Ezt olvasta már?

Nem lett meg a negyedik a pécsieknek

Nem tudtak nyerni Debrecenben, a DEAC szinte végig vezetve nyerte meg a mai mérkőzést.

0

Vidéki és budapesti kórházakban is fosztogatott egy pofátlan besurranó tolvaj

A férfi alvó beteget fosztott ki, de lopott pénzt fogorvosi rendelő recepciós pultjából valamint kollégiumi szobából is.


hirdetés

Budapesti, szombathelyi és zalaegerszegi egészségügyi, oktatási intézményekben lopott betegektől, fiataloktól iratokat és pénzt egy férfi, aki ellen Zalaegerszegen emeltek vádat.

 

A 35 éves férfi tavaly december és idén július között fosztogatott Budapesten és vidéken egyaránt.

 

Tavaly decemberben egy szombathelyi fogorvosi rendelőben a recepciós pultból emelt el 90 ezer forintot. Pár hét múlva egy szombathelyi főiskolai kollégiumban besétált egy nyitva hagyott szobába, ahonnan pár ezer forintot sikerült lopnia.

 

A férfi a szombathelyi Markusovszky kórházban, illetve a zalaegerszegi Zala Megyei Szent Rafael Kórházban is fosztogatta a betegeket. Az ágyak melletti szekrényekből a páciensek iratait, pénztárcáját vitte el, összesen pár tízezer forintot zsákmányolt. A zalaegerszegi Zrínyi gimnázium ruhatárából egy tízezer forintot érő kabátot emelt el.

 

Májusban Budapesten, a Jahn Ferenc utcai Rehabilitációs Intézetben, júliusban pedig a Szent László Kórház kórtermeiben próbálkozott hasonló módon lopni, de mindkét helyen tetten érte a szomszédos kórterem betege vagy az ágyról alvásból felriadt sértett.

 

A többszörös visszaesőnek számító férfi ellen lopás vagy annak kísérlete miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

 







0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kegyetlenül elszálltak a lakásárak - nem is hinnéd, hogy miért

Az utóbbi években felgyorsult a munkaerő vándorlása Magyarországon. Egyre többen költöznek olyan városokba, ahol válogathatnak a...

Jó hírt kaptak a nagycsaládosok

Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő közülük az ingatlanvásárláshoz...

Ide menj most hétvégén műszaki cikket vásárolni. Extra karácsony.

Körülnéztünk helyetted és mutatjuk, mit és hol tudsz beszerezni akciósan a műszaki cikkek közül.

Stella Maxwell is megérkezett a szexi karácsonyi naptárba

Palvin Barbara barátnője egy fehérneműben biciklizik és eszi a jégkrémet.

Eldőlt, ki lesz Rogán utódja

Semjén bejelentette, Hollik István indul a belvárosban.

Váratlan fordulat: lezárulhat a 7 éve eltűnt 3 testvér rejtélye?

Gyerekcsontokat találtak egy elhagyatott fészerben a montanai Missoulában. A dobozba helyezett csontokra munkások találtak rá, amikor...

Vezetés és telefonálás: együtt veszélyes!

Ha nem lenne elég a törvényi tiltás, itt egy újabb tanulmány, amely alátámasztja, hogy milyen veszélyes is a két dolog egyszerre. Ha a...

Vágó: Össze lehet fogni a Jobbikkal, de csak óvatosan

Az ellentüntetés válasz kívánt lenni a felvetésre, hogy most tényleg ki kell-e állni a Jobbik mellett a demokrácia védelmében. A...

Három intézkedéssel segíti a kormány jövőre a nagycsaládosokat

Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő közülük az ingatlanvásárláshoz...

Novák Katalin: három intézkedéssel segíti a kormány jövőre a nagycsaládosokat

Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő közülük az ingatlanvásárláshoz...

Sport

Cristiano Ronaldo új cipője mindent visz

Alighanem az aranylabda inspirálta a sportszergyártó céget a színválasztásnál.

Újabb fejlemény a győri kézis telefonjáról ellopott meztelen képek ügyében

Győr Komoly fájdalomdíjat akar Nora Mörk (26) azoktól, akik intim fotókat loptak el tőle még októberben. Az elkövetők feltörték a mobiltelefonját, majd az interneten kezdték terjeszteni a privát képeit, amelyek közül többön a Győri Audi ETO világklasszis kézilabdázója meztelenül pózol.

Behorpadt a thaibokszoló homloka az ellenfél könyökösétől

Hihetetlen látvány, a francia sportoló koponyájába titánlemez került.

Dominikán üdülnek bájos barátnőikkel a magyar futballisták - fotó

Dominika Élvezik az élet örömeit a magyar focisták a világ egyik legszebb részén. Igaz, ha Szibériába mentek volna, akkor is lenne miben gyönyörködniük, mivel bájos barátnőik elkísérték őket.

A FIFA elővette a spanyolokat, lemaradhatnak a világbajnokságról is

Peru után ezúttal a spanyol szövetség van terítéken.

A híres séfnél futott össze Dzsudzsák és Roberto Carlos

Dzsudzsák példaképeként tekint a korábbi klasszisra.

Féltucat játékosától megválik a Videoton

Komoly játékosmozgás várható az NB I második helyén álló székesfehérváriaknál.

Katinka: két győzelem egy óra alatt, megvan az 50. arany

Hosszú Katinka újabb mérföldkőhöz érkezett: ma szerezte az 50. aranyérmét világversenyeken.

Távozna a Real fiatal sztárja, a ManUnited tárt karokkal várná

Zidane szerint kiegyensúlyozatlansága miatt szorult ki a csapatból.

Hosszú Katinka nemcsak az aranyérmeket gyűjti, LeBron Jamesnek is üzent

Az Iron Ladyt szüntelenül motiválja a világhírű kosárlabdázó.

Kizárhatják a spanyolokat a vb-ről?.

Komoly büntetés fenyegetheti Sergio Ramosékat.

0

Bulvár

Nyolcvanezres évi fizetésből egymilliárdos vagyon? Kotorásznak az orosz kormányfő zsebében

Borulhat-e Oroszországban a Putyin-Medvegyev tandem? Mi tartja össze és mi robbanthatja szét a két politikus szövetségét?

Erős Antónia ikrei már ilyen nagyok - Milánóba utaztak ma reggel

Erős Antónia férjével és gyerekeivel ma reggel Olaszországba utazott.

Egy ágyban vagy külön aludj a pároddal? Meglepő választ adtak a szakértők

A többség szerint utóbbi tönkreteszi a kapcsolatot, míg egyesek szerint éppen, hogy javít rajta. De mit gondolnak erről a szakértők?

Üzent az Iszlám Állam: Budapesttől 250 km-re borítanak vérbe mindent

Felkavaró fotómontázst tett közzé az Iszlám Állam, amivel azt üzenik a bécsieknek, hogy hamarosan ők következnek.

A Facebook volt munkatársa mindenkit arra kér, lépjen ki az oldalról

Bennfentes exkolléga mondja meg kendőzetlen véleményét a legnagyobb online közösségről.

Gyógyítható lett az egyik halálos betegségünk

Halálos kórból krónikus betegséggé vált az AIDS. A HIV kezelése ma már hatékonyabb és egyszerűbben elérhető, mint valaha, sokkal kevesebb mellékhatással jár, mint korábban.

130 éve nem látta senki, most ismét felbukkant

A kék-fehérben pompázó molylepkéből élő egyedet utoljára 1887-ben láttak a tudósok.

Megcsalta 7 hónapos terhes feleségét a színész - Videóra is vették az affért

Kevin Hart Las Vegasban csókolózott egy ismeretlen nővel.

Videóüzenetekkel menekül a sajtó elől Orbán Viktor

Jószerivel eddig is csak a brüsszeli csúcstalálkozókon tartott sajtótájékoztatót a miniszterelnök, most már ennek is vége.

Egyedül szállt taxiba a részeg tini, megerőszakolta a sofőr

A fiatalt letolt nadrággal találták meg.

Ezeket a csillagjegyeket üldözi a balszerencse

Ezeket a csillagjegyeket üldözi a balszerencse. Fogalmazhatnánk úgy is, ők a legkevésbé szerencsések avagy a legszerencsétlenebb csillagjegyek. Miben és miért nincs szerencséjük? Mit csinálnak rosszul az életükben, hogy elkerüli őket a szerencse? És vajon mit kellene másként tenniük a szerencsés fordulathoz? A horoszkópból mindenre fény derül. Vajon te is köztük vagy?

0






0