Változik a buszmenetrend
A koronavírus-járvánnyal összefüggő korlátozó intézkedések miatt megváltozott utazási igények alapján bevezetett korábbi menetrendi változásokat követően a Tüke Busz Zrt. és a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársai a város kiemelt pontjain folyamatosan nyomon követték az utasforgalom alakulását.
Az elmúlt időszakban sok észrevétel érkezett a műszakváltásokhoz kapcsolódó járatindulások gyakoriságával összefüggésben, valamint a nagyvállalatok, foglalkoztatók is jelezték kéréseiket a menetrend módosításával, megtartásával kapcsolatban.
A 71/2020. (III.27.) Korm. rendelet 1.§ (2) bekezdése alapján az emberek közötti 1,5 méteres távolságot lehetőség szerint a tömegközlekedés során is alkalmazni kell. Ez gyakorlatban szóló autóbuszon maximum 18-20, csuklós autóbuszon 27-30 utast jelent. Az utasforgalmi adatok értékelése és a további menetrend módosítás végrehajtása is ennek figyelembe vételével történt.
A fentiekre, valamint a tömegközlekedési járműveken is alkalmazandó, az utasok közötti szociális távolság tartás szabályaira is figyelemmel, és a tulajdonos, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával történt folyamatos egyeztetések eredményeként 2020. április 24-én, péntektől az alábbiak szerint változik a pécsi helyi járatok menetrendje.
Hétköznap (munkanap)
4:00-tól 8:00-ig:
- A 36-os és a 37-es járatok helyett összevont 46-os járatok közlekednek 30 percenként.
- A Malomvölgyi útról 6:59-kor és 7:19-kor nem indulnak a 107E járatok.
- 7:40-kor 14Y járat helyett 102Y járat indul Petőfi-aknáról Uránvárosba.
Az időszakra vonatkozóan a fel nem sorolt vonalak menetrendje nem változik.
8:00-tól 13:00 óráig:
Az autóbuszok a 3, 6, 7, 7Y, 8, 20, 21, 23Y, 24, 30, 103, és a 130-as járatok kivételével szabad vagy munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek az alábbiak szerint:
- 1-es vonal: 8:00 és 12:00 között a követési idő nem változik, mindössze a szabadnapi indulási időpontok kerülnek átvezetésre. 12:00 és 13:00 óra között a délelőtti 30 perces követési idő folytatódik.
- 2 és 2A vonal: A szabadnapi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok (15 perces járatkövetés).
- 4, 4Y, 104, 104A vonal: A szabadnapi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok (15 perces járatkövetés) a 4 és a 4Y vonalakon. A somogyi/istván-aknai (104) és a hirdi (104A) településrészek kiszolgálása a szabadnapi menetrend szerint történik, amely 12-es (Budai állomásról 9:50), 13-as (Főpályaudvarról 8:20, 9:20, 10:20) és 15-ös (Főpályaudvarról 11:20 valamint Budai állomásról
12:20) járatok indítását jelenti. Megjegyzés: Uránvárosból 12:15-kor, Hird, Harangláb utcából 8:21-kor induló 104E járatok változatlanul közlekednek!
- 14-es vonal: a járatok délelőtt 60 percenként indulnak, amely megegyezik a szabadnapi menetrenddel. A Főpályaudvarról 12:20-kor és Petőfi-aknáról 12.59-kor induló járat közlekedik!
- 26-os vonal: A munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak az autóbuszok, amely a Budai állomásról 26-os, a II-es rakodóról 29-es jelzésű járatok indulását jelenti Gyükésbe.
- 27-es és 40-es vonal: A munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok, amely 60 percenként induló 40-es, ellenkező irányban és szintén 60 percenként közlekedő 27-es járat közlekedését jelenti. A Benczúr Gyula utcából 60 percenként 25-ös járat indul a Budai állomás felé.
- 28-as és 38-as vonal: A munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok 8.00 és 11.42 között, amely 60 percenként 38-as járatok indítását jelenti András utca betéréssel. Lámpásvölgy irányából 11:42-kor, Uránvárosból 12:37-től a jelenlegi menetrend áll vissza a 28-as vonalon.
- 39-es vonal: A munkaszüneti napi menetrend szerint a II-es rakodóról induló 29-es járatok végzik a térség kiszolgálását. Gyükésből a belváros felé a menetrend nem változik, továbbra is 39-es járatok indulnak a Főpályaudvarra.
- 41-es és 42Y vonal: A munkaszüneti napi menetrend szerint indulnak az autóbuszok, amely az Árpádváros-postavölgyi eljutási lehetőségeket nem érinti (továbbra is 60 percenként vagy 41-es, vagy 43-as járat indul), Nagyárpádra 120 perces követési időt jelent a 43-as járatokkal.
- 44-es vonal: A szabadnapi menetrend szerint indulnak a járatok, továbbá 11:20-kor és 12:20-kor indul autóbusz.
- 32-es és 33-as vonal: A szabadnapi menetrend szerint közlekednek a járatok.
- 34Y és 35Y vonal: A szabadnapi menetrend szerint indulnak az autóbuszok, amely 60 perces járatkövetést és 34, illetve 35-ös járatok indítását jelenti. A „Y” vonalrészre (Damjanich u. – Jurisics u. – Angster u. - Surányi út) utazók számára a változatlan követési idővel közlekedő 32-es járatok biztosítanak eljutást.
- 46-os és 47-os vonal: A munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek a járatok, amely 47-es járatok indítását és 60 perces járatkövetést jelent.
- 55-ös vonal: Nem indulnak a járatok. Kertváros és a Klinikák között az eljutást a változatlan menetrenddel közlekedő 103 és 130-as autóbuszok biztosítják. A délelőtti időszakban nincs műszakváltás az egészségügyi intézményekben, illetve a betegforgalom is jelentősen lecsökkent a vonalon. Megjegyzés: az egyéb időszakokban továbbra is közlekednek a vonalon az autóbuszok.
- 60A vonal: Nem indulnak a járatok. A járat által érintett területekre más járatok (Kertváros: 3, 103, 7, 23Y, 24, 6, 8, Keleti városrész: 2, 2A, 4, 4Y, 13, 14, 15) által biztosított az eljutás. A Vásárcsarnok és a Lánc utcai rendelőintézet látogatói forgalma előbbi esetben teljesen, utóbbi vonatkozásában minimálisra csökkent, ezért indokolt a járatok leállítása.
Az időszakra vonatkozóan a 3, 6, 7, 7Y, 8, 20, 21, 23Y, 24, 30, 103 és a 130-as járatok menetrendje nem változik.
13:00-tól 17:00 óráig:
A 31-es vonalon, egy járatpár kivételével (Főpályaudvarról 16.20-kor, a Tettye, Havi-hegyi útról 16.42-kor indul járat) nem közlekednek az autóbuszok. A területre az eljutást a 34Y és 35Y jelzésű járatok nyújtanak, amelyek a Pálosoknál a 33-as járatokra közvetlen átszállást biztosítanak. Az intézkedéssel összefüggésben a 33-as vonalon az indulási időpontok módosulnak.
Az időszakra vonatkozóan a fel nem sorolt vonalak menetrendje nem változik.
17:00-tól hajnali 4:00 óráig:
Nem változik a menetrend.
Szombat (szabadnap)
Nem változik a menetrend.
Vasárnap (munkaszüneti nap)
Az 1-es, a 30-as és a 130-as vonalon szombati (szabadnapi) menetrend szerint közlekednek az autóbuszok.
A fel nem sorolt vonalak menetrendjében nem történik változás.
A részletes menetrendek és a menetrendfüzet a http://tukebusz.hu/ oldalon, valamint az egyes megállóhelyi tájékoztató táblákon érhetőek el.
Pécs, 2020. április 22.
hírek innen, onnan
Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát
A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...
Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia
Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...
Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót
Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét
Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






