Ezt olvasta már?

0

Úton az asztali méretű elektrongyorsítók felé Pécsett

Június 21-22 között hat intézmény részvételével rendezte meg a Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézete az „International Workshop on Terahertz-Driven Accelerators” című rendezvényét, melyen a terahertzes impulzusokkal történő részecskegyorsítás úttörői osztották meg egymással tapasztalataikat.

A rendezvényen többek között részt vett a közel 60-as Hirsch-index-szel rendelkező Franz X. Kärtner, a DESY kutató professzora is, aki az AXIS-projekt vezetőjeként olyan terahertzes impulzus alapú berendezés kísérleti megvalósításán dolgozik, melynek a végcélja, hogy költséghatékonyan lehessen előállítani viszonylag nagy energiájú attoszekundumos impulzusokat. A berendezésben az elektronok gyorsítását és az attoszekundumos impulzusok keltését egyaránt terahertzes impulzusokkal valósítják majd meg.

Hogy ez ma lehetséges, ahhoz jelentős hozzájárulása volt a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Fizikai Intézetének kutatóinak. Dr. Hebling János, a pécsi Fizikai Intézet professzora még 2002-ben állt elő és valósította meg az úgynevezett döntött impulzusfrontú terahertzkeltést. Ennek eredményeként ma már több, mint tízmilliószor akkora energiájú terahertzes impulzusokat tudunk előállítani, mint korábban, és ez teszi lehetővé a töltött részecskék terahertzes impulzusokkal történő gyorsítását.

A Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézetének hosszútávú stratégiai célja a terahertzes impulzusokkal történő részecskegyorsítás kísérleti megvalósítása. Az intézetben folyó kutatásokban jelenleg négy vezető kutató, három posztdok és közel tíz doktorandusz és MSc-s hallgató vesz részt.

A rendezvényen a Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézetének és a PTE-MTA Nagy Intenzitású Terahertzes Kutatócsoportjának munkatársain kívül képviseltették magukat a DESY, a Karlsruhei Technológiai Intézet, a Lancasteri Egyetem, a Manchesteri Egyetem, a Paul Scherrer Intézet, valamint az ELI-ALPS kutatói is.

A rendezvényt követő értékelésen Dr. Almási Gábor, a pécsi Fizikai Intézet igazgatója kiemelte, hogy a rendezvény maximálisan teljesítette célját, mely nem csupán egymás munkáinak mélyebb megismerését jelenti, hanem egy későbbi közös nemzetközi projekt elindításának lehetőségét, melyben minden intézet és kutatócsoport tudása legjavát nyújtva olyan úttörő eredményeket ér el, mely jelentős hatással bírhat a nemzetközi tudományos élet egészére.

A két napos rendezvénynek a siklósi Hotel Castello adott otthont. A rendezvény lebonyolítására az EFOP-3.6.2-16-2017-00005 számú „Ultragyors fizikai folyamatok atomokban, molekulákban, nanoszerkezetekben és biológiai rendszerekben” című pályázat adott lehetőséget.

Mi az a terahertzes impulzus?

A terahertzes impulzus ugyanolyan elektromágneses sugárzás, mint amilyen a napból jövő fény, vagy a hétköznapokban használt lézerek fénye. Különlegessége abban rejlik, hogy hullámhossza a látható fénynél jóval hosszabb; ráadásul viszonylag könnyen lehet előállítani olyan terahertzes sugárzást, mely mindössze egyetlen oszcillációs ciklust tartalmaz. A látható hullámhossz-tartományban jelenleg ezt egyáltalán nem lehet megtenni.

Mi az az attoszekundumos impulzus?

Az attoszekundumos impulzusok olyan elektromágneses fényimpulzusok, melyek időbeli hossza mindössze a másodperc milliárdod részének néhány milliomod részéig tart (10-18-10-15 másodperc). Az ilyen nagyon rövid impulzusok kiválóan alkalmasak atomi folyamatok megfigyelésére, illetve nagyobb molekulák feltérképezésére. Ezáltal előállításuk és alkalmazásuk a technológiai fejlődés jegyében az ipartól az orvostudományon át a felfedező kutatásokig kulcsfontosságúvá vált.

Mi az a Hirsch-index?

A Hirsch-index azt méri, hogy egy kutató hány és mennyire jelentős munkát publikált. Ha egy kutató Hirsch-indexe „h”, akkor az azt jelenti, hogy „h” darab olyan közleménye van, melyekre közleményenként legalább „h” darab másik kutató hivatkozik. A 20-as Hirsch-index már nemzetközileg is komoly teljesítmény, 30 feletti Hirsch-index-szel pedig csak nagyon kevesen, általában valamilyen kiemelten fontos projektek több tízéves tapasztalattal rendelkező vezetői rendelkeznek.

Mi az a DESY?

A DESY a Deutsches Elektronen SYnchrotron (német elektronszinkrotron) szavakból összerakott mozaikszó, mely mögött egy gigantikus hamburgi részecskegyorsító-intézet áll. Itt működik többek között a 300 m hosszú FLASH elektrongyorsító és a több, mint 2 km hosszú PETRA III szinkrotron is.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

A Netflix kedvenc sorozata megint tarol, nem győzik dicsérni a kritikusok

Hibátlan kritikai értékeléssel debütált a Netflix népszerű politikai thrillerje, A diplomata negyedik évada.

Egész hegynyi javítás érkezett az új Windows-frissítéssel, van köztük hetven nagyon sürgős is

Ahogy elterjedt az AI használata, úgy nőtt a havi frissítésekkel javított biztonsági rések száma a Windowsban.

225 milliót keresett tavaly közpénzből Merkely Béla, a SOTE rektora

Közpénzes megbízásokból több mint kétszázmilliót keresett tavaly Merkely Béla.

Rendszerfejlesztés miatt állhatnak le az egyik hazai bank szolgáltatásai – ekkor kell számítani fennakadásokra

Rendszerfejlesztés miatt két alkalommal is átmeneti szolgáltatási szünetekre kell számítani az Erste Bank szolgáltatásainál október...

Milliárdokat akartak ellopni az Erste ügyfeleitől, ennyi pénzt sikerült megmenteni

21 ezer kísérlet történt, az Erste szerint csak az első fél évben 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni a csalók.

Soha nem fogyott el ilyen gyorsan a mobiltelefonok tárhelye, mint mostanában: az ok összetettebb, mint hinné

Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk a technológiai fejlődés megszakítás nélküli ritmusát, amely a tárhelykapacitás folyamatos...

Most különösen résen kell lenniük az autósoknak, könnyen baj lehet

Ősszel különösen veszélyes lehet a vakító napsütés az utakon.

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban...

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások...

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0