Újra látogatható a Csontváry Múzeum
Bár a kiállításának anyaga nem változott, belső terei felújításának köszönhetően a korábbinál látványosabb tárlattal várja a látogatókat a pécsi Csontváry Múzeum, mely kedden nyílt meg újra a nagyközönség előtt.
Az eseményt nagy érdeklődés kísérte. A termek szinte zsúfolásig megteltek a helyi közélet és kultúra jeles képviselőivel, művészettörténészekkel, múzeumi szakemberekkel, diákokkal, akik mindannyian kíváncsiak voltak a változásra.
A két hónapig tartó és 5,1 millió forintba kerülő munkálatok keretében átfestették a falakat, mázoltak, felcsiszolták és lelakkozták a parkettát, valamint korszerűsítették a világítási rendszert. A kiállítás a falak vöröses, okkeres árnyalatának köszönhetően látványosabb lett, a tárlat hangulatához illő új megvilágítás pedig kiemeli, "tüzesebbé teszi" a képeket.
Sárkány József művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Művészettörténeti Osztályának vezetője a rekonstrukció szükségességét korábban azzal indokolta az MTI-nek, hogy ehhez hasonlóra utoljára két évtizeddel ezelőtt volt mód, a múzeum pedig továbbra is méltó körülmények között szeretné őrizni a műkincseket, páratlan élményt nyújtva a látogatóknak, akikből az elmúlt húsz évben egymilliót fogadtak.
A feladatok elvégzéséhez jó alkalmat adott, hogy az alkotások nagy részét kölcsönadták a szegedi és szentesi Csontváry-kiállítás megrendezéséhez, így a múzeumot ideiglenesen bezárták. A kivitelezés révén lehetőség kínálkozott a tárlat anyagának átrendezésére is, arra, hogy másként értelmezzék a képek közötti kapcsolatokat és megpróbáljanak új összefüggéseket bemutatni.
A megnyitón Bertók László Kossuth-díjas költő elmondta Villanyvilágított fák Jajcéban című költeményét. Versének keletkezésével kapcsolatban utalt arra, hogy lenyűgözte Csontváry költőisége, monumentalitása, zsenialitása.
Pécsen az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején, egy új lakásba költözése után vásárolta meg Csontváry Villanyvilágított fák Jajcéban című festményének reprodukcióját, amely egy Rippl-Rónai-önarcképpel és egy Egry József-alkotással együtt szobája falát díszítette.
Csontváry születésének 120. évfordulója és a múzeum megnyitása alkalmából a Jelenkor folyóirat a festőnek szentelte 1973 szeptemberi számát. Ebbe számos ismert alkotó publikált Csontváry ihlette verseket, tanulmányokat. Ő témául annak ellenére választotta a Villanyvilágított fák Jajcéban című festményt, hogy a mű nem Pécsen volt kiállítva.
Elmondta: magára is gondolva egy történetet képzelt el, amely arról szól, hogy valaki elindul nagy álmokkal, reményekkel valahova. Megpróbáltatásokon keresztül elér oda, de nem azt találja ott, amit elképzelt. Úgy vélte, ez az emberiség számára is tanulság, és ezért van az, hogy mindig újra elindulunk, és el akarjuk érni, amit akarunk. Ez pedig nagy dolog.
A megnyitón ezután felléptek "A Hetedik" Kortárs Táncműhely tagjai, majd Nagy András muzeológus, esztéta tartott tárlatvezetést a résztvevőknek.
A baranyai megyeszékhelyen 1973 óta működik a Csontváry Múzeum. Az intézmény Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) festőművész mintegy 100 alkotásból álló életművéből 42 műtárgyat - 14 grafikát és 28 festményt - őriz. A művek a Magyar Nemzeti Galéria, a Janus Pannonius Múzeum és a pécsi önkormányzat tulajdonában vannak.
MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

- A tenorkürttől a Pécsi Vasutas Művelődési Ház vezetéséig
- Hatvan programot kínál a ma kezdődő első pécsi Zsolnay Fesztivál
- Bemutatták az Egyszer volt… című filmet a washingtoni magyar követség holokauszt-emlékhónapja jegyében
- A „Bor' anyja” hozta meg a sikert a pécsi táncosoknak
- A Slow Design jegyében rendezik meg az idei Design Hetet
- Új fesztivál Pécsett - hétvégétől irány a Zsolnay Kulturális Negyed
- „Fogadd a dolgokat gőg nélkül, válj meg tőlük könnyű szívvel!”
- Megnyílt a Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás - képgaléria
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






Csontváry örök! Végre méltó környezetben! Kultúráért, Csontváryért rajongók irány Pécs!