Uniós forrásból tették online elérhetővé a sportolási lehetőségeket
A Mozgó Cívisért Egyesület a jövő generációját buzdítja a sportolásra, különösen a debreceni sportéletet pezsdíti fel és ismerteti meg a fiatalokkal a különböző sportágakat. Uniós támogatással létrehoztak egy olyan online rendszert, mellyel minél szélesebb körben tudják elérni a mozogni vágyókat.
– Egyesületünk célja, hogy megismertessük a fiatalokat a sporttal és az egészséges életmóddal, felhívjuk figyelmüket ezeknek a fontosságára – mondta lapunknak Kollár László, a debreceni Mozgó Cívisért Egyesület vezetője. – Projektünk jelenleg két lábon áll: elsődlegesen a teniszoktatást szeretnénk minőségivé tenni egyrészt, azáltal, hogy eszközöket szereztünk be, másrészt új munkatársakat tudunk alkalmazni, illetve egy olyan webes felületet hoztunk létre, mely által minél több emberhez el tudjuk juttatni a sportolást.
– Az uniós pályázati projektünk kezdetén azonban voltak nehézségek, melyek hátráltatták munkánkat: például a rengeteg papírmunka és szerződéskötés miatt elhúzódott az eszközbeszerzés, ugyanis majdnem 3 hónap telt el, mire megkaptuk az első összeget a projekt megkezdéséhez – tette hozzá Kollár László.
Online lehet információkat szerezni a sportolási lehetőségekről
Az egyesület az uniós pályázati (GINOP-5.1.3-16) forrásnak köszönhetően egy online sportfoglaló és információs rendszert (Online Sportpiac) vezetett piacra. Az Online Sportpiac egy webes felület, ahová sportlétesítmény üzemeltetők, sportklubok, edzők feltöltik órarendjüket, amely minden sportolni vágyó számára elérhető, böngészhető és összehasonlítható lesz. A felület minden olyan sporthoz alkalmazható, ahol edzők órákat adnak vagy sportklubok, pályák, termek szabad felületeit bérbe lehet venni.
(A felület megtekinthető ITT)
A sportszolgáltatók órarendje a legnagyobb részletességig tájékoztatja a látogatót, hogy mikor van szabad időpont az adott pályán vagy teremben, mikor lehet az adott edzőtől órát venni, illetve milyen kurzusok, órák, oktatások választhatóak az adott edzőnél, vagy sportklubnál. A szabad időpontokat, edzéseket a sportolók ár, idő, edzőről, pályáról adott értékelés alapján összehasonlíthatják és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. Ezután a választott sportszolgáltató naptárában böngészhetnek a szabad alkalmak között és le is foglalhatják azokat az időpontokat, amikor sportolni szeretnének.
– Azzal, hogy megnyertük a pályázatot, magunknak is időt nyertünk, hiszen a projekt segítségével jelentősen le tudtuk rövidíteni azt az időt, amennyi alatt megvalósítottuk terveinket. Az egy éves projekt lejárta után is ugyan ilyen lendülettel folytatjuk tovább munkánkat – mondta végül az egyesület vezetője.
Nem tudnak leállni
A debreceni székhelyű Mozgó Cívisért Egyesület első számú célja, hogy könnyebbé és elérhetővé téve a sportolást, ösztönözze a társadalom különböző tagjait a mindennapos mozgásra, rádásul személyre szabottan.
Az egyesület foglalkozik alkalmazotti és ifjúsági sportolás megtervezésével, vállalati és iskolai sportrendezvények, kupák és bajnokságok megszervezésével, valamint egyéneknek és szervezeteknek szóló tanácsadással. Ezenkívül menedzselnek amatőr csapatokat különböző sportágak bajnokságaiban.
A projektről
A fejlesztés átfogó célja a sportegyesület vállalkozási tevékenységének stabilitása a szolgáltatások fejlesztése révén. A fejlesztés célja egy online sportfoglaló és információs rendszer kialakítása, mellyel tartós foglalkoztatási lehetőségeket érnek el, valamint a már működő teniszoktatás fejlesztése, népszerűsítése. Olyan társadalmi problémára kíván hatással lenni, mint a fiatalok mozgásszegény életmódja és az erre visszaveszethető egészségügyi gondokra.
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Újabb tragédia az RB Leipzig mérkőzésén, meghalt egy szurkoló
Kedden az RB Leipzig 3–1-es győzelmet aratott az FC Magdeburg ellen, s ezzel továbbjutott a labdarúgó Német Kupa nyolcaddöntőjéből. A...
A Real Madrid megválhat brazil klasszisától, ennyit kérhet érte
Spanyol sajtóértesülések szerint a brazil támadót, Rodrygót értékesítené a Real Madrid.
Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene
A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.
40 éves lett Cseh Laci: felismered hosszú, ősz hajjal?
Cseh László külseje sokat változott, főleg, hogy az elmúlt 1-2 évben nem is láthattuk hivatalos fotón.
Így hat a forint erősödése a használtautók piacára
Ahogy erősödik a forint, úgy juthatunk egyre jobb használtautóhoz. Érdemes körülnézni a piacon.
Bőröndben találták meg az influenszer holttestét
A közösségi médiában ismert és kedvelt grazi influenszer, Stefanie P. után egy héten át kutattak az osztrák hatóságok. A fiatal nő...
Nincs mese, drasztikusan emelni kell a nyugdíjkorhatárt: egyre több helyen kap zöld utat a döntés
A jelentés aggasztó képet fest az idősek helyzetéről, miközben a demográfiai trendek további kihívásokat vetítenek előre.
Közzétették a felvételt Kálloy Molnár Péter utolsó színházi meghajlásáról
Az egyik legnagyobb nevettetőként és legtehetségesebb színészként emlékeznek meg a hétfőn elhunyt Kálloy Molnár Péterről a barátai,...
A készenléti rendőrség riasztotta a Fővárosi Állatkertet: előkerült egy tigris - Videó
A kisállat egészséges, genetikai vizsgálata folyamatban van. A tigris története rejtélyes.
Szőlő utca: összeverték a fiút, miután segítséget kért a zaklatás után
Drámai részleteket tudott meg a HVG a Szőlő utcai javítóintézet falain belül zajló embertelen bánásmódról.
Liptai Claudiára kifakadt a magyar énekes és felesége: kellemetlen helyzetbe kerültek miatta
Liptai Claudia beszólására így reagált Veréb Tomi és felesége.
Felsőzsolcán is fizetni kell, ha valaki betelepülne, de ha valakinek nincs pénze, másként is törleszthet
A hozzájárulás kiváltható 100 órás társadalmi munkával a helyi polgárőrségnél.
Sport
Teljes sokk a női kézi-vb-n: a győri játékos sérülése mindent megváltoztatott
A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.
Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra
Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.
Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának
Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg
Eldőlt az F1-es Red Bull jövő évi párosa, Verstappen új csapattársat kap
Megelégelte az osztrák istálló a japán gyenge teljesítményét.
Bírói csalások, villanyoltás, eszét vesztő kapitány – ez a magyar–román női kézitörténelem
Egy néző bekiabált, a dán bíró megverette a magyarokat. Elképesztő történetek a két ország női kézilabda-válogatottjainak mérkőzéseiből.
Gera Dániel súlyos büntetést kapott
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy Gera Dániel súlyos pénzbüntetést kapott. A klub ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.
Mentális problémák miatt szünetet kért a Barcelona csapatkapitánya
Határozatlan ideig nem fog pályára lépni Ronald Araújo.
Két Premier League-klub is vinné januárban a Fradi 20 éves „generációs tehetségét”
Tízmillió fontért, vagy még több pénzért.
Iszonyatos botrány tör ki, ha nem játsszák le az évezred mérkőzését
Szerdán este a női kosárlabda NB I két veretlen csapata játszik egymás ellen. A Sopron és a Pécs. A két vidéki együttes korábban őrületes meccseket vívott egymás ellen.
A Manchester City kilencgólos meccsen nyert Londonban
A Manchester City gólzáporos mérkőzésen győzött (5–4) a Fulham otthonában az angol Premier League 14. fordulójának keddi mérkőzésen. A Bournemouth hazai pályán kapott ki 1–0-ra az Evertontól.
Ezt várja Arne Slot a Liverpool szerdai mérkőzésétől
Arne Slot arra számít, hogy a Liverpool kemény próbatétel elé néz egy „nagyszerű mentalitású” csapat ellen, amikor a „vörösök” szerda este a Sunderlandet fogadják a Premier League-ben.
Dárdai gólpasszából igazi látványosság lett, kiütéssel jutott tovább a Hertha + videó
A berliniek hat gólig jutottak a Német Kupa nyolcaddöntőjében.
Bulvár
Óriási fordulatot vett Orbán Viktor és Magyar Péter küzdelme, felfoghatatlan dolgot szúrtak ki
Élesedik a politikai küzdelem, érdekes eszközöket is bevetnek a pártok.
Csapdába került Magyarország és ebből most nincs kiút
Beragadtunk és romlanak a kilátások.
Az egész ország gyászolja. Önkezével vetett véget az életének a legendás színész
Őszinte részvétünk!
Brutális drágulás várható ennél az elektronikai eszköznél: még most cseréld le
A mesterséges intelligencia tehet be neki.
Hatalmas mennyiségű lőszer tűnt el, bejelentést tett a kormány
A tájékoztatás szerint egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. A sofőr egy őrzés nélküli parkolóban hagyta az utánfutót, amit
Lázár Jánost először kiröhögték, amikor beszámolt a milliókat érintő tervéről
„Lehet, hogy ebben a minőségben ez az utolsó találkozásunk” – mondta a miniszter.
Az oroszok is észrevették, hogy valami nincs rendben Orbán Viktor tolmácsával
Nem kellett magyarul tudni ahhoz, hogy feltűnő legyen, valami furcsát művel a Putyin-Orbán találkozón dolgozó magyar tolmács.
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
A paraszolvencia helyett a kettős praxis lett az egészségügy rákfenéje, strukturális átalakítás kell, hangzott el egy egészségügyi konferencián.
Itt a vége, Pottyondy Edina elsöprő bejelentést tett, a 2026-os választások állnak a háttérben
A humorista szerint valami végleg megváltozik.
Elég heti egyszer tölteni? Özönlenek az emberek a Pennybe az összecsukható mobilért
Szabályosan rohamozzák a Penny boltjait a visszatért mobiltelefonért.
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi kézigránátos balesetről: Nincs mit mondanom
A honvédelmi miniszter nem tartja „hazafiasnak”, hogy információ hiányában magyar újságírók a horvát hatóságoknál érdeklődnek a honvédség 2023-as horvátországi helikopterbalesetről.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






