Ezt olvasta már?

0

Vasarely papírvirágai érkeznek Pécsre

A nagy kaliberek találkozását hozta létre, egyszersmind önálló műfajt teremtett Kárpáti Tamás gyűjtő sok-sok évvel ezelőtt, amikor hazai nagyságok emblematikus tárgyait képzőművészek fantáziájára bízta.

Ördög Noémi festménye a Hungarikonok egyik emblematikus darabja

Az együttgondolkodás szülte munkák, Hungarikonok legújabb példányai a Victor Vasarely munkaeszközként használt papírformáiból született festmények, installációk. A mintegy 170 darabból álló gyűjtemény esszenciáját mutatja meg a Hungarikonok – Vasarely papírvirágai, Magyar Múzsák, Rocklegendák címmel pénteken Pécsett, a Vasarely szülővárosában nyíló kiállítás.

A Nemzeti dal eredeti röpiratban fennmaradt tucatnyi példányának egyikét Győrfi András festőművész családja féltve őrizte, mígnem Kárpáti Tamás gyűjtő felkérte, hogy fesse meg, majd tegye gyűjteménye részévé az alkotást. Így született meg A szabadság első lélekzete című munka, amelyen a forradalmárok portréjából összemosott háttér előtt Petőfi kezében tartja az eső áztatta röplapot. Így jöttek létre a Hungarikonok – Kodály Zoltán metronómja Kárpáti Éva Hármasoltár című installációjában, Papp ­László bokszkesztyűje Verebics Kati újragondolásában és André Kertész masinája Konok Tamás értelmezésében jelenik meg a mára 170 darabot számláló műtárgygyűjteményben.

Mint azt korábban megírtuk, a gyűjtő legújabb találkozásai között emlegeti Pierre Vasarelyvel – Victor Vasarely unokájával – való megismerkedését, amelynek nyomán az op-art világhírű képviselője a munkaeszközökként használt ikonjait bocsátotta Kárpáti rendelkezésére, így ezeket a formákat építették be a munkáikba a kortársak. A Vasarely-ihletettségből a hazai alkotók autonóm megnyilvánulásaik részévé tették a relikviákat: Ördög Noémi, Verebics Kati, Fehér László, Szurcsik József, Verebics Ágnes mutatta meg, miként ötvözi munkájával a színes geometrikus idomot, de Botos Péter, Kórodi Zsuzsa üvegszobrász, Tóth György és Kaiser Ottó fotóművész és Hérics Nándor neonszobrász látványos elemei is gazdagítják a gyűjteményt.

A korábbi Hungarikonok gyűjtemény már a műfajteremtő ötlet ­miatt is rendkívüli, de a határainkon túlra, messzire eljutott alkotások küldetése okán is tiszteletet érdemel, hiszen a hazai szellem és tehetség himnuszaként értelmezhető. A relikviák és az azokból született munkák már megfordultak Bécsben, Rómában, Londonban, Dunaszerdahelyen, meghívást kaptak Milánóba, a 2015-ös világkiállításra, ­miután 2014-ben méltó helyen, az Ybl Miklós tervezte Várkert Bazár Testőr­palotájában voltak először láthatók.

A tavasszal a szentendrei Erdész Galériából útra kelt, Vasarely virágai című műtárgyegyüttes Budapesten, a Berekai Art Stúdióban folytatta útját, július 20-án pedig a baranyai megyeszékhelyre kerül. A Pécsi Galériában péntek estétől a Vasarely nyomán született darabok mellett esszenciális válogatást láthatunk még a Hungarikonok magyar múzsák szekciójából is. Mindez a hazai sztárok relikviáiból létrejött műalkotásokkal egészül ki, például látható lesz ­Szyksznian Wanda installációja, a Szörényi Levente Wah-Wah pedáljából és Bródy János gitárhevederéből létrejött mű.

 

Forrás: magyaidok.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ki nyerne meg egy NATO és Oroszország közötti háborút? – Megválaszolta a NATO európai főparancsnoka

A NATO európai erőinek főparancsnoka szerint az észak-atlanti szövetség jelentős katonai erőfölénnyel rendelkezik Oroszországgal...

Sáfrány Emese alig hagyta el a kórházat, újra infúzióra került – fotó

Sáfrány Emese kijött az egyiptomi kórházból, 14 infúzió beadása után, saját felelősségére távozott az intézményből, amikor az...

Lőrincz Viktória a szolidaritási hozzájárulásról: minimum 15 százalékos csökkentés lesz, de lobbizom Kármán Andrásnál

Szolidaritási hozzájárulásból minimum 15 százalékkal kevesebb összbevétellel tervez a kormány jövőre, de Lőrincz Viktória szerint ez...

10 éves jóslatot igazoltak a magyar csillagászok, a galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak nyomait sikerült azonosítani

Magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része...

Kerkez lekerült az Ukrajna ellenségeit listázó oldalról

A HVG szerint a magyar külügy járhatott közben.

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült...

Minden társát kiejtették az Árulókban: Vasvári Vivien hidegvérrel zsarolt új partnert

Kováts Dávid kiesése után a magára maradt játékos nyílt közvélemény-kutatással mérte fel a terepet a többiek között. Választottja...

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági...

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő...

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

Kiderült a határidő lejártával: Így döntött az ügyészség Pócs János ügyében

Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem...

Van 3 ok, amiért veszélyes az a kényelem, amit a telefonját wifi-hotspotként használva élvez

Nyilvános helyeken, például repülőtereken vagy a metrón, a biztonsági kockázatok miatt ritkán érdemes felcsatlakozni az ingyenes...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0






0