Ezt olvasta már?

0

Válts Energiát!

A megújuló energiák használata segíthet abban, hogy akár több mint 70%-ot spóroljunk háztartási kiadásainkon

A baranyaiak augusztusban és szeptemberben 7 megyei rendezvényen találkozhatnak a Progresszív Zöld Közhasznú Egyesület figyelemfelhívó kampányával és megtakarítási kalkulátorával.

A kampány célja, hogy bebizonyítsa, megéri az alternatív energiaforrások használata. Ennek érdekében a szervezők minden vállalkozó szellemű érdeklődőt ajándékkal jutalmaznak, és helyszínenként egy-egy iPadet is kisorsolnak a kitöltők között.

Magyarországon a felhasznált összes energia megközelítően 40%-át a háztartások használják fel, ezért lehet jelentős megtakarításokat elérni, akár kisebb átalakításokkal is ezen a területen – mondta Katona Edina, az egyesület „Válts Energiát!” projektjének vezetője.

Dr. Bíró Ferenc és Hegyi Ákos ismerkedik a kalkulátorral

Az egyesület egy online kalkulátorral igyekszik meggyőzni a lakosságot a fentiekről. A kalkulátor segítségével a lakóépület paramétereinek kiválasztása után látható, hogy hány százalékos megtakarítás érhető el a lakás felújításával. A kalkulátorral megyei rendezvényekre települ ki az egyesület, minden érdeklődő ajándékot kap, de helyszínenként egy-egy iPadet is kisorsolnak a kitöltők között.

Hegyi Ákos, önkormányzati képviselő elsők között próbálta ki a kalkulátort. Beszélt a már megvalósult és a várható városi fejlesztésekről is: megemlítette a Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskolát, ahol a megújuló energiák felhasználásáról szerezhetnek tudást a jövő szakemberei, és a rendszereket ki is próbálhatják.

Olajos Péter, a Progresszív Zöld Közhasznú Egyesület külső szakértőjeként elmondta, hogy a „Válts Energiát!” kampány célja, hogy meggyőzze a megyében élőket, hogy jól felfogott anyagi érdekük az alternatív energiaforrások alkalmazása. Olajos hangsúlyozta, Magyarországnak 2020-ra el kell érnie, hogy az összes felhasznált energia 14%-a megújuló energiaforrásokból származzon.

A hozzászólások közül dr. Győrvári Márk polgármester szavait emelhetnénk ki, aki elmondta, hogy Szentlőrincen mintaértékű projekt valósult meg, több mint 1000 lakást fűtenek geotermikus energiával.

Az energiafelhasználás korszerűsítése, az energiatudatosság növelése több szempontból is kulcskérdés: javíthatjuk a lakhatás megfizethetőségét, megelőzhetjük az eladósodást, csökkenthetjük hazánk energiafüggőségét, lassíthatjuk a klímaváltozást.

A „Válts Energiát!” kampánnyal először a Szentlőrinci Gazdanapokon lehet találkozni augusztus 11-én. Majd a következő helyszíneken és időpontokban várják még az érdeklődőket: augusztus 18-án a Nemzet Kenyere Fesztiválon, augusztus 25-én a Szamárfül Fesztiválon, szeptember 8-án a Harkányi Mézesheteken és szeptember 15-én az Örökség Fesztiválon. További 2 rendezvényt pedig az Árkádban lesz augusztus 26-án és szeptember 22-én.

A „Válts Energiát!” kampány az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szigorúbb feltételek lesznek az özvegyi nyugdíjaknál. Mit kell tudni?

2026. július 1-jétől jelentős változások lépnek életbe az özvegyi nyugdíjak szabályozásában.

Kiterítette a lapokat a neves asztrológus! Június második felében erre a 3 csillagjegyre vár nagyon sok pénz

A csillagok állása szerint június második fele többek számára is kedvező fordulatot hozhat a pénzügyekben, ám három csillagjegy...

Vasas: Magyar Kupa-győztes játékost igazoltak hiányposztra - hivatalos

Csóka Dániel személyében ballábas belső védővel bővült a Vasas kerete.

Kiadták a tavaszi jelentést: a megszokottnál melegebb és szárazabb volt a május Magyarországon

Az idei május a sokéves átlagnál melegebb, ugyanakkor szárazabb időjárást hozott Magyarországon. Bár áprilishoz képest több eső...

Molnár Áron kíméletlenül nekiment Vidnyánszky Attilának: "Most jönnek a valós következmények a pusztító tetteidért"

Molnár Áron élesen és folyamatosan bírálja Vidnyánszky Attilát a 2026 tavaszán kirobbant Nemzeti Kulturális Alap (NKA)-botrány kapcsán....

Magyar Péter reagált Orbán kijelentéseire: „Úgy beszélt, mint az Mszmp főtitkára”

Magyar Péter reagált Orbán Viktor beszédére, amelyet a Fidesz tisztújító kongresszusán mondott.

Kitálalt az Nsync sztárja: Justin Timberlake szólókarrierje tönkretette életét

Kiderült: Justin Timberlake egyszerűen hátat fordított az Nsync-nek, döntése pedig egykori zenésztársát is nehéz helyzetbe sodorta. A...

Szoboszlai Dominik levette a pólóját, és az alatta lévő tetoválásra nem voltunk felkészülve

Szoboszlai Dominik és gyönyörű felesége, Buzsik Borka Olaszországba utaztak pihenni, ahonnan több mesébe illő fotóval is...

A paradicsom levele sárgul? Nem mindig a vízhiány áll a háttérben

A paradicsomlevél sárgulása gyakori jelenség, de nem feltétlenül a vízhiány okozza. Cikkünkben bemutatjuk a tápanyaghiány, a...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

0






0