Újraszámlálás jöhet Pécsett, az ország ötödik legnagyobb városában
A kormánypártok szerint volt olyan szavazókör Pécsen, ahol kevesebb volt a szavazó, mint az urnákban lévő szavazólapok, míg a baloldal „érdekes” indokokkal ragaszkodna a hatalmához. A választás még nem lefutott.
Pécsen is lehet újraszámlálás. Állítólag a 8-as és a 9-es választókerületben lehettek szabálytalanságok – írja a bama.hu.
A 9-es körzetben a DK-s Auth István 100 szavazattal veszített Barkóczi Csaba, a Fidesz–KDNP–ÖPE képviselőjével szemben, ami jelentős különbségnek mondható. Főleg úgy, hogy az érvénytelen szavazatok száma az adott körzetben ezt meg sem közelítette. Nem véletlenül ragaszkodik Auth István a helyéhez, jegyzi meg a megyei hírportál, hiszen tanácsnok is volt és a Gyurcsány Ferenc által összeállított listáról sem került be a testületbe. Nem is újraszámlálást kér, hiszen azzal nem nyerhetne, hanem a választás eredményének megsemmisítését szeretné – olvasható.
A portál szerint a helyi választási bizottság pénteki döntése alapján viszont egyáltalán nem történt olyan esemény, ami érdemben befolyásolta volna a voksolást és ami miatt szükséges lenne megismételni a választást akár néhány szavazókörben.
A 8-as körzetben a szintén DK-s Zag Gábor, a mostani alpolgármester indított „támadást” az egyébként a kerületben élő Cziráki Gábor szívgyógyászprofesszor ellen, aki nyert. Itt szoros volt az eredmény, ezért újraszámlálást kért az alpolgármester.
A döntetlen eredményt hozó 15. választókerületben Vörösné Deák Andrea a Fidesz–KDNP–ÖPE polgári szövetség jelöltjeként indult. A helyi civil közéleti tevékenysége miatt városszerte ismert jelölttel az ellenzék részéről a jobbikos Fürj Csaba állt szemben. Az ÖPE-s képviselőjelölt azért kért jogorvoslatot, mert az egyik szavazókörben több szavazólapot találtak az urnában, mint amennyien érvényesen voksoltak.
Beadványa előtt három bizottsági taggal is beszélt, akiktől megtudta, hogy amíg máshol háromszor számolták meg a voksokat, addig az egyéni képviselőkről szóló íveket csak kétszer, holott ilyen szoros helyzetben háromszor is meg lehetett volna ezt tenni. Ezek mellett az átadás-átvételi jegyzőkönyvekben szereplő adatok kapcsán is lehettek szerinte pontatlanságok.
A jogorvoslattal azt szeretné elérni, hogy csak a szóban forgó szavazókörben ismételjék meg a választást a jelenlegi szereplőkkel, ne ősszel tartsanak időközi voksolást. Egyebekben arról is beszámolt, hogy egy másik szavazókörben kilenccel kevesebb szavazólapot találtak az urnákban.
A szintén a Fidesz–KDNP–ÖPE színeiben indult Jancsula Dezső 36 vokssal kapott kevesebbet a szintúgy jobbikos Fogarasi Gáborral szemben. Az ÖPE-s Jancsula 1136 szavazatot szerzett, miközben 82 volt az érvénytelen voks. A képviselőjelölt nem gyanúsít senkit, tévedés is lehetett szerinte, ezért annyit szeretne a jogorvoslattal, hogy legalább a 82 érvénytelen szavazatot nézzék át újra, mert matematikailag megvan annak a lehetősége, hogy megváltozzon az eredmény.
Várhatóan napokon belül megszületnek az első fokú döntések, a fellebbezések esetén is pár hét alatt döntés születhet a választási végeredmények kapcsán.
A választás után nincs többsége a DK-s koalíciónak
A bama.hu cikke szerint a baloldal Pécsen elveszítette a többségét, jelen állás szerint a jobboldalra, valamint a jelenlegi önkormányzattal kritikus baloldali és centrális erőkre is többen voksoltak, mint a Péterffy Attila vezette koalícióra.
Mint írják, a baloldali jogi kísérletek hátterében az állhat, hogy Gyurcsány Ferenc és pécsi szövetségese, Péterffy ragaszkodna ahhoz ősztől, hogy továbbra is a saját koalíciója élén irányítsa kézi vezérléssel a várost. A helyzet annyira feszült, hogy már az is felmerülhetett, hogy még a mandátumát sem venné fel a polgármester, ha nem sikerül a Gyurcsány-pártiak terve a hatalom megszerzésére – teszik hozzá.
A megyei hírportál korábban arról is írt, hogy Hoppál Péternek, a Fidesz választókerületi elnökének beadványa szerint a 17 pécsi választókerületből az 5-ös, a 6-os, a 8-as, a 9-es, a 13-as, a 14-es és a 16-os körzetekben bukkantak törvénytelen Péterffy-plakátokra, de gyakorlatilag az egész városban előfordulhattak ezek.
infostart.hu
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra hozta a Kutyapárt, mire ment el csaknem 700 millió forint, futotta felfújható kutyákra is
Vásároltak egy kisbuszt is, miközben az adománygyűjtésük nem nagyon halad.
Teljes átvilágítást helyezett kilátásba a honvédségnél a leendő miniszter
Mindenre kiterjedő vizsgálatokat jelentett be Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán.
Trump kivégzőosztagok felállítását tervezi
Az Igazságügyi Minisztérium pénteken bejelentette, hogy alternatívákat kíván létrehozni a halálos injekció helyett, hivatkozva a...
Román evakuáció: több mint kétszáz ember kényszerült elhagyni otthonát, félezer otthonban gáz sincs egy orosz drón miatt
Áldozatok nincsenek, a román katasztrófavédelem azonban elővigyázatosságból evakuálta a környéken élőket, mert a törmelékek...
Harsányi Levente drámai vallomása: "Pénz eltűnik, gazdasági csőd, a testvérem meghalt"
Megrendítő őszinteség egyszerre jellemezte az Azt beszélik legutóbbi adását a Duna tévén: Harsányi Levente megosztotta a nézőkkel,...
Parti Nóra, a Heti hetesben: "Nem könnyű megszólalni a nagydumás férfiak között"
Parti Nóra színésznőként csatlakozott az RTL népszerű Heti Hetes című műsorához, ahol a férfiak dominálta társaságban nőként...
Megrázó hír érkezett: csodálatos zenész halálhírével indul a hétvége
81 éves korában meghalt Michael Tilson Thomas, aki karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként is meghatározó alakja volt a...
Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt.
Meglepő elmélettel állt elő Dopeman: Orbán Viktor egy belső puccs miatt bukott meg április 12-én?
Dopeman megszólalt a Fidesz veresége után: a rapper szerint nem létezett háttérben meghúzódó „mesterterv”, és a bukás mögött...
Vizsgálják a hihetetlen lottónyereményeket
Ellenőrzi a szerencsejáték-felügyeleti hatóság, hogy szabályosan zajlottak-e a skandináv lottó, a hatos lottó, a joker és az ötös...
A MÁV elutasította az adatigénylést, amit előtte ők maguk javasoltak a 444-nek
A MÁV előbb közadatigénylést javasolt a 444-nek a Budapest-Belgrád vasútvonal dokumentumairól, majd a kérelem beérkezése után...
Friss kutatás: a migrén a legfontosabb sztrókkockázat 35 év alatt
Több ezer esetet vizsgáló, retrospektív elemzés igazolta a migrén kiemelt szerepét a fiatal felnőttkori agyi katasztrófákban. A...
Sport
Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban
Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.
Gyászol a magyar futball: Elhunyt az MTK legendás játékosa
95 éves korában Budapesten elhunyt az MTK Budapest egykori játékosa, Móré Imre.
Bodó Richárd elmondta, miért távozik tíz év után a Szegedtől
Bodó Richárd tíz szezon után távozik az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatától. Kiderült, hogy mi ennek az oka.
Újabb blama a Real Madridtól, óriási szégyen érheti a Barcelona ellen
A Barcelona szombaton akár 11 ponttal is elléphet a Real Madridtól a spanyol bajokságban.
A sznúker Varázslója olyat tett a vb-n, amire senki nem számított
Harmadik szakasz még nem volt, negyeddöntős már van a Crucible-ben.
Liverpoolban már a vészharangot kongatják Szoboszlai szerződése kapcsán
Szoboszlai múlt heti nyilatkozata után a Liverpoolnak lépnie kell.
Egyre valószínűbb Guardiola távozása, és az is, hogy ki lesz az utódja
Ismét felerősödtek a Pep Guardiola távozásával kapcsolatos pletykák.
Hivatalos: Aláírt a Lokihoz az NB I-es tavasz egyik magyar felfedezettje
A DVSC 2029. június 30-ig meghosszabbította Erdélyi Benedek szerződését.
Marco Rossi példátlan bravúrra kap esélyt, de van edző, akit ő is irigyelhet a futball-vb előtt
Négy szövetségi kapitányt is leváltottak, mióta kivezette a válogatottat az idei világbajnokságra.
Topligák: Sevillában botlott a Real Madrid, Orbánnak kapufa, csapatának győzelem jutott Schäferék ellen - eredmények, videók
A Real Betis hosszabbításban szerzett góllal egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a vendég Real Madriddal a spanyol bajnokság 33. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Újabb csodát tenne a Fradi, a Győr már fél lábbal a Final Fourban
Három évvel ezelőtt már megoldották a házi feladatot, most ugyanerre készülnek a zöld-fehérek.
A Real Madrid edzőjét az sem érdekli, ha Mbappé Julia Roberts képeit lájkolja
Álvaro Arbeloa elegánsan kibekkelte az újságírói kérdést.
Bulvár
Egy Ferrarival parkoltak le Állampusztán - Ismerős arc szállt ki belőle
Jákob Zoltán meglátogatta szülőfaluját, és stílusosan tűzpiros Ferrarival érkezett – derül ki a milliárdos közösségi oldalán csütörtökön megosztott fotóból.
Rengeteg család várt Magyar Péter bejelentésére, most megtörtént
Ez óriási hatással lehet rengeteg család életére, így Magyar Péterék igyekeztek a legjobb döntést meghozni.
Karácsony Gergely üzent a Tisza új miniszterének, akinek közben előkerült a Fideszhez fűződő múltja is a fórumokon
Karácsony Gergely megszólalt a Tisza új miniszteréről.
Szeptemberben megkezdik a behívók postázását a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában
Megkezdik a behívók postázását szeptemberben a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában, az első újoncok jövő márciusban vonulhatnak be - közölte a szerb védelmi miniszter pénteken. A tervek szerint a férfiak
Németországi lomtalanításon járt egy magyar férfi, ő se nagyon hitte el, amiket az utcán talált kidobva
Videót is készített a tárgyakról, lakásokat lehet berendezni kompletten.
Vitézy Dávid megmutatta kikkel él együtt, azonnal hatalmas siker lett a kóbor állatokkal készült fotó
Ritka felvétel Vitézy Dávid otthonából.
Magyar Péter bejelentette az oktatási miniszter nevét, nagy a meglepetés
Miután Magyar Péter közölte: Vitézy Dávid lesz a közlekedési és beruházási miniszter, és egy vak honfitársunk, Kátai-Németh Vilmos vezeti majd a Szociális és Családügyi Minisztériumot, Facebook-oldalán bejelen
Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban
Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.
Most derült ki, hogy jobban elszabadulhatott volna a pokol a magyar választási kampányban – A Tisza-kampányfőnöke egy fontos titokról beszélt
A Tisza Párt kampányfőnöke szerint súlyos politikai botrányok robbanhattak volna ki a választási kampányban, ám tudatos döntéssel visszatartották a kompromittáló anyagokat.
Ekkor változás lesz a nyugdíjak utalásában – Ehhez nem is kellene hozzányúlni sokak szerint
A nyugdíjak utalása általában minden hónap 12-én esedékes, de fog jönni egy nagy változás.
48 óránk van felkészülni: érkezik a gazdák rémálma
Már csak ez hiányzott: brutális szelet és lehűlést hoz a hidegfront.
Orbán Viktor ezt mondta a kutatóról, aki pontosan jelezte a választási eredményt
Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás túlfeszítését a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast péntek

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






