Vári Attila: Egy nagyon jól működő cégben szemléletváltást tervezek
A Magyar Vízilabda-szövetség elnökjelöltje, a kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila az elődje, Kemény Dénes munkájára építene, de fejlesztést is tervez.
– Sokat gondolkodott, mielőtt vállalta volna az elnökjelöltséget?
– Kemény Dénes bejelentését követően volt egy teljes nyaram átgondolni a helyzetet, végül úgy döntöttem, hogy elindulok az elnökválasztáson. Rengeteget kaptam a magyar vízilabdától, szeretnék valamennyit visszaadni. Közben ráadásul sok csapat jelezte, hogy támogatna abban az esetben, ha jelöltetem magam – mondta a Nemzeti Sportnak Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség jelenlegi alelnöke.
– Közszájon forgott, hogy a másik alelnök, Molnár Tamás is indulna az elnökválasztáson. Egyeztettek, mielőtt bejelentette a szándékát?
– Természetesen, és Tamás akkor nem jelezte, hogy jelöltetné magát. Tudomásom szerint a mai napig nincs más jelölt, de szeptember harmincadikáig azért van még idő… Ezzel együtt örülök neki, hogy nem megosztott szövetség képét mutatjuk.
– Mennyiben folytatná korábbi szövetségi kapitánya munkáját elnökként?
– Ha lehet úgy fogalmazni, Dénes intézmény, amit ő elért, megkérdőjelezhetetlen. Bizonyos folyamatokat és a szakmai hátteret azonban meg kell változtatni, hogy a huszonegyedik század kihívásainak is megfeleljünk. Tudományalapú szakmai fejlesztést szeretnék a vízilabdázás minden területén, amely ugyan eddig is jelen volt, de nem a teljes vertikumban. Az a célom, hogy kisebb legyen a kilengés az eredményességben.
– Minek köszönhető a kilengés a férfiválogatott esetében?
– A tizenkét év hegemóniának megvolt az ára: a mi eredményességünk miatt nem lehetett beépíteni a fiatalokat a válogatottba, és ez hanyatlást idézett elő az utánpótlásban. Ennek a levét isszuk most, de ez nem jelenti azt, hogy a magyar vízilabda rossz szinten lenne, még mindig az egyik legeredményesebb csapatsportág.
– Mi kell ahhoz, hogy a válogatott újra felzárkózzon a távolodó élmezőnyhöz?
– Nincs nagy gond, a legnagyobb nehézséget az okozza Märcz Tamásnak, hogy tavaly a hazai rendezésű világbajnokság előtt az elnökség – velem együtt – arra utasította, hogy azon a lehető legjobb eredményre képes csapatot szerepeltesse. Így az esedékes fiatalítás késlekedett, a tokiói szereplést szem előtt tartó szakmai döntéseket csak később hozhatta meg. Ebben volt némi gyengesége a szövetségnek, mert nem kommunikáltuk megfelelően, márpedig tőlünk mindig a győzelmet várják, ami önmagában szívmelengető.
– A női vízilabdázásra mekkora figyelmet fordítana?
– Mindkét szakág nagyon fontos nekem, a női vízilabdázásban olyan fejlődési lehetőség van, amilyet kosárlabdában vagy kézilabdában láthatunk. Ezért is fontos, hogy lettek új uszodák: elhárult az az akadály a női szakágak elől, hogy nincs elegendő vízfelület. Nagy fegyvertény lenne, ha egyszer mindkét csapatunk dobogós lenne egy olimpián.
– Programjában kiemelt szerepet kapott a szervezetfejlesztés is.
– Óriási szövetség lettünk, rengeteg feladattal, hatósági jogkörrel, ami jelentős tudást és adminisztrációt igényel. Ezen szeretnék finomhangolást végezni, úgy is fogalmazhatok, hogy egy nagyon jól működő cégben szemléletváltást tervezek.
– Kilenc éve vezérigazgatója a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-nek, a feladat felkészítette a szövetség irányítására?
– Elég komplex a cég, több mint háromszáz munkatársunk van, feladataink között megtalálható a létesítményüzemeltetés, a rendezvényszervezés, a beruházások kezelése, továbbá az ország legnagyobb sportiskolája – amelyben több mint 1500 fiatal igazolt versenyző tanul – is hozzánk tartozik. Nemcsak a városban, Baranya megyében is mi látunk el számos sport- és közfeladatot. Olyan sportvállalkozás vagyunk, amely paralimpiai, nyári és téli olimpiai érmessel is büszkélkedhet – ez egyedülálló a magyar sportban. Rengeteg sikert értünk el pécsi stábommal, számos tapasztalatot szereztem, ez kétségtelenül segítség.
| NÉVJEGY
Született: 1976. február 26., Budapest Magassága/testsúlya: 201 cm/104 kg Csapatai: KSI SE (1987–1994), Vasas SC (1994–2002), Bp. Honvéd (2002–2009), Pécsi VSK (2009–2011) Legnagyobb sikerei: 2x olimpiai bajnok (2000, 2004), világbajnok (2003), 2x vb-2. (1998, 2005), 2x Európa-bajnok (1997, 1999), 2x Eb-3. (2001, 2003), 4x magyar bajnok (2003, 2004, 2005, 2006) orem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Maecenas quis orci sed lectus sollicitudin aliquam ac id leo. Curabitur placerat sollicitudin lobortis. Proin laoreet, tortor et ultricies suscipit, metus lacus pellentesque sapien, sed consequat urna metus tempus orci. Pellentesque vel lorem at augue dictum ornare. Donec in dui nulla, sed rhoncus nisl. In eget quam nunc. Morbi nisl nulla, aliquet nec convallis vitae, tincidunt ut metus. Integer ante metus, consequat sit amet dictum sit amet, elementum at augue. |
– Megválasztása esetén megtartja a korábbi feladatkörét?
– Igen, hiszen vállaltam egy feladatot Pécsen, ami felelősséggel jár, és a két pozíció csak erősíti egymást, mert a más sportágakban tapasztalt pozitív folyamatokat megpróbálhatjuk átültetni.
– Ilyen például az akadémiai képzés?
– Vízilabdában a tömegesítés megtörtént, a létesítmények rendelkezésre állnak, ennek kell lennie a következő lépésnek. Az első akadémiát a szövetség égisze alatt szeretném felépíteni, de emellett regionálisan is szükség lesz hasonló oktatási rendszerek beindítására.
– A fiataloknak viszont játszaniuk is kell az ob I-ben, amelyben temérdek a légiós…
– Nem lehet gond, hogy olyan külföldiek vannak a bajnokságban, akiktől tanulhatunk – nekünk arra kell figyelnünk, hogy akik kikerülnek az utánpótlásból, azok olyan minőséget képviseljenek, hogy rendszeresen játsszanak is. Láthattuk, hogy a szombathelyi ifjúsági világbajnokságon bronzérmes lett a magyar válogatott, ez az eredmény is azt mutatja, hogy van jövőképünk.
Forrás: nso.hu
hírek innen, onnan
A Toyota villanyautók helyett speciális üzemanyagot javasol
Szerintük nem az elektromos autó az egyetlen megoldás a kibocsátás csökkentésére.
Érdemes betenni a gyertyát a fagyasztóba, mielőtt meggyújtod? Meglepő, mi derült ki a régi házi praktikáról
Ahogy rövidülnek a nappalok, egyre gyakrabban gyújtunk gyertyát a nappaliban, az étkezőasztalon vagy egy meghitt esti fürdőzéshez. A...
Ma összeül a Fidesz maradéka, hogy megfejtsék, hogyan tovább
Lakiteleken tartanak országos találkozót a Digitális Polgári Körök. A kétnapos programban pedig mintha hűlt helye lenne Orbán Viktornak.
Mégis mennyibe kerül a megyék átnevezése? Nem is hinnénk, mekkora összegről van szó
Több százmillió forintba kerülhet a megyék elnevezésének visszaállítása.
Elfoglalták az ukrán erődvárost az oroszok
Elfoglalta az orosz hadsereg Dobropillja várost a donyecki régióban - jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari...
A magyar nézők 10 kedvenc halloweeni filmje - Tim Burton és a 90-es évek viszik a prímet
A TOP 10-es filmek közül nyolc a kilencvenes években készült, négyet pedig Tim Burton írt vagy rendezett. Háromban Johnny Depp a...
Moldovának is elege van az orosz műveletekből – 17 óra alatt 5 orosz drón csapódott be náluk
Moldova határozottan elítélte Moszkvát, miután kevesebb mint 24 óra alatt 5 orosz drón csapódott be az országban.
Feljelentést tett Kátai-Németh Vilmos, közpénzből is mehetett a kampány a fideszes Koncz Zsófia választókerületében
A választások előtt alig két hónap alatt több mint 600 millió forint ment el szerencsi rendezvényekre a Családbarát Magyarország...
Nem kell kidobnod a skinnydet – ha ezzel a cipővel viseled, divatos leszel
Jó hírem van: az ikonikus, lábszárhoz simuló és ősszel kifejezetten praktikus fazonoktól idén sem kell búcsút venned – de nem árt...
Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor.
Debütáltak a virtuális lapok a futballban.
Újabb történelmi pillanat, ezúttal Uruguay-ból...
Sport
Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír
Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön
A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.
Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
A Magyar Helsinki Bizottság nyújt jogi képviseletet az ügyben.
blogmorzsák
Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!
Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!
1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét
Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






