiről a színésznő egy közös fotóval emlékezett meg. Sokan nem hitték, hogy ez a kapcsolat sokáig fog tartani, pedig az ő házasságuk az egyik leghosszabb Hollywoodban.

Szijjártóék azonnal elbocsátották a méregdrága Aston Martinnal közlekedő volt bécsi nagykövetet

A Szijjártó Péter vezette külügy kivizsgálta és azonnal elbocsátották a negyedmillió eurós Aston Martinnal száguldozó volt bécsi nagykövetet.

42 évesen újra babát vár a magyar műsorvezető - Sztárok, akik 40 felett gyereket vállaltak

Egyre több magyar sztár vállal gyermeket 40 éves kor felett is.

Kinyílt egy titkos UFO-hangár kapuja az Antarktiszon

Nem kevesen böngészik a Google műholdas térképet, és nem is hiába. Minduntalan rábukkannak valami olyasmire, aminek nem kéne ott lennie. Például az Antarktiszon egy UFO-bázisnak...

Boldogan tudatta: Óriási öröm érte Demcsák Zsuzsát

Eddig sem volt titok, hogy Demcsák Zsuzsa imádja a röplabdát. Éppen ezért is tölti el őt nagy büszkeséggel, hogy lánya is erre a pályára lépett. ˝Büszkeség: a lányom is röplabdás lett˝ - árulta el lelkesen.

Ezek a porcvédők semmit sem érnek

A porckopásos (artrózisos) térd-, csípő- és egyéb ízületi panaszok megelőzésére, kezelésére sokan porcvédőnek vagy porcképzőnek nevezett gyógyszereket, étrend-kiegészítőket keresnek. Ezeknek a termékeknek a fájdalomcsillapító, porcvédő hatása azonban nem minden esetben bizonyított.

Hatalmas robbanás várható a galaxisunkban, eltalálhatja a Földet

Egy különös csillagrendszerben észlelhetik a Tejút első gammakitörését.

Ezek a legjobb színpárok a karácsonyfán

Egyszínű vagy tarka? Nem csak ez a két véglet létezik. Ha az arany középutat keresed, mutatjuk, melyek a legjobb színpárok a karácsonyfán.

Bejutott a veronai buszt vezető sofőrhöz az egyik áldozat rokona, és egy órán át beszélt vele

'Még a hatása alatt vagyok annak, amikről beszéltünk' - mondta a Mokkában.

Meghan hercegné levágatta a haját - fotó.

Meghan hercegné megjelenése semmit sem változott, mióta kiderült, hogy Harry herceggel jár. Ez pedig már nem most volt, így nem csoda, ha már valami változást akart!

Szőrnyen megbántam, hogy lefeküdtem vele 5 férfi őszinte története

Adódnak olyan helyzetek, amikor a pasik a külvilág számára gaz csábítónak tűnnek, holott ők is éppúgy szenvedhetnek. Hoztunk neked néhány olyan sztorit, amelyeknek a főszereplői legszívesebben visszaforgatnák az idő kerekét

Földönkívülieket fedeztek fel egy 15. századi festményen: íme, a kép

Egyesek szerint egy ufó érkezését festették meg a háttérben.

blogmorzsák

A szexgép showman bukása

VV Radics elbukta a párbajt. Társai hősi halottként emlékeznek rá. VV Vivinek a legnehezebb, aki nem hitte volna, hogy ilyen érzelmek fognak kialakulni benne.

„Most látom igazán, mennyire keveset ér a mi pénzünk otthon“

„Megdöbbentő megélni, hogy itt mindennek jobb a minősége, mint Magyarországon.“

Hogy rágalmaz a 888.hu és mit felel erre az ELTE Média

Elsős hallgató írt tévedésektől és ferdítésektől hemzsegő cikket a saját egyeteméről.

A zseniális rénszarvasvadász újból nagyot alkotott

„Kitalálta, hogy a közterület miként veszítheti el közterület jellegét.“

Milyen a magyar baloldali?

Minden kapcsolatát elvesztette alapvető célközönségével, a munkássággal.

Macron ajánlata visszautasíthatatlan

Értetlenkedik a világ: miért csempésztek Magyarországra egy köztörvényes bűnözőt?

Minden nap ezt ennénk: mac and cheese

3+2 jó bort is ajánlunk hozzá!

Hogyan szabaduljunk meg az ételmolyoktól? Egyetlen módszer van

Az ételmoly hamar beveszi magát mindenhova, ráadásul nem csak az ételekben tanyázik.

Top10 legviccesebb építészeti baki

Az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen.

Használt autó eladása - az ötlettől a hirdetésig

Nagyon kellemetlen, ha a vevő szembesít minket az autónk hibáival.

A szex jó, de semmi más

Az együttlétek után a csaj felöltözik és mint aki elintézett egy ügyet, gyorsan távozik.

A 62 éves fehérnemű modell

A végtelen fogyókúrák, a plasztikai sebészet és az irreális szépségideálok világában üdítő látni, hogy van olyan cég, aki bevállal egy kis merészséget.

0






0