Ezt olvasta már?

Szombaton ismét átadják a Magyar Örökség Díjakat

Szombaton újabb Magyar Örökség Díjakat adnak át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyisé...

0

Vasárnapi pihenőnap: éles vita alakult ki a pótlékok növeléséről

A kormány által beterjesztett formában fogadta el nagy többséggel a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály visszavonását célzó javaslatot az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága hétfő este, a testületben csupán a pótlékok növelésének lehetőségéről alakult ki éles vita. - Pécsi Napilap


hirdetés

A testület két kereszténydemokrata képviselő tartózkodása mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el a kedden, kivételes eljárásban szavazásra bocsájtandó előterjesztést, miután lefolytatta a részletes vitát.

A javaslathoz több ellenzéki módosítás is érkezett, amelyek a vasárnapi bérpótlékot 100 százalékra emelték volna, ám a kormányoldal úgy vélekedett: a népszavazás akkor küszöbölhető ki, ha az eredeti jogszabály hatályba lépése előtti állapotot állítják vissza, olyan formában, ahogy azt a népszavazás eredményezte volna. A pótlékok kérdése majd utána orvosolható.

Gulyás Gergely, a testület fideszes elnöke, valamint Répássy Róbert fideszes alelnök egyaránt arra mutatott rá, hogy az ellenzék - köztük az MSZP - olyan módosító javaslatokat adott be, amelyeket az általuk kezdeményezett népszavazás eredményesség esetén kizárt volna. Az ugyanis az eredeti, 2015. március 14-ei állapotot nemcsak visszaállította volna, hanem három évre be is betonozza, megkötve a jogalkotó kezét. Akkor pedig nem 100, hanem 50 százalékos pótlék járt a vasárnapi munkáért. Ezért kívánják az eredeti állapotot visszaállítani, közben a kormány tárgyalást kezd a szakszervezetekkel a későbbi pótléknövelésről - fűzték hozzá.

Érvelésükkel Bárándy Gergely MSZP-s alelnök nem értett egyet. Álláspontja szerint mivel a pótlékok a munka törvénykönyvében szerepelnek, van lehetőség azok megváltoztatására.

Révész Máriusz válaszul a Fidesz érveit azzal egészítette ki: a tiszta helyzet megteremtésével nemcsak a bérpótlékok kérdése kerülhet elő később, hanem például az is, hogy senki ne lehessen munkára kötelezhető vasárnap.

Rubovszky György (KDNP) hangsúlyozta, pártja álláspontja nem változott, így nem fogják megszavazni az előterjesztést. Arra is rámutatott: akár sztrájk is várható.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

BBC TopGear topmodellekkel - új nyomtatott magazin magyarul.

Kétszázhúsz felett közúton száguldozni kevés helyen lehet, de ez nem zárja ki, hogy alaposan megismerjük a topautók világát. Ősztől...

Az alkohol az emberiség sikerének nagy titka?

Mértéktelenül fogyasztva változatlanul nagyon egészségtelen, de tudósok szerint az alkoholnak, pontosabban a mértékletes társas ivásnak...

Elítélték a világ legnépszerűbb mémét

A svéd hirdetési ombudsman szexistának nevezte.

Elpusztultnak hitt székely kincs került elő

Ellopták a nácik, túlélt egy bombázást és egy tűzvészt is.

Látta már a MÁV-Start felújított Metrovagonmas motorvonatait?

Ezek nem a felújított 3-as metró kistestvérei, még az orosz államadósság terhére vettünk 40 motorvonatot a Metrovagonmastól, ezeket a...

Október 3-án darabolják fel a 4iG részvényeit

A 4iG törzsrészvényeinek felaprózása október 3-tól lép érvénybe, az aznapi bázisárat a BÉT a részvények október 2-án kialakult...

Liptai Claudia őszintén elmondta, mit gondol most Gesztesi Károlyról

A Sztárban sztár új évadában a volt házaspár egyik tagja zsűri, másikuk versenyző lesz.

Félmillió szavazót vesztett április óta a Fidesz a Medián szerint

7 százalékkal kisebb most a támogatottságuk.

Torres szellemét idézte a szabadrúgásgóllövő

Bevarrta a Unitednek az Old Traffordon, 5 ujjal örült.

Saját parkolóhelyet kapott egy idegentől egy kisfiú biciklije

Egy jószívű, tréfás kedvű troll, sőt inkább angyal jócselekedete bearanyozta egy gyerek napját.

Áttörés a rákdiagnosztikában: már műtét közben elkészülhet a szövettan

Az MTA kutatói a legfrissebb kutatási eredményekre építve fejlesztenek diagnosztikai rendszert.

Elpusztultnak hitt székely könyvritkaságra bukkantak az Országos Széchényi Könyvtárban

Hosszú ideig az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) egyik páncélszekrényében lapult az 1559-ben kiadott Székely-krónika, a hányatott...

0

Sport

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Mourinhót legyőzte a tanítványa, újabb blama Manchesterben

Hiába egyenlített Fellaini a 95. percben, Lampard csapata kiejtette az MU-t a Ligakupából.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

Pályán a Barca, a Real és a PSG, Liverpool-Chelsea a Ligakupában

Az NB I-ben a MOL Vidi pótol bajnoki mérkőzést.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

Nyolcvanezer önkéntest keresnek a szervezők

Már várják a segítők jelentkezését a 2020-as tokiói nyári olimpiára.

Azonnal műteni kell a Real sztárját

Akár egy hónapig is harcképtelen lehet a spanyol játékos.

Navratilovánál a pont Serena Williams kirohanásának ügyében

Ő vonta le legpontosabban a US Open női döntőjének tanulságait.

Mourinho elvette Pogbától a csapatkapitányi karszalagot

Végleg megromlott José Mourinho és Paul Pogba kapcsolata?

Ez ám a szenzáció: Oroszország-Sopron kosárkupadöntő az Ural tövében

Az orosz Jekatyerinburg ellen szerdán délután négykor játszik döntőt a magyar bajnok az UMMC Kupán.

Azonnal műteni kell a Real sztárját, akár egy hónapot is kihagyhat

Akár egy hónapig is harcképtelen lehet a spanyol játékos.

0

Bulvár

Lányok, akiket úgy hizlalnak, mint a libákat - és ez sajnos nem vicc

Mauritániában azok a lányok találhatnak maguknak "jó férjet", akik meglehetősen túlsúlyosak - ennek érdekében akár akaratuk ellenére is etetik őket. 

54 éves, de 30-nak sem néz ki: elmondta, mit iszik reggel, és mit csinál a zuhany alatt

Elle Macpherson elárulta reggeli rutinját, ami segít neki abban, hogy ilyen elképesztően fiatalos maradjon.

Férje bántó megjegyzést tett Weisz Fannira

Hajmássy Péter furcsán kommentálta felesége, Weisz Fanni étkezési szokásait. Vajon ez még belefér?

A magyar autós be akarta tartani a sebességhatárt, aztán jött a kamionos

Ijesztő jelenetek az M2-esen, ahol ez amúgy mindennapos.

Ez a lány 20 évig csak fagyit evett, aztán egyszer csak meggyógyult

Van kedvenc ételed? Mit szólnál, ha azt kéne enned húsz éven át? Mármint csak azt. Courtney ezt tette...egészen konkrétan fagyin és kolbászon élt.

16 éve bezárt fürdő nyílhat meg jövőre

A Rác fürdő és szálló újranyitását 2019-re tervezi a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt., ez 2,5 milliárd forintba kerülhet - derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott javaslatból.

Új betegazonosító rendszer

A betegbiztonság növelése érdekében korszerű higiéniás eszközöket is beszereztek a keszthelyi és a hévízi kórházban.

Ez történik az agyaddal, ha minden nap iszol alkoholt

Valószínűleg te is hallottad már, hogy ha megiszol egy pohár bort esténként, azzal egyáltalán nem ártasz a szervezetednek. Sőt, valójában rengeteg szakértő vallotta azt hosszú ideig, hogy napi néhány deci még egészséges is lehet, és számtalan pozitív hatása van a szervezetünkre. Most viszont egy másik kutatás alapjaiban döntötte meg ezt a felvetést.

Így halsz meg az anyósülésen

A töréstesztek világában című cikksorozat előző fejezetében már megvizsgáltuk az európai Euro NCAP-féle töréstesztet és néhány kérdéskört a témához kapcsolódóan. Jelen írásunkban megvilágítjuk a dolgok árnyoldalát is.

blogmorzsák

A csikló, ahogy még sosem láttad

Te meny­ny­it tudsz a csiklódról? Mennyit tudsz a barátnőd csiklójá­ról? Akár nő vagy, akár olyan férfi, aki szeretné ismerni női partnere testének működését, nézd végig ezt a képsorozatot. Megéri.

A nerbeszéd nem beszéd!

Ne próbáljuk beszédként megfejteni, mert a megoldásaink egyáltalán nem passzolnak ebbe a keresztrejtvénybe.

Szijjártó bajort mond, de kínait gondol

A laza széndioxid-kibocsátási határértékek késleltetik az európai villanyautó-fejlesztéseket, és a kínai autóipar piacnyerését szolgálják.

Legvicesebb beszólások gyerekektől nyilvános helyeken

A gyermeki őszinteség és tisztaság tud érdekes pillanatokat okozni.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

Kirúgták a stewardesst, akinek a gépen kérték meg a kezét

A romantikus leánykérés felvétele annak idején bejárta a világot, a légitársaság annyira nem volt lelkes.

Patkányinvázió Újbudán

Játszótéren rohangálnak a rágcsálók.

18 trükkös ébresztő, ami ga­rantáltan nem hagy cserben

"Ha már unod a vekker hangját reggelente és a hatékonyságából is veszített az évek alatt, akkor ébredj másképp!"

Miért fon­tos a rendszeres kontrollvizsgálat?

A hallásunk érdekében ne ve­gy­ünk örök búcsút az audiológustól.

A tyúkok az állat­világ legnagyobbszívű anyái

Gondoskodóak, szinte bármire képesek a kicsinyiekért.

Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam

190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.

0






0