Ezt olvasta már?

0

Vendégművészek bevonásával erősíti zenei oktatási programját a PTE

Címzetes professzori címeket adományozott a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Zeneművészeti Intézete nemzetközileg elismert művészek számára, akik a jövő tanévtől oktatóként és kurzusok keretében is segítik az egyetem felsőfokú zenei képzését.

A PTE Szenátusa címzetes egyetemi tanári címet adományozott Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművésznek, valamint Várdai István Liszt-díjas csellóművésznek, és címzetes egyetemi docensi címben részesítette Szőke Zoltán kürtművészt, valamint Szűcs Máté brácsaművészt - mondta el Vas Bence, a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének igazgatója az intézmény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

"A pécsi egyetem szabályzata szerint azok az oktatók, művészek, tudósok kaphatnak ilyen címet, akik az adott szakterületükön nemzetközi elismertséggel bírnak, valamint rendszeres kapcsolatot ápolnak az adott tanszékkel, intézettel" - fűzte hozzá Vas Bence.

Kiemelte: Szőke Zoltán szeptembertől az intézetben oktatóként kezdi meg munkáját, a Kamara Akadémia Egyesület keretei között pedig Várdai István, Baráti Kristóf és Szűcs Máté kurzusokat tartanak, valamint a stratégiai kapcsolatok terén segítik és támogatják az intézeti oktatást.

Vas Bence hangsúlyozta, hogy nem feltétlenül kell a diákoknak heti rendszerességgel találkozniuk egy-egy művésztanárral, hiszen félévente vagy egy-egy kurzus alkalmával is át tudják adni azt a látásmódot, tapasztalatot, amely inspirálhatja a művész- és tanárképzésben résztvevő hallgatókat.

Várdai István elmondta, hogy a címzetes tanári cím egy erős kapcsolatot alakít ki az egyetem és a művészek között. A csellista az év jelentős időszakát külföldön tölti, így nem tud részt venni a mindennapi pedagógiai munkában, azonban fontosnak tartja a PTE Művészeti Karának nyitottságát a Kamara Akadémia Egyesülettel való gyakorlati együttműködésre. Ennek érdekében mozgósítani fogja nemzetközi kapcsolatait, és reményei szerint különleges fejlesztő programok születhetnek az együttműködés keretében.

Szűcs Máté brácsaművész számára nagyon fontos a magyar tehetségek segítése és támogatása. Mint mondta, bízik benne, hogy az egyesület és az egyetem között létrejövő együttműködési megállapodás lehetővé teszi majd, hogy tanári munkájával kurzusok keretében segítse a pécsi gyakorlati munkát.

Baráti Kristóf az elmúlt években szólista hegedűművészként rengeteg időt töltött utazással és koncertezéssel, ezeket a tapasztalatait, valamint a kamarazenei gondolkodást, látásmódot szeretné átadni, erősíteni leendő diákjaiban.

Szőke Zoltán kürtművész elmondta, hogy a kürt tanszakkal nem új a kapcsolat, hiszen A BFZ bekopog! elnevezésű program során az egyetemi hallgatókkal közös produkciót hozott létre már tavaly. Hosszú távú elképzelése elsősorban a zenekari kürtös utánpótlás nevelése és a hangszer szeretetét gyerekeknek átadni képes tanárok képzése.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ki nyerne meg egy NATO és Oroszország közötti háborút? – Megválaszolta a NATO európai főparancsnoka

A NATO európai erőinek főparancsnoka szerint az észak-atlanti szövetség jelentős katonai erőfölénnyel rendelkezik Oroszországgal...

Sáfrány Emese alig hagyta el a kórházat, újra infúzióra került – fotó

Sáfrány Emese kijött az egyiptomi kórházból, 14 infúzió beadása után, saját felelősségére távozott az intézményből, amikor az...

Lőrincz Viktória a szolidaritási hozzájárulásról: minimum 15 százalékos csökkentés lesz, de lobbizom Kármán Andrásnál

Szolidaritási hozzájárulásból minimum 15 százalékkal kevesebb összbevétellel tervez a kormány jövőre, de Lőrincz Viktória szerint ez...

10 éves jóslatot igazoltak a magyar csillagászok, a galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak nyomait sikerült azonosítani

Magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része...

Kerkez lekerült az Ukrajna ellenségeit listázó oldalról

A HVG szerint a magyar külügy járhatott közben.

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült...

Minden társát kiejtették az Árulókban: Vasvári Vivien hidegvérrel zsarolt új partnert

Kováts Dávid kiesése után a magára maradt játékos nyílt közvélemény-kutatással mérte fel a terepet a többiek között. Választottja...

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági...

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő...

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

Kiderült a határidő lejártával: Így döntött az ügyészség Pócs János ügyében

Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem...

Van 3 ok, amiért veszélyes az a kényelem, amit a telefonját wifi-hotspotként használva élvez

Nyilvános helyeken, például repülőtereken vagy a metrón, a biztonsági kockázatok miatt ritkán érdemes felcsatlakozni az ingyenes...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0






0