Pécsi Napilap - Változtak a fizetési kedvezmény iránti kérelem benyújtásának szabályai

Ezt olvasta már?

Megújul szászvári várkastély

Megújul a várkastély a Baranya megyei Szászváron: a 2014 végéig tartó és a turizmus fellendítését célzó beruházásra mintegy 650 millió forintot költenek.


Változtak a fizetési kedvezmény iránti kérelem benyújtásának szabályai

Az idei év elejétől változtak az adóhatóságtól kérhető fizetési kedvezmény benyújtásának szabályai - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.


hirdetés

Az adóhatóság hétfői közleménye szerint az elektronikus bevallás benyújtására kötelezett adózók fizetési könnyítési és adómérséklési kérelmüket kizárólag elektronikus úton terjeszthetik elő. A papír alapú kérelmek benyújtásával a fizetési kedvezményi eljárás nem indítható meg, amennyiben az adózó elektronikus bevallónak minősül. Amennyiben az adóhatóságnak a tényállás tisztázásához, az ügy eldöntéséhez további adatokra van szüksége, az adózónak – tájékoztató levél kíséretében – adatlapot küld ki.

Az elektronikus bevallásra nem kötelezett magánszemélyek a kérelmet az adóhatóság honlapján található adatlapon is benyújthatják, amellyel az elbírálás is felgyorsítható.

A közlemény szerint tavaly több mint 170 ezren kértek fizetési kedvezményt az adóhatóságtól.

Az adózók – fizetési nehézség esetén – kérhetnek részletfizetést vagy fizetési halasztást. A bírság és a pótlék összegét is mérsékelheti az adóhatóság. Sőt, a magánszemélyek – kivételes méltánylást érdemlő helyzetben, megélhetésük veszélye esetén – akár az adótartozás összegének csökkentését is kezdeményezhetik.

 

mti








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megvan a keret

Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kihirdette bő keretét a július 21-én rajtoló barcelonai világbajnokságra.

A sérült Messi is tagja az argentin keretnek

Alejandro Sabella, az argentin válogatott szövetségi kapitánya keretet hirdetett.

Gyilkolt az öngyilkos

Folyik a nyomozás(MHO/MTI)   A házuk előtt, egy kézi súlyzó rúdjával bántalmazta feleségét az a férfi, aki a bűncselekmény elkövetését követően egy kamion elé hajtott csütörtök este Csongrádon közölte a Csongrád Megyei Rendőr-fő...

Jó hír: megúszta a recessziót Németország

Mérsékelt ütemben növekedésnek indult a gazdaság Németországban az első negyedévben.

Múzeum lesz a petőházi cukorgyár helyett

Cukoripari múzeumot hoz létre egy helyi alapítvány a Győr-Moson-Sopron megyei Petőházán, ahol 1879 és 2007 között működött cukorgyár - írja pénteki számában a Kisalföld.

Forgalomkorlátozás Debrecenben

A DVSC-TEVA FERENCVÁROS bajnoki labdarúgó mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében ideiglenes forgalomkorlátozás várható 2013. május 26-án 14.00 órától előreláthatólag 21.00 óráig Debrecen városában az alábbi helyeken és módok...

Új befektetők a Határ úton

Debrecen. Dózerek, hatalmas teherautók, aszfaltterítő gépek és úthengerek dolgoznak ezekben a hetekben a Határ úti Ipari Parkban, ahol a területet folyamatosan fejlesztő Xanga-csoport hamarosan újabb befektetők fogadására készül.

Nem csak két keréken gurultak

Debrecen Csütörtökön kerékpáros, mopedes és autós ügyességi feladatok vártak a X. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa országos döntőjének résztvevőire a Fórum parkolószintjén.

Erős negyedévet zárt a Rába

A Rába vezető tisztségviselői több mint 5100 részvényt vásároltak a BÉT-en. A legtöbb értékpapír Pintér István elnök-vezérigazgató birtokába jutott.

Kisokos diákoknak a parlagfűről

Ismeretterjesztő kiadványt készített diákoknak a parlagfűről a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A gyerekek így játékos formában kapnak információt a gyomnövényről és az ellene való véde...

Sport

A kecskeméti győzelem ezüstérmet érhet a Vidinek

Két mérkőzése van már csak hátra a Videotonnak az idei bajnokságból. A fehérváriak a hétvégén Kecskemétre látogatnak, mégpedig azzal a tudatta, hogy a nyernek és riválisaik közül az MTK és a Honvéd is botlik, akkor ezüstéremmel zá...

Babos Tímea egyelőre jól érzi magát Párizsban

Gond nélkül jutott túl a Roland Garros selejtezőjének első körén Babos Tímea. A 20 éves magyar teniszező a hazai színekben versenyző Myrtille Georges ellen nyert két játszmában, következő ellenfele pedig az a lengyel Paulo Kania l...

Spanyol hegymászó: nem volt elég idő és kötél

Időben kockázatosnak és kötelek hiányában veszélyesnek is találta az utolsó, kevesebb mint 300 méternyi magasság megmászását Carlos Soria spanyol hegymászó, ezért nagyjából 8300 méter magasan úgy döntött, visszafordul a Kancsendzö...

Skaliczki 3 bajnoki és 3 kupaezüsttel búcsúzik Szegedtől

A Pick Szeged kézilabdacsapata ezüstérmes lett a bajnokságban, miután kedden a bajnoki döntő második meccsén 26-24-es vereséget szenvedett a Veszprémtől. A dunántúliak így 2-0-ra nyerték a párharcot és ezzel 21. bajnoki címüket sz...

Roland Garros: nem sikerült a főtáblára jutnia Babos Tímeának

Kikapott, így egyesben nem lesz főtáblás az idény második Grand Slam viadalán a Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves magyar játékos a világranglista 221. helyén álló lengyel Paula Kaniától kapott ki egy sima és egy végtelenül sz...

Több előjele is volt Erőss Zsolték tragédiájának

Több előjele volt a magyar hegymászók tragédiájának, elsőként az, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter a csúcstámadás előtt nem érte el a négyes tábort - mondta Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke.

Dunaújvárosban marad a szakmai stáb, Miskolcra szlovák csatár érkezett

A MOL Liga két meghatározó csapatánál, a bajnok Dunaújvárosnál és a tavalyi ezüstérmes Miskolcnál is zajlik az élet. Az Acélbikák tegnap kaptak egy jó, illetve egy kevésbé jó hírt, nevezetesen Stehpan Lundh marad a csapat szakveze...

Erőss Zsolték meghaltak

Az erdélyi magyar sportember tizenhárom évesen kezdett hegyet mászni. Eddig hatan haltak meg mellette. A hetedik áldozat saját maga lett.

"Nincs most semmiféle mentőexpedíció" spanyol hegymászó Erőssékről

"Hát ki menne fel?" - mondta a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter segítségére induló esetleges mentőexpedícióról a Desnivel hegymászással foglalkozó portálnak a 444.hu szerint Carlos Soria. A spanyol hegymászó - aki ...

Megdöbbentő új részletek Erőssék csúcstámadásáról

Carlos Soria, a 74 éves spanyol hegymászó a Kancsendzönga alaptáborában nyilatkozott a az elmúlt napok történéseiről. Véleményét nem rejtette véka alá.

Mi történhetett Erőss Zsoltékkal?

Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény...

Szavazás: a Dortmund vagy a Bayern nyeri a BL-t?

Szombat este a Borussia Dortmund és a Bayern München játssza a Bajnokok Ligája német házidöntőjét Londonban, a Wembley-ben. Vajon melyik gárda emelhet magasba késő este a legrangosabb európai kupasorozat serlegét? Szavazzon!

Bulvár

Szörnyű baleset! Kizuhant autójából a népszerű énekes - A szemtanú vallomása

Menet közben akarta becsukni a kocsija ajtaját George Michael.

Csak 39 éves volt! A magyar filmes váratlanul elhunyt a kórházban

Nagy Viktor, a Nyócker és a Zuhanórepülés című filmek írója váratlanul elhunyt.

Nagy bérnövekedésre számítanak

Az alacsony infláció és az adóváltozások miatt nőttek a reálbérek, de a bérkiáramlás üteme nem veszélyezteti az inflációs célt - vélik az elemzők.

Kullancs ne dőljünk be minden tévhitnek

Rengeteg tévhit kering az interneten a kullancsok viselkedéséről vagy eltávolításáról. Nem árt tisztázni, hogy melyeknek van valóságalapja. Élőhelyük és előfordulásuk esetén is találunk téves információkat, mint például azt, hogy ...

Dombházat építeni Magyarországon?

A dombházak népszerűsége egyre nő - nemcsak különleges kialakításuk, szakrális jellegük, hanem tagadhatatlan előnyeik miatt is.

Halál a Himalájában - mi történt Erőssékkel?

A legújabb hírek szerint nem keresik tovább a Himalájában eltűnt két magyar hegymászót. Így Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Tájékoztató arról, hogy ki minősül saját jogú nyugdíjasnak

2012. január 1-jén bekövetkezett jogszabályváltozások következtében azon személy minősül a magyar jogszabályok szerinti saját jogú nyugdíjasnak, aki

Nős férfi fejét csavarta el Liptai Claudia - Hűtlen magyar sztárok képeken

Több magyar sztár is házasságban élt még, amikor új szerelem köszöntött az életébe.

Képek! Ezeknek a magyar képviselőknek nincsen érettségije - Szakmunkás képvisel...

Képeken a képviselők, akik nem szereztek érettségit.

TBC meghalt - A gyilkos a C-vitamin

Amerikai tudósoknak sikerült laboratóriumi körülmények között elpusztítani a gyógyszerrezisztens tuberkulózist okozó baktériumot. Felfedezésük elvezethet a súlyos betegség kezelésének új formájához.

Így hat a mellekre 900 lóerő

Hálás téma civileket gyors autóba ültetni és videóra venni. Nagy dekoltázsú nők esetén főleg.

Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük

Börtönre ítélték mindkét apát Spanyolországban, miután kiderült, hogy "kicserélték" a lányaikat, így mindketten szexuális visszaélést követtek el az alig iskoláskorba lépett gyerekek ellen.

blogmorzsák

Hegyvidéktől Csepelig

Elképesztő árkülönbségek a budapesti lakáspiacon.

Lépcsőházi dílerek

Mit tehet a lakó, ha drogos bandák uralják
a lépcsőházat?

A munkahely, ahol csak kétszer lehet pisilni

A hirdetés szakképzettséget és nyelvtudást várt el, a helyszínen kiderült: ingyen kellene dolgozni.

Nem létezik lehetetlen?

Erőss Zsolt sosem tekintette magát "sztárrokkantnak".

60 éves a római Olimpico

Puskás avatta Tottiék otthonát

A hét műtárgya: kesztyű

Gyakran észre sem vesszük, milyen sokszínű társunk a mindennapokban.

Tönkretette a beteg a farmolást

Ráadásul a terhes nőt alultápláltnak és nem beszámíthatónak ítélték a felvételi lapon.

Minőséggel a mennyiség ellen

Buda visszafoglalása nem kis részben a haditechnika rohamos fejlődésének, illetve az újítások azonnali bevetésének is köszönhető.

Egyél belsőséget, finom!

Ez az a része a Hannibálnak, ami után kétszer
is meggondoljuk, hogy eszünk-e még vesevelőt, lecsós májat, és szívet.

A fa és tüzelése

A legtöbb ember nincs tisztában pár dologgal
ami a fa tüzelés olcsóságát befolyásolja.

A végzet az egyetlen párkapcsolati forma

Az érzésnél, hogy az a férfi nem velem él, egyetlen erősebb létezik. Az, hogy él.

0