Útfelújítások az Ormánságban
A Dél-Dunántúli Operatív Program keretében Baranya megyében megújul a Pécstől délre található, Királyegyháza-Sellye összekötő út 19,1 kilométeres szakasza, közel 2 milliárd forintból. Ez az ország harmadik legnagyobb mellékút felújítási projektje 2013 év végéig.
Az Új Széchenyi Terv megvalósítása során a területfejlesztéshez tartozó Dél-Dunántúli Operatív Program útfelújítási projektek gazdája a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A Dél-dunántúli régióban a 4 és 5 számjegyű utak felújítására a ROP 2009-2013 programozási időszak keretében közel 21,4 milliárd forint megítélt forrás áll rendelkezésre.
Ennek keretében július 20-án, 10 órakor ünnepélyes projektindító ünnepségre kerül sor Okorágon, a Rákóczi utca 38. szám alatt.
Ünnepi köszöntőt Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője, ünnepi beszédet pedig Szőke József Tibor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese mond. A műszaki tartalmat Bánki László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya megyei igazgatója mutatja be.
Baranya Megyei Önkormányzat
hírek innen, onnan
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is...
Váratlanul jó adat jött Európa legnagyobb gazdaságából
A vártnál erőteljesebben javult a német üzleti hangulat februárban az Ifo gazdaságkutató intézet hétfői adatai szerint.
3 egyedi mód, ahogy csak az igazán intelligens emberek gondolkodnak – A pszichológus szerint
Az intelligencia nem egyenlő a gyorsasággal.
NAV: A kockázatelemzés és mesterséges intelligencia támogatta kiválasztásra épülnek a 2026-os ellenőrzések
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát. A csalárd adózók...
Ilyen is régen volt a személyi kölcsönöknél: minden banknál elérhető egy számjegyű kamat
Az elmúlt hetek kamatcsökkentései nyomán minden bank kínálatában megjelentek a tíz százalék alatti kamattal igényelhető személyi...
Szerbia és a világ is ledöbbent: a Partizan ultrái felgyújtották a Crvena zvezda stadionját
A szerb szövetség fegyelmi eljárást indíthat, a Fradi exedzője megszólalt, a Partizan közleményben reagált.
A kulisszák mögött már döntöttek, olyan átalakítás jön a reptéren, amit nem is sejtettünk
Íme a gigantikus terv, most derült ki, mi készül a háttérben.
Epres Panni és Benedek Tibor gyerekei friss felvételen: a 18 éves Mór piszkosul jóképű
Epres Panni és Benedek Tibor gyerekei, Mór és Barka kész felnőttek már.
Brutális többséget mért a legújabb felmérés, de ez most valami egészen más
Kiemelkedő támogatottsága van a minimálbér emelésének, a többgyermekes anyák szja-mentességének és a családi adókedvezmény...
„Zs-kategóriás” összeesküvés-elmélet, hogy a kormány és a Fidesz „nyakig benne van” az Epstein-botrányban
Így reagált a propagandatárca államtitkára.
Másodszorra már motorost gázolt a balesetek után lelépő Mazdás – megrázó videó
A rendőrök épp a cserbenhagyó munkahelyére igyekeztek, amikor szembejött velük az ittas sofőr.
Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát. A csalárd adózók...
Sport
Döbbenetes képeken minden idők egyik legnagyobb botránya, ahogy a Partizan ultrái felgyújtják a Crvena zvezda stadionját
Félbeszakadt a meccs, jöttek a tűzoltók, aztán valahogy csak sikerült befejezni.
Szörnyű liverpooli produkció Nottingham-ben, szürreális végjáték Szoboszlaiék meccsén
Florian Wirtz már a bemelegítés során megsérült, lemaradt a meccsről.
A Liverpool újabb magyar válogatottat akar leigazolni
Angol források szerint nyáron rámegy egy újabb magyar válogatottra a Liverpool.
Őrületes végjátékban, 97. percben rúgott góllal győzött a Liverpool a bajnokságban
Kulcsfontosságú három pontot szereztek Szoboszlai Dominikék idegenben.
Dárdai Márton szörnyű meccse után a Hertha trénere nem kertelt
A német labdarúgó-bajnokság második vonalában a 23. fordulóban a Hertha kellemetlen vereségbe szaladt bele, 5-2-re kikapott a Paderborn otthonában.
Pavlova és Sviatchenko nem vihette a magyar zászlót a téli olimpia záróünnepségén
Vasárnap este hivatalosan véget ért a XXV., milánói-cortinai téli olimpia Verona majdnem kétezer éves, római kori amfiteátrumában.
Erre vártak a Liverpool-szurkolók: nagy hír érkezett Szoboszlai Dominikról
A magyar sztár letöltötte egymeccses eltiltását, melyet a Manchester City elleni mérkőzés hajrájában kapott piros lapja vont maga után.
Ilyen botrány még nem volt az olimpián, Izrael a saját csapatát zárta ki
Megvezették a hatóságokat, az egyik sportoló azt állította, hogy beteg, de kiderült, hogy hazudott.
Szoboszlai volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, bár ezzel nem mindenki ért egyet
Az viszont vitathatatlan, hogy a győztes gól tőle indult el.
Feszültség Barcelonában? Yamal dühösen távozott, Flick azonnal reagált
A katalánok tinédzsere nem örült, hogy lecserélték a Levante elleni vasárnapi bajnokin.
Fodor Csenge újabb vallomása: egy feltétellel hajlandó visszatérni a magyar válogatottba
A Győr BL-mérkőzése után a szurkolói fogadtatásra is kitért a magyar balszélső.
Négy szóval üzent Szoboszlai Dominik a Liverpool drámai sikere után
A Nottingham legyőzése ellenére a címvédő továbbra is csak hatodik a tabellán.
Bulvár
Igy fogadták Orbán Viktort valójában Békéscsabán, előkerült a felvétel a megérkezéséről
Még egy érdekes dal is felcsendült.
Két tojást ettem minden reggel két héten át – ez változott
Felejtsd el az açai bowlokat és az avokádós pirítóst: lehet, hogy a testednek valójában a legegyszerűbb, klasszikus reggeli hiányzik – ami jó eséllyel már most ott lapul a hűtődben. A tojás az egyik legkomplexebb
Kunhalmi Ágnes: Nekem áll a zászló, mert egyéniben a tiszások és a DK-sok is rám szavaznak
Ezt nyilatkozza a szocialista logó nélkül induló szocialista politikus.
Toroczkai Magyar Péternek: Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni
A Mi Hazánk elnöke Győrben tartott választási gyűlést, amelyen Meta-cenzúráról beszélt, aztán korrupciós vádakkal illette a Fideszt és a Tiszát, majd válaszolt lapunk kérdésére: lát-e esélyt arra, hogy a pár
Bilincsbe verték a 67 éves doktor nénit Dunavarsányban, örülnek a helyiek
Dunavarsány doktor nénije nem is sejtette, hogy lehallgatják a telefonját. Ráadásul a rendelőjébe titokban kamrát szerelt a Nemzeti Védelmi Szolgálat, így elegendő bizonyíték jött össze a doktornő lekapcsolásár
Kiadták a 10 euróst Szlovákiában, döbbenet, mert Magyarország van rajta, itt a kép a különleges pénzről
Elképesztő érdekességet tártak fel, a pénz igazi kuriózum.
„A szüleim úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne, a Tisza fog győzni" - videó a tiszás kampánynyitóról
A kampánynyitó résztvevői szerint sokakat meggyőzhetett az alárásgyűjtés első napja, ahol sok helyen kígyózó sorok álltak a Tisza pultjai előtt. Ugyanakkor az eddigieknél is durvább kampányra számítanak a vála
Prága kihátrált: a cseh kormány nem vesz részt a szankciós csomag magyar-szlovák blokkolásában
Karel Havlícek cseh miniszterelnök-helyettes jelentette be, hogy Prága nem blokkolja a 20. orosz szankciócsomagot. Nemcsak tárgyalásokat sürgetnek, hanem gyakorlati segítséget is felajánlottak Szlovákiának.
„Ha én megyek, Jimmy most is élne” – drámai vallomást tett a Király eddig hallgató testőre
A testőrnek gyakran az volt a feladata, hogy lenyugtassa a bulizó énekest. Most elárulta, miért hiszi, hogy az ő felügyelete megmenthette volna Jimmyt.
Ez a fűszer olyan hatásos lehet, mint egy 60 perces edzés
Néhány év mozgásszegény életmód is elég volt ahhoz, hogy mostanra megtanuljam, mekkora kincs, ha minden rendben van az egészségünkkel, és semmi nem gátolja, hogy például elmenjünk futni pár kilométert, biciklire
Friss hírszerzési jelentés: óriási bajban az orosz hadsereg, ezért kezdhet el kapkodni Moszkva
A Starlink műholdas internetszolgáltatás korlátozása és a Telegram üzenetküldő alkalmazás visszaszorítása érezhetően megnehezítette az orosz haderő ukrajnai hadműveleteit.
Így szakadt meg az interjú a Fidesz csúcspolitikusával élő adásban, ez volt az utolsó kérdés
Ez volt a szombati nap egyik legnézettebb videója a YouTube-on az ajánlásgyűjtési cunami közepette.
blogmorzsák
Szívszorító fotók a történelemből
Megtorpedózott hajók, túszul ejtett gyerekek, az utolsó felszállás és más ritkán látott fotók.
Ha fáj a torkunk, mehetünk közösségbe?
Mi a felelős döntés?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






