Véget ért a kétnapos marketing konferencia
Az elmúlt két napban a Pécsi Tudományegyetem adott otthont a II. Felsőoktatási Marketing Konferenciának, melynek központi kérdése az volt, hogyan tudjuk a Bologna-folyamatból adódó kihívások kezelésében alkalmazni a marketing filozófiát, eszköztárat.
Ezek a változások szemléletváltást, új módszerek, eszközök alkalmazását teszik szükségessé. A fenti kérdések megoldásához szeretnénk elméleti és gyakorlati háttér-információkat adni a területen dolgozó kollégák, valamint az érdeklődők számára.
A kétnapos konferencia első napján plenáris előadások zajlottak, hallhattak előadást a hallgató-orientáció, a regionális fejlődés, a versenyhelyzet, a fogyasztói magatartás trendek és a nemzetközi marketing témaköréből is. A konferencia második napján négy szekcióban folyt tovább a munka, melyek a beiskolázási marketinggel, a hallgató-orientáció értelmezésével, a média szerepével és a támogatásszervezés különböző lehetőségeivel foglalkoztak. A konferenciáról szóló előadásokat konferenciakötetben jelentetik meg.
hírek innen, onnan
NB I: "Ha sorozatos hibákat követünk el, az ellenfél betalál és így végződik a meccs" - edzői értékelések
Így látták a vezetőedzők a péntek esti DVSC-MTK mérkőzést.
Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól
Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi...
Erősek, határozottak és függetlenek! 5 női csillagjegy, akik soha nem hódolnak be a férfiaknak
Ők nagyon maguknak valók!
Halálos villamosbaleset Milánóban: épületbe csapódott a szerelvény, több tucat sérült - videó
Egy ember meghalt, mintegy negyvenen pedig megsérültek, amikor kisiklott és egy üzlet kirakatába rohant egy villamos Milánó belvárosában.
Figyelem, leállás jön az egyik legnagyobb hazai bank rendszerében
Mutatjuk, ami kiderült
Kamilla hihetetlen dolgot kért Katalintól: a hercegné teljesen összetört, Vilmos mit sem tudott az egészről
A brit királyi család tagjai kifelé egységet mutatnak, ám a palota falai mögött olykor nehéz, személyes döntések születnek. Egy ilyen,...
Most jött a kormány friss döntése! Erre figyeljenek a 65 felettiek az ATM használattal kapcsolatban
Íme a részletek!
Nem Marco Rossinak üzent, magát ostorozza a válogatott támadó + videó
Bárány Donát célja, hogy újra bekerüljön a magyar válogatott keretébe.
Májfóbiája miatt majdnem kiesett a versenyből a Séfek Séfe küzdőszellemű nagymamája
Oláh János Gellértné Piroska, "Piro" nagyon nehéz megpróbáltatáson ment keresztül a Séfek Séfe péntek esti részében. A nagymamának...
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
Elfogták az elkövetőt.
Ha így alszol el minden este, évekkel rövidítheted meg az életed: ez a szokás alattomosan rombolja a szívedet
Az alvás az egyik legfontosabb regeneráló folyamat a szervezet számára, mégis sokan észrevétlenül olyan szokásokat alakítanak ki,...
Ez a világ legrosszabb minőségű hala, ennek ellenére egész Európában árulják
Olcsó, de megéri az egészségünket kockáztatni?
Sport
Bulgáriában súlyos vádakkal álltak elő a Fradi sikere miatt, dühöng a helyi sajtó
Égbekiáltó játékvezetői hibáról írnak a bolgár sajtóban, szerintük ráadásul nem először fordult elő.
Kisorsolták a nyolcaddöntőket a BL-ben, a Real Madrid most is megkapta a Man. Cityt
Idén is összecsap a Bajnokok Ligájában a két sztárklub.
Postafordultával válaszolt az UEFA: nem hagyják annyiban a magyarokat megsértő Kompany szavait
Aleksander Ceferin nem söpri a szőnyeg alá a kínos ügyet.
Megvan a Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele
A magyar bajnok Portugáliában harcolhatja ki a bravúrt jelentő újabb továbbjutást.
Slot lesújtó hírt közölt Wirtzről, Szoboszlai játékára ez nagy hatással lehet
A Liverpool szombaton 16 órakor a West Ham Unitedet fogadja a Premier League-ben.
Sorsoltak az Európa-ligában, a Fradi a könnyebb ellenfelet kapta
Megvan a Ferencváros nyolcaddöntős ellenfele.
20 ezer eurós pénzbírságot kapott a Ferencváros játékosa
A zöldasztal mellett is akadt egy jelentős felvonása a Ludogorec elleni Európa-liga-csatának.
Gróf Dávid fejben már a büntetőre készült a Fradi El-meccsének őrült hajrájában
Noha a Fradi 2-0-ra legyőzte és kiejtette a Ludogorecet, a rendes játékidő végén a vendégek majdnem büntetőt kaptak.
Liverpool: Sallai az Anfielden? Ma eldől az ő sorsa is
A Galatasaray biztosan angol csapat ellen folytatja a BL-t.
A Ferencváros a két „rossz” közül a kevesbé rosszat kapta, Kubatov Gábor gyorsan reagált
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken a BL-sorsolás után az Európa-ligában is elkészítette a nyolcaddöntő párosítását.
Marco Rossi véleményt mondott Robbie Keane-ről és Kovacevic honosításáról is
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Fradiról beszélt a Ludogorec elleni meccs kapcsán.
Az idény végén visszavonul a Győri ETO csapatkapitánya
A 32 éves játékos szerint egyáltalán nem volt könnyű a döntés.
Bulvár
NER-es vállalkozók próbálják megszerezni a lómenhely földjeit
Azokat a szénabálákat pár héttel korábban még a Tisza Párt vezetői görgették.
Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
Élőben a miniszterelnök péntek reggeli interjúja.
Gyászzenét sugároznak a TV2 helyett közel 10 ezer magyar háztartásban: meglepő az oka
Különös dolog fogadja a tévén azokat, akik a TV2 Csoport csatornáit szeretnék nézni sok hazai háztartásban.
Szolnok vármegye sokkban, halomba hevertek az út mellett, ezreket rázott meg a bizarr eset
Szolnok vármegyében olyan dolgot láttak, ami miatt sokkos állapotba került a lakosság.
Az emberek közé zuhant az épület homlokzata az Andrássy úton - Sokkoló videó
Sokkoló felvétel készült arról, hogy az emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja szerda délután az Andrássy úton.
Ilyen valójában Orbán Viktor, olyan ember beszélt róla, aki nagyon közel volt hozzá
Orbán Viktorról ilyen valójában.
Leszámolnak a bediktálással, jönnek az új lakossági fogyasztásmérők
Szerencsen gördülnek le az új mérők, a fogyasztásmérés új korszaka kezdődik.
Meglepő, mit tesz a csípős étel a szervezeteddel – ezt jó tudni.
A csípős ételek hatása a szervezetre: előnyök és kockázatok.
Vége. 20 év után másodszor válik a férjétől a magyarok kedvenc énekesnője
Úgy tűnik, ismét véget ért egy álompár kapcsolata. A világsztár énekesnő, Pink és az extrémsportoló, Carey Hart húsz évnyi házasság után – és nem először – a különválás mellett döntöttek.
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Olyan kihívó ruhában jelent meg az esküvőn a menyasszony, hogy minden vendég lesütötte a szemét: még a vőlegény is fülig vörösödött
Minden nő álma, hogy vakító ragyogású, egyúttal stílusos és elegáns menyasszonyi ruhában mondhassa ki a boldogító igent. De mi a helyzet akkor, ha az ifjú ara nem az eleganciára és a stílusosságra, hanem a merés
blogmorzsák
A sötétség és zűrzavar világló regénye
Kevesen robbantak be így és ennyire a magyar irodalom élvonalába, mint Kardos G. György.
Egy egész nemzedék új csúcsa lett a Volkswagen modellje
Egészen különlegesre sikerült az ID.7 Tourer.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






