Ezt olvasta már?

0

Veszélyes, új jelenségek tapasztalhatók a kábítószer-bűnözésben

Veszélyes, új jelenségek láthatók a kábítószer-bűnözésben - mondta az MTI-nek adott pénteki interjújában Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője azzal kapcsolatban, hogy a napokban két fiatal ismeretlen összetételű kábítószer fogyasztása miatt meghalt, tucatnyian pedig orvoshoz kerültek Fejér megyében

Garamvölgyi László szerint gyakorlatilag hetente jelennek meg a hazai kábítószerpiacon új vagy szerkezetileg csak egész kis változáson átesett anyagok, amelyek kevésbé ismert, bizonytalanabb kémiai csoportba tartoznak. Jellemzően több anyag keverékét tartalmazzák, a farmakológiai és toxikológiai adatok hiánya pedig azt jelenti, hogy hatásai nehezen kiszámíthatók.

Ezek a szerek klinikai beavatkozást igénylő problémákat és mind gyakrabban halált okoznak - hangsúlyozta.

A szóvivő elmondta, nem tipikusan hazai jelenségről van szó, az EU által készített legfrissebb felmérés szerint a fiatalok 34 százaléka használja ezeket a pszichoaktív anyagokat, mert olcsóbbak, mint a "klasszikus" kábítószerek, a hatásuk viszont ugyanolyan, továbbá 32 százalékuk pedig azért, mert a használatuknak nincs büntetőjogi következménye.

Garamvölgyi szerint a fiatalok 64 százaléka információforrásként az internetet használja, a drog beszerzésére, házilagos előállítására.

Az is jellemző, hogy nemcsak egyfajta anyagot fogyasztanak a fiatalok, hanem többet egyszerre. Így nemcsak erőszakosabbá válnak, hanem az életüket is veszélyeztetik. Miután az "alapszerben" is eleve négy-öt új vegyületű kábító anyag van, és erre még több más, ugyancsak ismeretlen eredetű és összetételű szert szednek, a következmény bizonyosan halál.

Beszámolt arról is, hogy az új kábítószereket esetenként Európán kívüli titkos laborokban állítják elő, és azok közvetlenül kerülnek a piacra. Az is előfordul, hogy beszállítóktól, gyakran Kínából, illetve Indiából importálják a vegyi anyagokat, majd vonzó csomagolásban forgalmazzák Európában.

2012-ben az uniós korai figyelmeztető rendszereken keresztül összesen 73 új pszichoaktív anyagról érkezett értesítés. A 73 közül az egyik anyag bizonyíthatóan 22 ember halálát okozta, közülük két ember Magyarországon halt meg.

Garamvölgyi László szerint Magyarországos először 2008-ban szembesültek az úgynevezett Spice-jelenséggel, amikor is marihuánának tűnő növénykeverékben voltak ellenőrizetlen anyagok, szintetikus kannabionidok. Ezt nevezték a fogyasztók "bioműfűnek".

Felidézte azt is a szóvivő, hogy 2012. április 3-ától létezik a dizájnerdrogok listája, az úgynevezett C-lista, amelyet tavaly novemberben bővítettek és már 48 alapvegyületet tartalmaz. A generikus csoport folyamatosan bővül. Az a cél, hogy az illegális forgalomban lévő összes anyag felkerüljön a listára.

A ma forgalomban lévő szerekről csak szakértői vizsgálat útján lehet megállapítani, hogy mi a hatóanyaguk. Például a "Kristályos Kata" megnevezés egy kristályos állagú, törtfehér anyagra utalhat. Korábban ez a mefedron tipikus utcai neve volt, most viszont ez az elnevezés számos hatóanyagú kristályos porra vonatkozhat.

Garamvölgyi László szerint az új pszichoaktív anyagok megjelenése csökkentette a "klasszikus" kábítószereket használók számát, miközben a marihuana- és amfetaminfelhasználók megmaradtak a "bevált" szerüknél.

Az új kábítószerek népszerűségüket elsősorban olcsóságuknak köszönhetik. Például a kannabisz grammja már hosszabb ideje 2500-3000 forint. Ezzel ellentétben a "biofű" 1000-1500 forint. Tehát a szegényebb fogyasztók könnyebben hozzáférhetnek. Az elmúlt egy évben a rendőrség által lefoglalt anyagok 45 százaléka az új pszichoaktív anyag és 55 százaléka "klasszikus" kábítószer.

Új jelenség az is, hogy egyre több kis forgalmazó kerül a rendőrség látókörébe, olyan, aki kisebb mennyiségű pszichoaktív anyagot rendel, amelyet a lakóhelye környékén forgalmazva havonta legalább 150-200 ezer forintos bevételre tesz szert.

Garamvölgyi László hangsúlyozta: az új dizájnerdrogokról már nem azt kell mondani, hogy veszélyesek, hanem azt, hogy halálosak. Mindenki tartózkodjon az ismeretlen vegyi összetételű anyagok fogyasztásától, mert meghal! - hívta fel a figyelmet.

Úgy vélte, elsősorban a mikrokörnyezetnek van felelőssége a megelőzésben, a családnak, az iskolának, a barátoknak és ismerősöknek, de természetesen társadalmi szinten is meg kell szervezni a prevenciót, amelyben szerepe van a rendőrségnek is.

Felhívta a figyelmet arra, hogy "most nem egyszerűen a kábítószer- és a drogfogyasztás ellen kell küzdeni, hanem a fiatalok életét kell megmenteni, pontosan azzal, hogy felhívjuk a figyelmet a halálos veszélyre".







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Deák Dániel szerint unalmas a jobboldali sajtó

A Megafontól való távozása után kritikus hangvételt ütött meg a jobboldali sajtóval kapcsolatban az elemző.

Hatalmas örömhír a rajongóknak, szeptemberben visszatér az időutazós sikersztori az HBO-ra

Végre megtudtuk, mikor folytatódik a népszerű széria, íme az első részletek az új évadról.

A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása

A vagyonnyilatkozatokból kiderül, kinek milyen ingatlanja és egyéb értéke van.

Lea Ypi filozófiaprofesszor: A Trump vejével szembeszálló Albánia példát mutat Európának nemzeti önbecsülésből

Hogy az albánok szinte egy emberként tiltakoznak Jared Kushner ingatlanfejlesztési terve ellen, az tanulságként szolgálhat az egész...

Nem mindegy a sorrend: kávézás előtt vagy után kell fogat mosni?

A legtöbb kávérajongó számára a reggeli ébredés és az illatos, gőzölgő fekete elfogyasztása szent és sérthetetlen rituálé, amiről...

Völgyesi Gabi kiakadt: „Lerabolták a művészek teljesítményét”

Az ügyvédként is praktizáló énekesnő, Völgyesi Gabi a napokban szerezte meg legújabb diplomáját. Szakdolgozatában egy rendkívül...

Anne Hathaway újra Mia hercegnő lesz: megérkeztek a Neveletlen hercegnő 3 legizgalmasabb részletei

Anne Hathaway visszatér a szerethető Mia Thermopolis szerepében, és a Neveletlen hercegnő rajongói újra reménykedhetnek Genovia kapuinak...

Gulyás Gergely babavárót vett fel, Németh Balázs 100 millióval tartozik valakinek

Hétfő este megjelent az Országgyűlés képviselőinek és a politikától búcsúzók vagyonnyilatkozatai, amelyekből számos érdekes...

Lajos az ország legbecsületesebb embere: 3,2 millió forintot talált egy táskában, felkutatta a nyugdíjas tulajdonost

Ilyen a mesében sincs, vagy legfeljebb csak ott: az összespórolt vagyonkáját veszítette el egy nyugdíjas férfi, aki a pénzen egy kis...

Vagyonnyilatkozatok: Kapitány a leggazdagabb tiszás - Tanács autókat gyűjt, százmillió forint feletti megtakarítások is vannak

Közzétette vagyonnyilatkozatát hétfő este valamennyi kormánytag és ellenzéki képviselő, az Országgyűlés honlapján megjelent...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0