Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
A szakpolitikus a lap szombati számában elmondta: a védőháló összege 15-20 milliárd euró között alakulhat. A megállapodás gyors létrejötte mindkét félnek érdeke, így egy-két hónapon belül körvonalazódhat a megegyezés.
Az ország likviditása biztosított, szemben 2008 őszével, amikor azonnali segítségre szorult Magyarország, ezért az államtitkár szerint most elővigyázatossági hitelről beszélhetünk.
varga_mihaly_fideszTermészetesen, minden eshetőséget számításba kell venni, de egyelőre a piaci alapú finanszírozás mellett több érv szól - válaszolta arra a kérdésre, nem volna-e olcsóbb, ha az új nemzetközi hitelből fizetné vissza, illetve újítaná meg adósságát az ország.
Arra a kérdésre, meglepődne-e azon a kormány, ha az egykulcsos adó eltörlése, a rendszer átalakítása az IMF/EU-tárgyalások előfeltétele lenne, azt válaszolta: "A Nemzetközi Valutaalap gondolkodásmódja jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedben. Más volt a szervezet stratégiája a latin-amerikai válságok időszakában és más az ezredfordulót követően. Mindezt figyelembe véve nem számítok a konzultációkon ilyen felvetésre".
Az államtitkár a lapnak azt mondta: a Nemzetközi Valutaalap igazgatósága pozitívan értékelte a Széll Kálmán-terv strukturális lépéseit, valamint a kormányzat munkaerőpiaci aktivitást fokozó erőfeszítéseit, ugyanakkor számos jobbító szándékú észrevételt is megfogalmazott, amelyet komolyan kell venni. Ezek közül talán a leginkább megfontolást igénylő javaslat a beruházási környezet javítása. A régi, rosszul működő struktúrák átalakítási tempóját a befektetők időnként túlzottan gyorsnak ítélték, s nehezen volt követhető a törvényhozás munkája. Ennek a felfokozott időszaknak azonban az alaptörvény, valamint a sarkalatos törvények elfogadásával vége, és egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb szakasz veszi kezdetét - közölte.
Varga Mihály szerint a fellendülés 2012 második feléhez érve indulhat be. A hiány az idén az uniós kimutatások szerint is három százalék alá kerül, a kormány pedig továbbra is rendelkezik megfelelő társadalmi támogatottsággal, eltökélt a kitűzött strukturális átalakítások véghezvitelében, ami erősítheti a piaci szereplők bizalmát a magyar fizetőeszköz iránt - mondta.
Az új pénzügyi uniós szerződéshez való magyar csatlakozás mellett szól, hogy nem szerepel a tervezetben az adóharmonizáció terve. Más feltételekben már korábban is egyetértés mutatkozott. Az ország számára, csakúgy, mint az Európai Unió számára fontos az államadósság csökkentése, illetve a szerkezeti átalakítások megindítása - ismertette.
MTI/PNL

- Miket vesznek a lottónyertesek?
- Templomsátorbontási rendelet
- Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
- Csalóbandát fogott el a rendőrség
- Rablókra adtak le figyelmezető lövéseket a rendőrök
- Japánban jártak tanulmányúton a paksiak
- Szlovákul tanulnak a szigetközi vendéglátósok
- A fogyasztóvédők kínaiul is tájékoztatnak
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





