Pécsi Napilap - Vezetni biztonsággal - II. forduló

Ezt olvasta már?

Baranya megye véradásai a 21. héten

Baranya megye véradásai - 2013. május 20. - május 26.

0

Vezetni biztonsággal - II. forduló

A második fordulóval folytatjuk a Pécs Városi Baleset-megelőzési Bizottság és a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvány „Vezetni biztonsággal” ötfordulós vetélkedősorozatát. A vetélkedő lényege, a közlekedők figyelmét ráirányítsa a balesetek kiszámíthatatlanságára, a baleseti okokra.


hirdetés

Minden forduló egy baleseti szituációt jelenít meg. A vetélkedőben részt vevő személy feladata a felvázolt közlekedési szituációk értelmezését követően válaszolni a feltett kérdésekre.

A vetélkedő végeztével fordulónként a helyes megfejtők között három - három ajándékcsomagot sorsolunk ki, mely ünnepélyes díjkiosztón kerül átadásra. Aki mind az öt fordulóra beküldi a helyes megfejtést, azok között is kisorsolunk három értékes ajándékcsomagot.

Személygépkocsi közlekedett Pécs belterületén a Tortyogói úton Uránváros irányából Kertváros irányába. Haladása során a fenti helyen a nedves úttesten megcsúszót és a balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a jármű fellett. A személygépkocsi kisodródást követően az úttest jobb oldala mellett lévő villanyoszlopnak ütközött.



- Ön szerint mi lett volna a helyes magatartás, mely figyelembevételével elkerülhető lett volna a baleset bekövetkezése?

- Ön szerint mi a különbség a relatív és az abszolút sebesség túllépés között?

A passzív biztonsági eszközök használatának fontossága a baleset következményeinek csökkentésében van, a baleset közben és után növelik a vezető és utasok túlélésének esélyeit.

- Soroljon fel legalább három passzív biztonsági eszközt.

Válaszokat kérjük 2012. április 04 (szerda) 12,00 óráig beküldeni a Pécs Városi Baleset-megelőzési Bizottság címére: 7622 Pécs, Vargha D. u. 3., vagy a gradvolts@baranya.police.hu címre. A megfejtésen kérjük feltüntetni: „Vezetni biztonsággal” II. forduló.








0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Rengeteg szokás kapcsolódik ehhez az időszakhoz

A pünkösd egyházi ünnep, a Szentlélek eljövetelének emlékét ünnepli meg. Sok népszokás kapcsolódik ehhez a naphoz, ilyen a pünkösdölés és a pünkösdi király megválasztása is.

Obama Martin Luther King alma materében mondott köszöntőt

A faji hovatartozás nem lehet mentség a sikertelenségre jelentette ki vasárnap Barack Obama amerikai elnök az atlantai Morehouse College-ben, Martin Luther King alma materében a diplomaátadási ünnepségen elmondott beszédében.

Noir hangulattal bír a lopakodós Tangiers

Egyedi hangulattal bír majd a Tangiers.

39. Gemenci Nagydíj 2. és 3. szakasz: Beszámoló, eredmények

Vasárnap két szakasszal zárult a 39. Gemenci Nagydíj. Mindkét etapot Cador Rida nyerte és ezzel az összetettben is az Utensilnord-Ora24.eu bringása végzett az élen.

NHL: kétszer egyenlített a Rangers Bostonban, kevés volt

Ugyan egyszer az első, majd egyszer a második harmadban is egyenlített New York Rangers a Boston Bruins vendégeként az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának meccsén, a hazaiak hatékonyabb helyzetkihasználásukna...

Kispesti és diósgyőri sikerek a 28. forduló zárónapján videókkal

Diósgyőrben az utóbbi hetekben remek formában szereplő Kecskemét szenvedett vereséget, pedig vezetett is Horváth Ferenc csapata, Kispesten a bajnok Győr fázott meg.

Közel egy hónap után újra nyert a DVTK

Izgalmas mérkőzésen kerekedett végül felül a DVTK a Kecskemét csapatán. Az első félidőben Rajczi véleményes góljával a vendégek szereztek vezetést, majd...

Nicole Kidman testét ajkak borítják

A cannes-i filmfesztivál negyedik és ötödik napján a furcsa ruhakivágások és dekoltázsok dominálták a vörös szőnyeget. A kínosabbnál kínosabb melléfogások mellett üdítő kivétel volt Kirsten Dunst, Carey Mulligan pedig Justin Timbe...

Súlyos botrányok sora rázta meg Amerikát

Egymást érték az amerikai kormányzatot kínos helyzetbe hozó ügyek az elmúlt héten. A republikánusok már a Watergate-botrányba belebukott Nixonhoz hasonlították Obamát.

Művészetnek horror

Az Árpád alkotta Magyarország virágzik, a magyar nemzet él, századok tusái, a véres harczok, a sötét ármányok és cselszövények nem pusztították el, hanem miként pöröly a vasat a harcz, háború, szenvedés, üldöztetés, küzdés meged...

Hazaáruló misztikusok

Bebörtönzött írókról szóló sorozatunk soron következő hősei alig, vagy egyáltalán nem voltak börtönben, és alig, vagy egyáltalán nem írtak őket mélyebb motívumok helyezik a lecsukottak társaságának és az írók társaságának közössé...

Sport

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt

Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...

Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra

Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.

Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst

A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...

Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!

Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...

Tanult és vb-meccset nézett Svédországban a MOL Liga korábbi sztárja

Jánosi Csaba idén év elején döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal és a folytatásban edzőként próbálja átadni a fiataloknak, amit ő az elmúlt évtizedekben a jégen megtanult. Jelenleg a Vasas utánpótlásedzője (U10 és U12), val...

Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot

Piros lapot kapott Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva Alanyija Vlagyikavkaz elleni meccsén, miután ő is belekeveredett egy tömegjelenetbe egy brutális szabálytalanság után a meccs 87. percében.

Videó: élete gólját ollózta, nem adták meg

Szenzációs ollógólt lőtt Hadnagy Attila a román másodosztályban szereplő Botosani játékosa. Egy középre ívelt labdát juttatott zseniális mozdulattal a jobb felső sarokba, azonban a bírók les miatt

Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít

Babos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy ...

Kozák Danuta hosszú idényre készül

Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...

Bulvár

Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt

Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.

Időjárás - Vihar mossa el az estét

Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.

Pucéran pózolt a várandós Britney - Címlapon a sztárkismama

Celebek körében nagy divat ledobni a textilt várandósan. Nézegesd meg a képeket!

70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos

70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.

Csodanövény a szorongás ellen

A kutatást vezető Dr. Jerome Sarris elmondta, hogy a mostani, mérsékelt hatékonyságú gyógyszerek mellett új módszerekre van szükség. "A növényi hatóanyagú készítmények tapasztalataink szerint lehetséges alternatívát jelentenek a k...

Nagyon kínosan érezte magát! Az énekesnő fél feneke kilógott a bőrnadrágból

Rihanna megbánta, hogy a szűk bőrnadrágot vette fel.

Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó

Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.

"Meg is ölhetlek, rendőr vagyok" - feljelentés a rendőrök ellen

Megverték és embertelenül bántak vele a rendőrök - ezt állítja egy komlói nő. Azt mondja, hogy máig nem érti, miért vitték be a rendőrségre. A nő az eset miatt feljelentést tett a rendőrök ellen a Baranya Megyei Főügyészségen.

Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt

Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.

Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó

Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!

Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden

A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...

Videó: klicskói pofonok az autópálya közepén

Jól jegyezd meg, hogy fájni fog, ha rossz ember előtt kezdesz fékezgetni az autópályán. Vagy bárhol. Jusson eszedbe mindig ez a videó, ha keménykednél, nem éri meg. Ugye, hogy jobb, ha veszünk egy nagy levegőt és szépen továbbmegy...

blogmorzsák

Inkompetencia felsőfokon

A VIII. kerületi önkormányzatnak több hónapos csúszással sem sikerült az üres telkek közösségi célú hasznosítását megszervezni.

Forog a Downton Abbey negyedik évada

Íme néhány fotó az egyik legnépszerűbb brit sorozat forgatásáról.

A befektetés hét alapszabálya

Ezeket kövesd, ha nem akarod, hogy átverés áldozata legyél.

Álmodj, kérj, és ő valóra váltja!

Oravecz Nóra hisz a pozitív gondolat erejében, és abban, hogy bármit el tudunk érni. Ha pedig nem, ő valóra váltja: kívánságokat teljesít.

A New York-i bundagyanú

A liga történetének egyik legnagyobb botránya az 1946-os döntő előestéjén pattant ki.

Pusztatúrpásztótól a lovagi címig

Korda Sándort a mai napig olyan szinten tisztelik Angliában, hogy az európai Oscar-díj kiosztó gálán a legjobb filmnek járó díjat róla nevezték el.

Piri szerint a világ

Így fotózik egy két és fél éves gyerek.

Melyik 15 vasútvonal lesz olcsóbb?

Alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vonalakon
15 százalékos díjcsökkentés várható.

Turistaúton Észak- Koreában

Idén tavasszal egy hetet töltött a BBC tudósítója és operatőre a világ legorwellibb államában, ebből született egy elképesztő, fél órás dokufilm.

Napház Miamiban

A tervek szerint szállodaként, kaszinóként és kiállítóhelyként is funkcionáló, hajóval is könnyen megközelíthető épület a tengerben állna.

Dave Grohl a Rolling Stones koncertjén

A Foo Fighters vezére a Beatles- és Led Zeppelin-tagok után most már Mick Jaggerékkel is zenélt.

Az arab világ belső törésvonalai

A konfliktusok egyik fő forrása, hogy a Közel-Keleten nem tud kinőni olyan hatalom, amely kvázi hegemón helyzetbe kerül.

0






0