Ezt olvasta már?

Közös digitális nyílt napot tartott a pécsi ítélőtábla és a törvényszék

A dolgozók megismerkedhetek az utóbbi évek bírósági digitális fejlesztéseivel, az elektronikus ügyintézési szolgáltatásokkal és a további elektronizálási tervek...

0

Vidéken erősítene Keresztes

Az LMP új elnöksége legfontosabb feladatának a párt vidéki hálózatának megerősítését tartja - jelentette be Keresztes László Lóránt, az LMP szombaton megválasztott társelnöke a párt előrehozott tisztújító kongresszusán vasárnap Székesfehérváron.


hirdetés

Keresztes László Lóránt azt mondta: az új elnökség legfontosabb szervezeti feladata, hogy erőteljesebbé tegyék az LMP vidéki jelenlétét. Az előrehozott tisztújító kongresszus a társelnök szerint a stabilitást, és azt szolgálja, hogy mielőbb megkezdhesse munkáját az új elnökség, mely 18 hónapos mandátumot kapott. Ez azt jelenti, hogy a most megválasztott vezetőség irányítja a pártot az európai parlamenti választásokon, illetve az önkormányzati választásokra is ez az országos elnökség készíti fel az LMP-t - tette hozzá.

A kétnapos kongresszus megerősítette Szél Bernadett társelnöki mandátumát, a párt másik társelnökévé Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselőt, korábbi pécsi önkormányzati képviselőt választották. A párt titkára Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője, korábbi ifjúságügyi szakszóvivő lett.

A társelnöki pozíciójában megerősített Szél Bernadett azt mondta: "teljes erőbevetéssel" fogja szolgálni a pártot és a zöldügyet Magyarországon.

Az elnökség további tagjai Józsa László egyetemi tanár, az LMP országos politikai tanácsának korábbi elnökségi tagja, Hajdu Mária alapító tag, XII. kerületi önkormányzati képviselő, korábbi emlékezetpolitikai szakszóvivő, Pálvölgyi Miklós ügyvéd, az LMP igazságügyi kabinetjének vezetője, Kendernay János, a párt külügyi kabinetjének vezetője, Turcsán Szabolcs alapító tag, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumi tagja és Angyal Károly Tibor, az LMP korábbi pártigazgatója, jelenleg a Baranya megyei önkormányzat képviselője lettek.







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Motivál az ösztöndíj? Felháborodott a szegedi egyetemista az SZTE támogatói rendszerén

Szeged - Szerkesztőségünktől kért segítséget egy szegedi egyetemista, aki úgy véli: helytelen és igazságtalan a Szegedi Tudományegyetem...

Online Számla, Online Számlázó: kétórás üzemszünet csütörtökön

Karbantartási munkálatok miatt az Online Számla és az Online Számlázó rendszer 2018. november 22-én 18:00 órától előreláthatólag...

Nyugdíj helyett börtön: szétesik-e az autós birodalom Carlos király bukása után?

A Renault, a Nissan és a Mitsubishi részvényei mélyrepülésben vannak, mióta Carlos Ghosn, az autós birodalom királya egy börtöncella...

A Microsoft-ügy után a MÁV-nál nyert tendert Orbán testvérének barátja

A cég korábban bekerült a kormányzat 40 milliárd forintos Microsoft-beszerzésének győztesei közé is, a Wall Street Journal szerint ebben...

Hatalmasat zuhant a bitcoin

Az elmúlt hét folyamán hatalmasat esett a bitcoin, az árfolyam zuhanása azonban hétfőn, majd ma is folytatódott, a bitcoin árfolyama csak...

Háromezer jegesmedve él a Csukcs-tengeren

Az Egyesült Államok és Oroszország közötti vizeken erős és nagy létszámú jegesmedve-populációt fedeztek fel.

Ennyit költünk karácsonyi ajándékok vásárlására

Az is kiderült, mennyien szerzik be internetről az ajándékokat.

Új áruházakat nyit a MediaMarkt Magyarországon

Felfutott az online-értékesítés, tovább bővíti raktárbázisát az áruházlánc.

Friss fotón a 84 éves Pierre Richard - Alig ismerni rá a francia sztárra

Így néz ki ma a Magas szőke férfi felemás cipőben főszereplője.

Belobbant a gáz a nagyhegyesi gáztározóban - Több mint 35 kocsi vonult a 15 méterre felcsapó lángokhoz + Fotók

A gáztároló szakemberei leválasztották a hibás vezetéket, ennek ellenére a csőben lévő gáz még táplálja a hatalmas lángokat.

Emmy-díj: A Kártyavár orosz elnökét alakító Lars Mikkelsent választották legjobb színésznek

Anna Schudt pedig a legjobb színésznő díját a 46. Nemzetközi Emmy-díjátadó ceremónián hétfőn New Yorkban.

Cennet: új török sorozat a TV2 műsorán - Mutatjuk a kedvcsináló előzetest

Új romantikus történet váltja a Ferihát hétköznaponként a TV2 műsorán. A fiatal lány, Cennet életét különös, véletlen...

0

Sport

Guardiola a felelős a német válogatott gyalázatos szerepléséért

Ezt nem mi mondjuk, hanem egy korábbi válogatott futballista.

Nehéz pillanatok várnak Marco Rossira, ha ez valóban megtörténik - Márpedig ő szinte biztos benne

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai átérezték az utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzés fontosságát.

Ez a négy válogatott jutott be a Nemzetek Ligája döntőjébe

Megvan a négyes mezőny, 2019 júniusában dől el, ki lesz a nyertes.

Németország öt perc alatt elszórakozta a franciák továbbjutását

Ronald Koeman válogatottja az utolsó öt percben egyenlített Németország ellen.

Guardiola tette tönkre a német válogatottat?

Hans-Peter Briegel ezzel a merész kijelentéssel állt elő.

A 90. percig úgy tűnt, a németek becsületből nyernek egy meccset

Azok után, hogy a hollandok szenzációs játékkal legyőzték a németeket, majd a franciákat is, az utolsó, sorsdöntő meccsen teljesen csődöt mondtak. Vagyis majdnem teljesen, 85 percig.

Hihetetlen ok miatt nem lett Griezmann a Barca játékosa

A francia klasszis őszintén beszélt kételyeiről.

Marco Rossi az olaszokat várja ellenfelünknek az Eb-selejtezőn

A szövetségi kapitány értékelte a Nemzetek Ligája szereplést.

A hollandok gólszerzője vigasztalta az elérzékenyülő játékvezetőt

Virgil van Dijk a meccsen és a lefújás után is hős lett.

Világbajnok spanyol középpályással erősítene a Milan

Cesc Fabregasra fáj a rengeteg sérüléssel küszködő milánóiak foga.

0

Bulvár

DIGI- vagy UPC Direct-előfizető? Lesz dolga

Újra kell hangolnia a tévékészülékeiket.

Soha ne ülj keresztbe tett lábbal - ígérd meg.

Amúgy sem egészséges, de sportolóként még inkább nem ajánlott.

Meghalt Bánki Frigyes

Az Eximbank volt vezérigazgatója 76 éves volt.

Nem az a furcsa, hogy egy őz ment be a boltba, hanem az, ami fél órával később történt

Némi finomság ellenében hajlandó volt távozni, de nem végleg.

Szijjártóék azonnal elbocsátották a méregdrága Aston Martinnal közlekedő volt bécsi nagykövetet

A Szijjártó Péter vezette külügy kivizsgálta és azonnal elbocsátották a negyedmillió eurós Aston Martinnal száguldozó volt bécsi nagykövetet.

Végrehajtás indult Németh Szilárd ellen

A politikus tavaly azt állította, hogy a pert indító Eötvös Károly Közpolitikai Intézet a közhasznúsági jelentésében megjelöltnél 'sokkal, de sokkal nagyobb lóvét' kapott Soros György alapítványaitól.

Kinyílt egy titkos UFO-hangár kapuja az Antarktiszon

Nem kevesen böngészik a Google műholdas térképet, és nem is hiába. Minduntalan rábukkannak valami olyasmire, aminek nem kéne ott lennie. Például az Antarktiszon egy UFO-bázisnak...

Valami bűzlik: már a második repülő fordult vissza

Már másodjára fordul elő, hogy különös szag terjeng a Lufthansa repülőin.

15 millióért plasztikáztatta magát ez a nő, megőrülnek érte a férfiak.

Gyerekkorában sokan csúfolták, ma már senki sem ismerné fel.

Visszatért a brazil bikini, csak most másképp szexi

Már nem csak a tökéletes alakú nőké.

Hatalmas robbanás várható a galaxisunkban, eltalálhatja a Földet

Egy különös csillagrendszerben észlelhetik a Tejút első gammakitörését.

blogmorzsák

A kínai vezetők nőügyei

A nőcsábász államalapító, a kapuzárási pánikos forradalmár, a nemibeteg Generalisszimusz és az ő szerelmeik.

Ilyen volt nőként, két gyerekkel megélni a zavargásokat Pakisztánban

„És amikor már azt gondolná az ember, hogy úgysem lesz rosszabb… akkor meghallottam, hogy lőnek az utcákon.“

Mit kérdezhettek Gruevszkitől?

A menedékjogi meghallgatás szokásos kérdéseit a macedón ex-kormányfő sem kerülhette el.

Titkos hotelszobák kizárólag szupergazdagoknak

Egyes hotelekben olyan privát szobák vannak, amelyekről az átlagember még csak nem is tud.

Macron ajánlata visszautasíthatatlan

Értetlenkedik a világ: miért csempésztek Magyarországra egy köztörvényes bűnözőt?

Botrány a Corvinuson

Lánczi gyógyszere elgurult, Pavlik sorszámozná a diákokat.

A padló választás tényleg macerásabb?

Nincs hálásabb és egyben stresszesebb feladat, mint a konyha-étkező dizájnolása.

Hogyan szabaduljunk meg az ételmolyoktól? Egyetlen módszer van

Az ételmoly hamar beveszi magát mindenhova, ráadásul nem csak az ételekben tanyázik.

Van-e értelme az autók további fogyasztás csökkentésének?

Röviden, nincs. Nézzük meg, mik a technikai és politikai korlátai és következményei ennek.

A legjobb roman­tikus utak karácsonyra

Rengeteg csodás város közül választhatunk a karácsonyi készülődés jegyében. Íme a legjobbak, Európától Amerikáig.

A férfiaknak is vannak jogaik!

Vannak olyan negatív dolgok az életben, amiket kizárólag, vagy jellemzően a férfiak élnek meg.

Óda a csempéhez

Zseniálisan sokféle, gazdagon variálható, megunhatatlan. Íme pár fantasztikus megoldás.

0






0