Ezt olvasta már?

Mindig tud meglepetést okozni a pécsi önkormányzat

Ha az ember azt hinné, hogy egy szűk héttel egy önkormányzati közgyűlés előtt mindenre fel tud készülni, hatalmasat téved Pécs esetében. Mondjuk, miért!

0

Uniós támogatással fejleszti szolgáltatásait a PTE Egyetemi Könyvtára

Uniós forrásból fejleszti olvasási és digitális kompetenciáit a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára. E célra csaknem 45 millió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv társadalmi megújulás operatív programjában. A programot a héten mutatták be az intézmény vezetői.


hirdetés

A PTE 10 karára kiterjedő könyvtári hálózata és központi könyvtára 24 órán át elérhető szolgáltatásfejlesztést, nyilvános elektronikus katalógusának bővítését valósítja meg az elnyert forrás révén, hangzott el a projektnyitó rendezvényen.

Az otthonról elérhető internet alapú szolgáltatások fejlesztésével, a könyvtári és nem könyvtári rendszerek összekapcsolásával széleskörű információkínálat és -használat valósul meg. A megújuló könyvtári portál dinamikus, interaktív, korszerű „webkettes” szolgáltatásokkal áll a felhasználók rendelkezésére. Az egyetemen keletkezett tudásanyagot láthatóvá, elérhetővé, ezáltal széles körben hasznosíthatóvá teszik. A honlap a jelenlegi magyar és angol nyelven kívül német nyelven is elérhetővé lesz.

A távolról elérhető szolgáltatásokat 24 órán keresztül otthonukból igénybe vehetik a mozgásukban korlátozottak, a hátrányos helyzetűek. A gyűjtemények, adatbázisok és a szolgáltatások kapcsolódnak az országos rendszerekhez.

- Ezen kívül a támogatás révén a könyvtárosok, informatikusok, rendszergazdák szaktudásá-nak megújítására is lehetőség nyílik majd akkreditált szakmai tanfolyamokon és nyelvtanfo-lyamokon keresztül. ¬– hangsúlyozta dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes fõigazgató. - Ezen új típusú szolgáltatások hatékony működtetésével gazdagodik, megújul a könyvtáros szakemberek, informatikusok szaktudása, nyelvtudása. Képesek lesznek arra, hogy az egyetemen a képzést és oktatást segítő multidiszciplináris teamek hasznos tagjai legyenek. A fejlesztési projekt eredményeként a könyvtár aktív tanulási környezetet biztosító tanulási központtá alakul, szolgáltatásai dinamizálódnak és intenzívebbé válnak

Szellőné Fábián Mária főigazgató-helyettes kifejtette: bővül a könyvtár potenciális használói-nak köre, az egyetemi polgárokon kívül a projektben megcélzott ifjúsági korosztály, az inak-tívak és a munkaerőpiac szereplői lesznek a könyvtárhasználók főbb célcsoportjai.

- Összefogva a megyei-városi könyvtárral, a PTE gyakorló iskoláival, valamint egy városi gimnáziummal olvasásnépszerűsítő programokat tervezünk a fiatalok számára. Csatlakozunk az országos olvasásnépszerűsítő programokhoz, valamint fontosnak tartjuk a tudományos eredmények népszerűsítését szolgáló programok szervezését.

A PTE Egyetemi Könyvtár hálózata 5 városban 10 kari könyvtárban, és 62 egyéb (intézeti, tanszéki, klinikai) könyvtárban szolgáltat. E könyvtári hálózat magas színvonalú, az egyetemen folyó oktatást, kutatást, gyógyítást és tanulást segítő információszolgáltató intézményként a tudásközvetítés információs centrumaként hozzájárul az egyetemi lét magvát jelentő szakmai minőség megteremtéséhez. A fejlesztés révén még nagyobb nyitottság jellemzi majd az intézményt a jövőben.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Mélyponton van az álláskeresők száma Zala megyében

Mélyponton van az álláskeresők száma Zala megyében: május végén 6424 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, a regisztráltak...

A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 20-án megtartott 25. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat...

Ausztria és Olaszország az illegális migráció ellen

Az olaszok egy migrásnt sem akarnak visszafogadni, az osztrákok pedig balkáni táborokba terelnék őket.

Közösen fejlesztene két autóipari óriás

Szándéknyilatkozatot írt alá a Ford Motor Co. és a Volkswagen AG. stratégiai szövetség lehetőségének a megvizsgálására könnyű...

Férfi vízilabda világliga: győzelem Japán ellen, a horvátok következnek

Budapest - A világbajnok horvátok elleni ki-ki meccsen a legjobb négy közé jutás a tét.

60 fős afrikai anarchista banda tartja félelemben a fővárosban élőket

Régi iskola épületeket, üzleteket, irodákat és üres lakásokat foglalnak el Amsterdamban. Nme rettennnek meg attól sem, hogy kiűzzék a...

Szex a szülés után - 3 tabu, amiről keveset beszélünk

Azoknak a nőknek, akik gyermeket vállalnak, az anyaság életük egyik legfontosabb szerepévé válik - de nem az egyetlenné! Mégis kevés...

Figyelmeztetést adtak ki nyolc megyére csütörtökre

A heves zivatarok miatt nyolc megyére adtak ki figyelmeztetés csütörtökre. Mutatjuk.

Leváltották a magyar tudomány jó királyát, Pálinkás Józsefet

A kezdetek óta vezette az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt.

"Orbánra jobban figyelnek külföldön, mint Gyurcsányra vagy Bajnaira"

Az alaptörvény hetedik módosításával, valamint a "Stop Soros" törvénycsomag elfogadásával erősebb lett a magyar védelmi rendszer az...

Fodor Zsóka: ˝Végre nem kell hazudni.˝

A színésznőnek felcsillant a szeme, amikor kiderült, ez nem az a műsor, ahol kertelni kell, Kasza Tibi kifejezetten felhívta a figyelmét...

0

Sport

Mészöly Kálmán drámai vallomása: Nem úgy képzeltem el, hogy nyolcvanhoz közel ilyen állapotban leszek

Budapest Az egész életem végigfutott előttem egy pillanat alatt. Óriási megtiszteltetés, ez az egyik legnagyobb elismerés, amit valaha kaptam. Csak nagyon keveseknek adatik meg mondta meghatódva Mészöly Kálmán (76) a Blikknek, miután Tarlós István (70) főpolgármester Budapest díszpolgára címet adományozott neki.

Nehéz ellenfelet kapott a Fradi az Európa Ligában

A Honvéd macedón, az Újpest azeri ellenfelet kapott az EL második selejtezőkörében.

Klasszis kapust igazolt a Ferencváros

Rade Mijatovic több mint száz alkalommal állt már a montenegrói válogatott kapujában.

Szánalmasan próbált magyarázkodni Georges Leekens

Kirúgása előtt még a maradásáról beszélt.

A világ kedvence lett a gyönyörű orosz szurkolólány, most kiderült róla, hogy pornósztár - Itt van pár fotó ...

Nem találja ki, hogy mi derült ki az oroszországi focivébé egyik leggyönyörűbb szurkolólányáról.

Belőled szívesen, magából vonakodva csinál hülyét az MLSZ

Nyolc év után az MLSZ végre elkezdett jó döntéseket is hozni, de lesz-e valaki, aki a rosszakért felelősséget mer vállalni?

Kiutazik Orbán a focivébére? Meglepő választ adott a kérdésre

Orbán Viktor elárulta, hogy elutazik-e a labdarugó világbajnokság döntőjére.

Marco Rossi: Ez életem legjobb napja

A magyar válogatott új kapitánya büszke a kinevezésre, ígéri, hogy magyarul is megtanul.

Megvan a Fradi El-ellenfele, nagyon nem lesz egyszerű dolga

A Fradi izraeli, az Újpest azeri, a Honvéd opedig macedón ellenfeléet kapott az Európa ligában.

Ennyi végkielégítést kap a nyeretlen szövetségi kapitány

Tegnap jött a hír, hogy az eddig igazán rosszul teljesítő George Leekenst menesztik az állásából. A MLSZ elárulta, mennyi végkielégítést kér a győzelem nélkül távozó belga szakember.

Minden idők legjobb vébéje.

1986 óta nézek focivébét, de ez a mostani minden eddiginél különlegesebb!

Távozik az Arsenal emblematikus alakja, német válogatott kapus érkezik

Jack Wilshere tizenegy év után távozik a londoni csapattól.

0

Bulvár

Mellbevágó képek: így lesz újra formás a megereszkedett cici

Alexandra 24 évesen, szülés és szoptatás után vállalkozott arra, hogy megereszkedett melleit Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebésszel korrigált...

Óriási pénisszel áldotta meg az élet a férfit - De sosem vette hasznát

Szerintem ki lehet jelenteni, hogy nem a méret a lényeg, ha egy férfi szerszámáról van szó, hiszen ennél sokkal fontosabb a technika, az ápoltság és a szépség, arról nem beszélve, hogy a legtöbb nő nem az átlagon felüli méretekkel rendelkező férfiakra vannak felkészülve "odalent".

A testsúly, a vérnyomás és a koleszterinszint is csökkenthető így

A mozgás, különösen a szakszerű, szakember által vezetett, speciális céllal felépített edzés bizonyítottan csökkenti a testsúlyt, a vérnyomást és a koleszterinszintet.

Brutális lehűlés jön - itt a menetrend

Az Időkép friss adatai szerint csúnyán elromlik az idő a hét végére.

Ez a különbséga szép és a jó csaj között

Ha a férfi párt választ, akkor a nő arcát nézi meg először, ez lesz a mérvadó. Megfigyeli rajta a harmóniát, azt, hogy mennyire van ,,egyben" lelkileg a nő. Azt is mondják, hogy a csípő méretét figyeli, tudat alatt azt latolgatva, hogy mennyire fogamzó képes, képes-e a gyereke kihordására. A nők nagy hibája, hogy bármi áron meg akarnak felelni, hogy elkeljenek. De hogyan és miként?

Fakanállal ölte meg unokáját egy budapesti nagymama

Így akarta megoldani a gyerek légzési problémáit.

Felejtsd el a nagymama-szemüveget: már ilyen megoldások is vannak

Optikai megoldások: milyen megoldások léteznek, ha jelentkezik a kisbetűk legnagyobb ellensége, a presbyopia?...

Arnold Schwarzenegger legkisebb fia tiszta apja

A színész legfiatalabb gyereke, a házvezetőnőtől született Joseph a 2011-ben kirobbant botrány óta közelebb került az édesapjához.

Most akkor 111 ezer embert az út szélén hagy a kormány?

Egyelőre kevésbé érthető az a lépés, amit jövőre tervez a kormány a munkaerőpiaci kedvezmények egy részét illetően. Már csak azért is, mert az érvelés hagy némi kivetnivalót maga után.

Az adótörvényekkel keményen belenyúlnak a munkaerőpiacba

Egészen sajátos foglalkoztatáspolitikai üzenetet hordoz az adótörvények tervezett változtatása. Az 55 év felettieknek jelenleg járó foglalkoztatási kedvezményt megszüntetik, mondván, a nyugdíjasok jobb lehetőséget kapnak. Gond viszont, hogy ez nem ugyanaz a csoport. Ahogy a frissen munkaerőpiacra lépők és a 25 év alattiak sem igazán fedik egymást.

blogmorzsák

6 legnagyobb hiba, amit a randi appokon elkövetsz!

Jó esélyünk van arra, hogy a nagy Őt a világhálón találjuk meg, hiszen az internetes társkeresés illetve a randi appok egyre népszerűbbek.

A válság és kompetencia

A kormánypárt számára egy esetleges gazdasági válság lehet a legkomolyabb kihívás a 2022-es választások előtt.

Az egypártrendszer előnyeiről

Ideje elgondolkodnunk azon, milyen elő­nyökkel/hátrányokkal jár az analóg kádárizmus digitális kádárizmusként való újjászületése.

Nem érted a NAV levelét? Lefordítjuk!

A könyvelők is csak a kötőszavakat értik a tájékoztatásból.

„Megtaláltam a kedvenc sörös helyem Budapesten“

Sok jó sör, hűvös pince, rizses hús kovászos uborkával.

A nap, amikor a lányom képen öntött egy pohár vízzel

„Most láttam, hogy is működik ez: tényleg befogtam.“

Ha a dinoszauruszok metropoliszban éltek, ma már nem tudnánk róla

A részecskefizika és a klíma­modellek felbecsülhetetlenül fontos következtetésekhez vezethetik az emberiséget.

Un. postai átvétel

A kollégák vásárlásától függ, hog mikor kapod meg a munka­helyedre rendelt csomagodat?

Meseszép ruhák a leg­nevesebb divatházaktól

15 márka friss lookbookjába nyújtunk bepillantást.

Egy csodálatos nagylakás a Palotanegyedben

Akkora a tér, hogy célbalőni is lehetne a bejárattól a nappaliig.

Strandruha saját kezűleg

Útmutató lépésről-lépésre, ho­gyan tudsz magadnak egy szu­per ruhát készíteni a strandra.

Orbáni úton Trump - mu­tatjuk a következményeket

Milyen kár, hogy nem hagyják Trumpnak tönkre tenni az USA-t.

0






0