Véget ért a Pécsi Állatkert és a Start Utazás közös nyereményjátéka
Véget ért a Pécsi Állatkert és a Start Utazás közös nyereményjátéka, a több mint ezer résztvevőt mozgósító Zoojárat szerencsés nyertesét november 15-én köszöntötték az intézményben, ahol átvehette az utazási iroda által felajánlott 400 ezer forint értékű utazási utalványt.
Idén május elsején indult el a Pécsi Állatkert és a Start Utazás utazási iroda közös nyereményjátéka, a Zoojárat, melynek során azok az állatkertbe látogatók, akik október 31-ig váltottak belépőt az intézménybe, a jegy sorszámával regisztrálva részt vehettek egy sorsoláson. A szerencsés nyertest – aki egy 400 ezer forint értékű utazást “vihetett haza” – november 15-én hirdette ki az állatkertben Siptár Dávid igazgató és Geri Károly, a Start Utazás ügyvezetője.
Siptár Dávid elmondta, hogy a Pécsi Állatkert történetében először megrendezett – és az ország állatkertjei között kuriózumnak számító – nyereményjátékkal a céljuk az volt, hogy kifejezzék hálájukat azoknak a látogatóknak, akik nélkül az intézmény nem működhetne sikeresen.
-A Pécsi Állatkert 2016-os nyitásától fogva az volt a célunk, hogy az állatkertben zajló oktatási és nevelési munkával jó irányba változtassuk meg azt, ahogy az emberek a természetről, a természeti értékekről gondolkodnak. Továbbá a kezdetektől fogva célunk volt az is, hogy ezt a szellemiséget követve a város lakosságával és gazdasági szereplőivel egy sikeres partneri viszonyt tudjunk kialakítani. Aki az állatkert mellé áll, az a küldetésünket támogatja, és nagyon örülök annak, hogy többek között olyan támogatóink vannak, mint a Start Utazás – mondta az igazgató.
Ezt követően Siptár Dávid kiemelte, hogy az állatkert látogatószáma a nyitás óta minden évben növekszik, idén pedig – mint mondta – át fogják lépni a 150 ezer főt, hiszen a 147 ezres tavalyi látogatószámot már elérték.
Geri Károly kiemelte, hogy az állatkert egy kifejezetten innovatív módját találta meg a Zoojárat-játékkal annak, hogy összefogja a pécsi cégeket és intézményük látogatására ösztönözze a pécsieket, és a városba látogatókat.
A nyereményjátékon több mint ezren vettek részt, közülük sorsolták ki a szegedi Dobóczky Lászlót, aki elmondta, hogy nagyon jó kezdeményezésnek tartja a két cég közös akcióját, és noha nem gondolta, hogy van esélye megnyerni a 400 ezer forintos utazást, mégis megpróbálta. -Hinni kell mindenben, és mindenkit arra buzdítok, hogy az éljenek az ilyen lehetőségekkel, hiszen, ha van egy kis esélye annak, hogy nyerhetünk, meg kell próbálni, nem veszíthetünk semmit – mondta.
hírek innen, onnan
Orbán: A tiszások luxizásban is átvették a vezetést, az ország bántalmazó kapcsolatban él, az ország a Varga Judit
A volt miniszterelnök a Fidesz szombati tisztújító kongresszusán a Tisza-kormányt bántalmazó kapcsolathoz hasonlította. Szerinte a...
Lékai-Kiss Ramóna 7 éves kisfia ennyire helyes gyerkőc: a sztárok is rajonganak Noéért
Lékai-Kiss Ramóna kisfia már most otthon érzi magát a tévés világban, már a stábtagokat is levette a lábáról.
Erős fekete-tengeri kínálat fékezheti a búza árának emelkedését
Oroszország és Ukrajna javuló terméskilátásai növelhetik a nemzetközi kínálatot, ami nyomás alatt tarthatja az európai búzaárakat. A...
„Engem terhel a felelősség” – Orbán Viktor megnevezte a választási bukás okait
Orbán Viktor tíz pontban foglalta össze a választási vereség okait a párt 32. kongresszusán, szombaton Budapesten.
Orbán Viktor a Fidesz-kongresszuson: Én sohasem adom fel
A volt miniszterelnök a Fidesz tisztújító kongresszusán délelőtt állt a színpadra.
Orbán Viktor: Én lemondtam, az újságírók „nemzetközi brigádok”
A volt miniszterelnök szerint „külföldi titkosszolgálatok fizetnek újságírókat” Magyarországon.
Brutális ára lehet az amerikai techóriás új csodafegyverének: ezt tudjuk a készülő szuperlaptoppal kapcsolatban
Hosszas vonakodás után az Apple mégis piacra dobhatja első érintőképernyős laptopját.
A belügyminiszter új nemzetbiztonsági vezetőket nevezett ki
Magyar Péter pénteken menesztette a korábbi nemzetbiztonsági vezetőket. Most egyelőre az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági...
Komoly figyelmeztetés: a Tisza könnyen ugyanabba a csapdába sétálhat bele, mint a Fidesz
Bár a Tisza-kormány továbbra is élvezi a választási győzelem utáni politikai lendületet, az első hetek hibái később még...
Büdös a lábad? A Lexus ES erre is kínál megoldást.
Rendkívül furcsa extrát kínálnak a Lexus ES Japánban forgalmazott változatához.
Izrael ismét libanoni településeket támadott
Az izraeli hadsereg nem sokkal korábban több mint 20 település lakosait szólította fel otthonaik elhagyására.
Te tudod mit jelent, ha kertről álmodtál?
Szoktál álmodni és még emlékszel is rájuk? Akkor biztos érdekelnek az álmok rejtett jelentései is. Azt tudod például, hogy az mit...
Sport
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket
A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma
A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






