Válogatott irányítót igazolt a PEAC Pécs – videó
Bő egy hónap múlva lép először tétmeccsen pályára a PEAC Pécs élvonalbeli női kosárcsapata, akkor mutatkozik be az Adria Ligában. Már csak két-három játékos várható az edzéseket a héten megkezdő gárdánál, amely most jelentette be a válogatott irányító, Fűrész Diána érkezését.
hirdetés
- Rögös út végén vagyunk – fogalmazott Csizi Péter sportért felelős alpolgármester a PEAC Pécs női kosárcsapata kapcsán. – Van egy tiszta lappal induló NB I. A-csoportos csapatunk, amely indul az Adria Ligában is, ezzel megmaradnak Pécsett a nemzetközi meccsek hangulatai is. Az egyetem az első pillanattól kezdve stratégiai partnere volt a városnak ebben a kérdésben.
Az egyetem részéről Ács Pongrác, a PTE-PEAC elnöke annyit tett ehhez hozzá, hogy az olimpián sikert elérő országok nagyban alapoznak az egyetemi sportra, ezen belül a kosárlabdára, ezért is fontos a PTE-nek ez az együttműködés, amelyhez az infrastruktúra mellett szakembergárdával járulnának hozzá, illetve a sporttámogatási rendszer őszi átalakítását követően várhatóan pénzzel is támogatják a csapatot.
Az ügyvezető Mészáros Zalán lesz a csapatnál, aki az építkezésre helyezte a hangsúlyt.
- Évről évre szeretnénk előrelépni, alulról építkezünk, csak annyit vállalunk, amennyit ki is tudunk fizetni. Ebben a szezonban három válogatott szintű húzójátékossal, három meghatározónak számító kosarassal és hét utánpótlás-válogatottal állunk fel, velük szeretnénk minél jobban szerepelni a magyar bajnokságban és az Adria Ligában.
Összeállt a szakmai stáb is, Djokics Zseljko vezetőedző munkáját Imreh Ajtony segíti, a sportigazgató Gyenge Gábor lesz, a technikai vezető Márton László, a fizikoterapeuta Lukács Béla. Nem elírás a vezetőedző neve, ugyanis Djokics Zseljko pénteken letette a magyar állampolgársági esküt.
- Magyar csapat élén magyar edző – hangzott Djokics első mondata. – Nyilván minden edző bajnokságot szeretne nyerni a csapatával, és jó lenne az élen végezni az Adria Ligában is. A realitás azonban az, hogy egy fiatal csapatnak kell fokozatosan fejlődni, minél több tapasztalatot szerezni. Erre jó alkalom az Adria Liga, még akkor is, ha ez inkább az utazásról, mint az edzésekről szól majd.
|
A PEAC Pécs jelenlegi játékoskerete: Fűrész Diána, Czukor Tünde, Horváth Lilla, Szamosi Amadea, Csutorás Fanni, Balla Dorka, Czirják Noémi, Raus Vivienn, Sánta Petra, Szücs Réka, Orbán Johanna, Dara Lilla és a szerb Latinka Dusanics. |
Sopronból érkezik a hatvan fölötti válogatottsággal rendelkező irányító, Fűrész Diána, aki Pécsre igazolása kapcsán a PEAC állhatatosságát emelte ki.
- Három dolog vonzott Pécsre. Az évtizedek óta magas szintű szakmai munka, a kosárlabda pécsi hagyományai, a Lauber Dezső sportcsarnok összehasonlíthatatlan hangulata, amit ellenfélként sokszor megtapasztaltam, és harmadszor: szeretem a kihívásokat. A PEAC Pécs már a nyár elején megkeresett, amikor neveztek az Adria Ligába, és az sem tántorította el őket, hogy a magyar szövetség eleinte nem támogatta őket ebben. Én először külföldi szerződésben gondolkodtam, de végül igent mondtam a pécsi hívásra. Bármi kisülhet számunkra ebből a szezonból, az biztos, hogy a Lauberben minden ellenfelünk meg fog szenvedni.
M. Z.
hírek innen, onnan
Ascher Tamást Veiszer Alinda faggatja
A Katona főrendezője a színháznál töltött 30 évéről.
Indul a rali a magyar tőzsdén?
Az első negyedéves eredmények publikálása után a legtöbb befektető komoly dillemma előtt áll: számolja fel pozícióit és készüljön a vakációra vagy tartsa részvényeit tovább, hátha a világban keringő korlátlan likviditásból néhány ...
Összetörte Ferrariját a cseh hokis
Gyorsan hajtott Ferrarijával a 23 éves hokis Csehországban, és nem tudott időben megállni.
Agrárfórum gazdáknak
Az idei támogatási lehetőségeket ismertette V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas megyei Igazgatósága, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Vas megyei Kirendeltsége és a ...
Ma szakmai vizsgatárgyakból érettségiznek a diákok
A mai napon (2013. május 23.) 8 órától a szakmai előkészítő vizsgatárgyak írásbeli vizsgájára kerül sor.
A fiatalok munkaerő-piaci lehetőségeiről tanácskoznak osztrák és magyar szakembe...
A fiatalok munkaerő-piaci lehetőségeiről kezdtek háromnapos tanácskozást osztrák és magyar szakemberek szerdán a burgenlandi Szalónakon (Stadtschlaining).
Csak úgy ragyogott! Katalin hercegné kanárisárga ruhában keltett feltűnést - Kép...
Katalin hercegné kanárisárga kabátban jelent meg a teadélutánon.
Fábry Sándor erős fájdalomcsillapítóval vezetett műsort
Törött kézzel, a fájdalommal küszködve állt kamerák elé Fábry Sándor a Fábry című műsorának legutóbbi felvételén - számolt be a Blikk.
Rékasival nincs viszonyom cáfol a hírbe hozott színésznő
Közleményben cáfolta Pikali Gerda ügyvédje, hogy a színésznőnek kapcsolata lenne Rékasi Károllyal, és miatta szakítottak volna Détár Enikővel írta a Blikk.
Újabb fejlesztések Lisztferihegyen: gigakonténer és hotdog
Tegnap köszöntöttük a Budapest Airport új fizetős poggyászkocsijait, erre most olvasom, hogy egy hete megnyílt a fapadosoknak épített gigakonténer váró is. Az eső már a télire felállított sörsátrakba sem esett be, de ez már követk...
Végrehajtotta szűzfelszállását az MQ-4C Triton
Május 22-én először emelkedett a levegőbe a Northrop Grumman MQ-4C Triton haditengerészeti járőr UAV.The post Végrehajtotta szűzfelszállását az MQ-4C Triton appeared first on HTKA - Haditechnikai Kerekasztal.
szödi beszéd: "Katalin, Imre és Ferenc" árulta el Gyurcsányt egy tanú szerint
Nyilatkozott a Heti Válasznak az Eduardo Rózsa-Floresszel jó kapcsolatot ápoló egykori MSZP-s politikus, Szabó Bálint, aki állítja, látta, hogy kik adták át az szödi beszéd hangfelvételét a késbb Bolíviában leltt Rózsa-Floresne...
Sport
Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú
Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...
Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához
Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...
Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portu...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Higuaín elfogadta a Juventus ajánlatát
Megállapodott a Juventus csapata Gonzalo Higuaínnal, már csak a Real Madriddal kellene megegyezniük a támadó vételárában.
Orbán a BL-döntőn találkozhat Merkellel
Szombaton a futballtörténelem első német-német BL-döntőjét rendezik. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembleyben találkozik, hogy eldőljön, melyik csapat nyeri a 2012/13-as Bajnokok Ligája-szezont.
Erőss Zsolt felesége: a kislányunk tudja, hogy apa nem jön haza többé
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik abban, hogy a Himalájában eltűnt férje visszatér, hiszen ismeri a körülményeket, amelyek közt utolsó napjaikat töltötték az ugyancsak eltűnt Kiss Péterrel. Sterczer Hilda elmondta, tudja mi...
A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot
Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...
A harmadik Szolnok-Alba döntő következik
Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...
Schmittről tárgyal az olimpiai bizottság
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a jövő heti következő ülésén foglalkozik a doktori címétől megfosztott Schmitt Pál ügyével - írta az Origo.
Szilágyi Áron hegymászással és BL-döntővel készül a vb-re
Szilágyi Áron kihagyta a legutóbbi varsói kard Grand Prix versenyt. Távolmaradásának egy örömteli és egy szomorúbb oka volt. Örömteli, hogy jelenleg is vezeti a világranglistát, így nem kellett újabb pontokat szereznie az előrelép...
Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik
A magyar hegymászó felesége, Sterczer Hilda már akkor tudta, hogy baj van, amikor kiderült, hogy egy egész napig tartott a csúcstámadás.
Bulvár
Mik a cukorbetegség tünetei?
A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünete...
Semmi remény: feladták a keresést - Erőss Zsolték valószínűleg nincsenek életben
A két magyar hegymászónak nyoma veszett.
Rabszolgasorsban Budapesttől néhány kilométerre
Évekig nem kereste senki Gubica Paulát (képünkön). Budapesttől alig néhány kilométerre tartották fogva és kényszerítették munkára. Egy család valóságos rabszolgája lett. Hogy jutott el eddig?
Kolléganőjével csalta meg feleségét! Vége a műsorvezető házasságának
15 év házasság után elválik feleségétől a műsorvezető.
Nem találják Erőss Zsolt hegymászót! - Klein Dávid beszámolója
Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnt, miután sikeresen meghódította a Kancsendzöng 8586 méteres csúcsát. A kialakult helyzetről Klein Dávid hegymászó beszélt a napidoktor.hu-nak.
Mire gyűjt a magyar? Íme a top megtakarítási célok
A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése - derül ki a MetLife kutatásából. Ennek ellenére, bár a megkérdezettek több mint...
Bele is halhatunk az ülőmunkába
Az ülőmunka a gerinc fájdalmas betegségei mellett növelheti az agyvérzés, a szívinfarktus, a szívnagyobbodás és a vesebetegség rizikófaktorát is.
Felkutatják az elvándorolt magyarokat
Jelenleg nincsenek pontos adatok az elvándoroltakról.
Erőss Zsolt felesége: Már akkor tudtam, hogy baj van
Szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak - mondta a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíció szóvivője, Vincze Szabolcs az M1 Híradóban.
"Semmi remény" arra, hogy életben vannak Erőss Zsolték
Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban - közölte szerda délelőtt a Magyarok a világ nyolcezresein szóvivője az MTI-vel.
Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon
Megelégelte gyermekei szüntelen civakodását, ám cseppet sem szokványos módon próbált véget vetni: büntetés vagy dorgálás helyett egyszerűen csak kidobta őket az ablakon a nő.
Hogy nézhet ki így 75 évesen? Jane Fonda testhezálló ruhában virított Cannes-ban
Jane Fonda 75 évesen is irigylésre méltó alakkal büszkélkedhet.
blogmorzsák
Fogadjunk? - Monacói esélyek
Hogyan látja a Monacói esélyeket egy, a pénzét kockáztató fogadóiroda?
Az agybetegség netovábbja:
a szakállreklám
Keress pénzt a szakállba csíptethető hirdetéssel.
Orbán a rettegett
Orbán napja május 25 -én van, s a néphagyomány a fagyosszentek közé sorolja őt.
Applikációval az erőszak ellen
Egy új alkalmazás segítségével a bántalmazott gyerek egy gombnyomással segítséget kérhet.
Hol képzelik el a szülők
a gyermek jövőjét?
A gyerek lakásánál fontosabb lett a külföldi karriert biztosító oktatás.
Akinél másodpercek alatt omlott össze minden
A csaj egy harmonikus kapcsolatot rúg fel, és saját magát buktatja le, amikor felháborodik egy ártatlan telefonhívás miatt.
Terápiás coming-out
"Én vagyok az egyetlen szeretője, és az egyetlen barátja. Utálja, hogy ő nem az én világom egyetlen férfija."
Programozható macskaetető
Elsősorban akkor hasznos a szerkezet, ha elutazunk és nincs aki etesse a kedvencünket.

- Búcsúzott az utolsó magyar is, kiesett a Póta, Tóth duó
- Universiade - Rajt 50 nap múlva Kazanyban
- Bulatovic a BL-győztes Győrben folytatja
- Mindkét nemnél éremesélyes a magyar csapat
- Pénteken dől el az Egri FC sorsa
- Harc az Európa Ligáért, kieshet a Siófok
- Magyar győzelem a mozgáskorlátozottak vitorlás Európa-bajnokságán
- A győri bérletesek ingyen mehetnek a döntőre
- Keresik a Diósgyőriek a Pécs gyenge pontjait
- Nyereségesek voltak a pécsi önkormányzati cégek
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen






Diána, Dalma, meg vagyunk áldva ezekkel a D betűs nőkkel.