Veretlenül tör előre a PMFC
A THSE-Szabadkikötő ellen aratott 4-0-s hazai győzelmével labdarúgócsapatunk továbbra is veretlenül vezeti az NB III Közép-csoportját.
| Fotó: Kurdi József/pmfc.hu |
Az NB III Közép-csoport 9. fordulóját rendezték vasárnap délután, amelynek alkalmából a listavezető PMFC a bennmaradásért harcoló THSE-Szabadkikötőt fogadta a Stadion utcában. Vas László vezette csapatunk óriás mezőnyfölényben alakított ki a mérkőzés elejétől fogva, ami a lelátón helyet foglaló hazai publikum örömére a helyzetek számában is megmutatkozott. A vendégek kapusának igencsak sok dolga akadt az első húsz perc során, mígnem a 22. minutumban Grabant Bence harcolt ki büntetőrúgást, amit Máté János higgadtan értékesített a jobb alsó sarokba, 1-0!
Kis idővel később Hegedűs Márk pompás lövése suhant el alig valamivel a Tintahalak kapuja felett, ugyanakkor a 25. percben együttesünk növelni tudta előnyét. Németh Márk balról remekül adott középre, Grabant Bence pedig hat méterről meglehetősen tisztán fejelhetett a jobb alsóba, 2-0. Bő tíz perccel később második találatunk szerzője ellen követtek el ismét szabálytalanságot a fehér-kék csíkos mezes fővárosiak, ám a jogosan megítélt tizenegyest Máté János sajnos elpuskázta. Együttesünk szűnni nem akaró támadókedvét azonban ez sem vette el, végül kétgólos előnnyel fordulhattunk.
Rögvest a második játékrész elején Markos Marcell hozta rá a frászt csapattársaira, a THSE-Szabadkikötő hátvédje ugyanis kis híján öngólt érően tette haza mellel a labdát. Az 52. percben aztán a két tizenegyest, illetve gólt is szerző Grabant Bence még egy gólpasszt is feljegyezhetett, ugyanis remekül betekert szögletét követően Rácz László fejelt kíméletlenül a vizitálók hálójának bal felébe, 3-0. Ezt követően Kónya Dávid betekert labdáját Máté János csúsztatta fejjel a bal alsó felé, ám Czerula Dávid bravúrral kitudta tolni a gólba tartó játékszert.
Az utolsó negyedórába lépve csapatunk előtt ismét komoly lehetőségek adódtak, de kétszer is a keresztléc mentette meg a budapestiek. Mígnem aztán a 77. minutumban a csereként pályára lépő Szabó Dominik állította be fejesgóljával a 4-0-s végeredményt. A THSE-Szabadkikötő a hajrában ugyan szépíthetett volna, de a keresztléc, majd Kovács Benedek közbeavatkozott. Labdarúgócsapatunk magabiztos sikerével továbbra is veretlenül vezeti az NB III Közép-csoportját, melynek 10. fordulójában az Iváncsa KSE-t fogadjuk október 12-én, szombaton 14:30-tól.
NB III Közép-csoport, 9. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 1000 néző Vezette: Altorjay Áron Gellért.
PMFC – THSE-Szabadkikötő 4-0 (2-0)
Gsz.: Máté (22. – büntetőből), Grabant (25.), Rácz (54.), Szabó (77.)
Sárga lap: Németh (85.), ill. Molnár (21.)
PMFC: Kovács – Sági, Gajág, Rácz, Németh – Grabant, Futó, Geiger (Nikic, 59.), Hegedűs – Máté (Koller, 59.), Kónya (Szabó, 70.). Vezetőedző: Vas László.
THSE-Szabadkikötő: Czerula – Vágó (Tóth, 54.), Szabó M., Pokó, Tóth Sz., Gere, Tóth R. (Füzy, 54.), Molnár, Varga, Markos, Patkó (Földi, 44.). Vezetőedző: Kenyó Zoltán.
Forrás: pmfc.hu
hírek innen, onnan
Madridi rémálom: a legjobb meccse után szenvedett súlyos sérülést a Real sztárja
A nyáron igazolt játékos idén már nem játszhat.
Putyinnál volt, most az ukránokhoz megy az amerikai megbízott: vajon közelebb kerülünk a háború végéhez?
Steve Witkoff amerikai különmegbízott Miamiban tárgyal Rusztem Umerovval, az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével.
Meglepő számok: a legkevesebbet keresők költenek idén a legtöbbet karácsonyra
A karácsonyi ajándékvásárlás sokaknak öröm, másoknak viszont kimondottan megterhelő élmény.
50 méterről zuhant a halálba a 19 éves diáklány: az anyja SMS-ei nem hatották meg a nyomozókat - Fotók
Egy egyetemi bulin járt aznap, majd váratlanul meghalt. Kétségbeesett anyja válaszokat keres és megdöbbentő dolgokat állít.
Törvénymódosítással betonozná be a Fidesz Sulyok Tamást
Nem hagyja magát a nagyobbik kormánypárt, és arra készül, hogy egy esetleges kormányváltás ne hozhasson magával államfőcserét is. A...
Lil G brutális pánikbetegséggel küzd: „Olyankor úgy érzem, meg fogok halni.”
Lil G komoly mentális betegséggel küzd.
Gyorsabban öregedne az ember a Marson, mint a Földön – meg is van a válasz a miértre
Amerikai kutatók számolták ki, pontosan hogyan telik az idő a Marson.
Lesz-e idén fehér karácsonyunk?
A hosszú távú időjárás-előrejelezésekben nagy fokú a bizonytalanság, de az Időkép megtette tétjeit.
Bereczki Zoltán különös sugallatra úszott meg egy autóbalesetet
Bereczki Zoltán felidézett egy évekkel ezelőtti történetet, melyre a mai napig nem talál választ.
A magyarok fele feszült a karácsonyi ajándékok miatt: ez mégis fontos marad
Az emberek érzelmei erősen megoszlanak a felmérés szerint.
Hidegben egy jó akkumulátor biztonságosabb is - téli meglepetések
Közelednek az ünnepek nyüzsögnek a bevásárlóközpontok, piacok, sűrűsödnek a rokonlátogatások és megtelnek a sípályák, valamint a...
Molnár Anikó megmutatta, hogyan él demens édesanyjával
„Néha nagyon kiborulok.”
Sport
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról
Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.
Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket
A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.
Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka
Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.
A szurkolók megverték a futballistákat, leköpték a sportigazgatót, de az edzőt így sem tudták elüldözni
Óriási a balhé a francia csapatnál, de az edző nem hátrál meg.
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet
A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
Bulvár
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter
December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük
Sok európai város nem a tisztaságáról híres.
Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján
Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?
Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből
Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?
Óriási balhé Budapesten, egymás torkának estek az emberek a főváros intézkedése miatt
Az aluljárók kapcsán robbant ki a vita.
Elmondta egy 11 éves kislány a nagy-mamájának, hogy gyilkolni fog a nagypapája, ha elárulja, milyen szörnyűségeket művel vele
12 év fegyházat kapott a 11 éves unokáját erőszakoló férfi.
Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon
Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.
Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia
A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.
blogmorzsák
Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja
"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






