Változékony, időnként szeles, de alapvetően enyhe idő lesz a héten
Több helyen 15 Celsius-fok fölötti csúcshőmérsékletek is előfordulhatnak és kisebb esők, záporok is lehetnek.
A hét elején még többfelé kisüthet a nap, de a hét végén már inkább erősen felhős időre kell számítani és megszűnnek az éjszakai fagyok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn melegfronti felhőzet vonul nyugatról kelet felé, ami miatt a nap első felében még többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, de időszakosan be is borulhat. Főként északon, északnyugaton lehet helyenként eső. Délután előbb a Dunántúlon, később keletebbre is csökken, vékonyodik a felhőzet, ekkor már csak elvétve lehet csapadék. A nyugati, délnyugati szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de északkeleten és a Tiszántúlon néhol 8, 9 fok is előfordulhat.
Kedden a délnyugati részeken többnyire derült lesz az ég, míg északkelet felé haladva felhőátvonulások várhatók általában többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem lesz. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban mínusz 1, plusz 7, kora délután 11, 17 fokra számíthatunk.
Szerdán hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. Napközben az ország északkeleti harmadában erősen felhős idő valószínű, míg délnyugaton eleinte túlnyomóan derült lesz az ég, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Az északkeleti harmadban kisebb eső, zápor előfordulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali mínusz 1, plusz 5 fokról 8 és 15 fok közé melegszik a levegő.
Csütörtökön erősen felhős idő valószínű, de az ország délkeleti felén szakadozottabb is lehet a felhőzet. Elszórtan - elsősorban a Dunántúlon - eleredhet az eső, zápor. A keleti szelet több helyen élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, a csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.
Pénteken erősen felhős időre kell számítani, szórványosan előfordulhat eső, zápor. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. A hajnali 0, plusz 7 fokról 7 és 16 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, északkeleten lesz a hűvösebb idő.
Szombaton erősen felhős idő valószínű. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 1 és 6, a maximum 9 és 16 fok között valószínű, délnyugaton mérhetik a magasabb értékeket.
Vasárnap közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, déli, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 1, plusz 6, kora délután 6, 16 fok valószínű, az északi, északnyugati részeken lesz a hidegebb, míg délkeleten enyhébb az idő.
hírek innen, onnan
Több műtétet is el kellett halasztani a János Kórházban átmeneti fűtéshiba miatt
Egy édesapa panaszára Takács Péter egy káromkodásokkal tarkított választ fogalmazott meg.
Szomorú nap lesz... Kiderült, mikor lesz Kálloy Molnár Péter temetése
Itt helyezik örök nyugalomra a nagyszerű színészt.
Ne lepődj meg, ha pénzt kapsz a semmiből: december 4-10. között törleszti a karmikus adósságot az Univerzum ennek a 3 jegynek
Te köztük vagy?
A külföldi olyat mondott a Nyugati-pályaudvarról, amitől köpni-nyelni nem tudunk, példátlan, ahogy hívta
Egy turista egyetlen mondattal felforgatta a TikTokot: olyan jelzőt aggatott a Nyugatira, amitől nem tértünk magunkhoz.
Rettegett a szerepléstől, mégis egy ország ismeri mára a Kincsvadászok sztárját
Kamaszkorában ragadta magával a régiségek világa, a tévés felkérés pedig fejtörést okozott számára – árulta el Nagyjázi Lőrinc.
Nincs kegyelem a rollereseknek, durva büntetések a láthatáron
A számtalan lakossági panasz és a balesetveszély miatt szigorítják az elektromos rollerek használatát Szegeden, ahol hamarosan akár...
Karácsony Gergely: hosszú távon nem számolunk a népligeti felüljáróval
A főpolgármester és Ferencváros polgármestere is egyetért abban, hogy hosszú távon a népligeti felüljáró lebontására és ott egy...
Így állnak a béketárgyalások az ukrán háború kapcsán
Floridában négy órán át tárgyalt az amerikai és az ukrán delegáció a békéről, amiről minden fél úgy távozott, hogy produktívnak...
Megrekedtek a béketárgyalások, két fontos várost is elértek az oroszok - Percről percre az ukrán frontról csütörtökön
Egyelőre úgy fest, megrekedtek a béketárgyalások az USA, Oroszország és Ukrajna közt, miután a Kreml lényegében nemet mondott az...
Így néz ki a betegellátás jövője – Bécsben már valóság
A bécsi kórházban jövőt idéző berendezéssel várják a pácienseket, de a humánus bánásmódra és a személyre szóló figyelemre is...
Emlékszel a sármos Ray Krebbsre a Dallasból? A 79 éves Steve Kanaly mellett ma már elmennél az utcán
Steve Kanaly a mai napig ápolja a kapcsolatot a Dallas rajongóival.
Öt év börtönre ítélték azt az anyát, aki majdnem megölte pár hetes kislányát, amiért hangosan sírt
Majdnem megölte a két hetes kislányát egy anya, akinek a Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetése...
Sport
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
A Liverpool a Real Madrid kétszeres BL-győztesével erősítene
Hiába költött közel 500 millió eurót nyáron a Liverpool, a csapat gödörbe került. Arne Slot pedig részben egy új igazolással oldaná meg a problémákat.
Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban
Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre
300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
A Liverpool legendája szerint hiba lenne Szalahot a kezdőcsapatba nevezni
Mint ismert, Mohamed Szalah nem került be a Liverpool kezdőcsapatába a West Ham United ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen. A klub legendája, Steve Nicol elismerően nyilatkozott Szoboszlai Dominikról, ellenben Mohamed Szal
Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat
A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.
Szoboszlai kiszorította Szalah-t, óriási meglepetés a Liverpool kezdőjében
A West Ham ellen remeklő magyarok közül csak egy kezd a Sunderland ellen.
Wirtz még nem bírja a Premier League-et, Slotnak megint Szoboszlaiban kell bíznia
A Liverpool az újonc, de a tabellán előtte álló Sunderlandet fogadja a Premier League 14. fordulójában 21.15-től.
Bulvár
Ezt mondják a külföldiek Orbán Viktorról, megfagy a vér az ereinkben, tényleg igazuk van?
A külföldiek olyan véleményt fogalmaztak meg Orbán Viktorról, hogy sokan szóhoz sem jutnak
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene
A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.
Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?
A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre
A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában
Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.
Kiderült, mire való a bevásárlókocsi tetején lévő rejtélyes hurok – sokan sosem használták még
Van egy apró részlet a bevásárlókocsin, amit mindenki lát, mégsem tudja, mire szolgál – pedig nagyon is hasznos funkciója van.
Véget ért az amerikai–orosz tárgyalás, Vlagyimir Putyin elutasítja a béketervet
Az orosz elnök kedden Steve Witkoff amerikai különmegbízottal tárgyalt.
A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben
„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”
Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek
Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,
Magyar Péter: Orbán Viktorék azt hazudták az országnak, hogy nem volt kiskorú sértettje a Fidesz által kinevezett Szőlő utcai rémnek
Az intézetvezető tanúvallomások szerint kiskorú fiúkat molesztált.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






