Vigyázz, kész, tűz, rajt… indul a strandszezon!
Mit tegyünk a télen felgyülemlett kilókkal?
Kovács László személyi edzővel arról beszélgettem, hogy mit a tehetünk magunkért ilyenkor tavasszal, ha szeretnénk megújulni és a nyárra formába hozni magunkat. Aki jól érzi magát a bőrében, kilók számától és ruhamérettől függetlenül, az élvezze az életet. Aki nem, az olvasson tovább!
- Létezik-e ideális testalkat, testsúly, ez milyen módszerrel állapítható meg?
- Többféle módszer létezik az ideális testsúly kiszámítására. Ilyen pl az u.n. BMI (Body Mass Index) testömeg index. Ez a módszer azokra vonatkozik leginkább, akik nem sporttal, hanem inkább az étrend betartásával próbálják testsúlyukat karbantartani. Ez egy kiváló alap lehet hátránya azonban, hogy nem számol az izomtömeggel, amit sportolással lehet fejleszteni. A neten kalkulátor segítségével ki is számolhatjuk ezt. Azok számára, akik sportolnak, inkább javaslom az úgynevezett „zsírszázalék„ követését, amely pontosabb képet ad a test összetételéről, ugyanis - mint ahogy a nevében is van - megmutatja, hogy a testünknek hány %-a zsír. Hátránya, hogy ezt már csak erre kifejlesztett műszerrel vagy mérleggel lehet mérni. Nőknél a 20-29,9% közötti érték, férfiaknál a 9-19% közötti érték a normális. Ezek az életkor előrehaladtával növekedhetnek, de nőknél nem lépheti túl a 35%-ot, férfiaknál pedig a 25%-ot. Ha az érték magasabb, akkor túlsúlyról vagy elhízásról beszélünk.
- Nagyon sokféle diéta és fogyókúrás módszer létezik, akárcsak testedzési és mozgásforma. Nyilvánvaló, hogy sok „csodamódszer” nem működik. Tudsz-e olyan diétát, ami biztosan hat mindenkinél, és amit bátran mernél ajánlani?
- A legalapvetőbb hiba, hogy a diétáról valamiféle nélkülözés jut eszünkbe. Erről szó sincs, hiszen a legegyszerűbb szabály: kerüljük a finomított, illetve félkész ételeket. Én javaslom, hogy lehetőség szerint olyan ételekkel töltsük fel éléskamránkat, hűtőnket, amely vagy alacsony vagy közepes glikémiás indexel rendelkezik. Így kikerülhetjük azt, hogy olyan ételek kerüljenek szervezetünkbe, ami nem kívánatos az összetétele miatt. Nincs kísértés.
GI élelmiszerek: Nagyon magas: 90-100% szőlőcukor, malátacukor, méz, cukros üdítőitalok, gabona-, kukorica-, rizspehely. Magas: 70-90% (répa- vagy nád)cukor, fehérlisztből készült pékáruk és főtt tészták, szőlő, tejberizs. Közepes: 50-70% kukorica, főtt rizs, banán, cukrozatlan gyümölcslé. Alacsony: 30-50% tej, joghurt, kefir, a legtöbb hazai gyümölcs, durumbúzából készült spagetti és makaróni. 30% alatt bab, lencse, dió, mogyoró, retek, paprika, paradicsom, fruktóz
- Visszatérő probléma a „jojó” effektusnak nevezett tünet, azaz a leadott kilók visszahízása. Hogyan tudjuk ezt elkerülni?
- A csodadiétákkal egy ideig nagyon jó eredményeket lehet elérni. Pl: káposztaleves kúra. Ennek oka, hogy alapvetően kevés kalóriát viszünk be. Ez 2-3 hétig működik is, de a szervezetünk megszokja ezt a mennyiséget és amint abbahagyjuk és visszatérünk a megszokott étrendünkhöz, azonnal hízásnak indulunk. A másik probléma az ilyen diétáknál, hogy egyhangúak, és emiatt tápanyaghiány alakulhat ki, ugyanis egyetlen olyan táplálék sem létezik amely megfelelő arányokban tartalmazná az összes tápanyagot. Ennél sokkal egyszerűbb és követhetőbb a fent említett GI index módszer, természetesen a kalóriaigényünk figyelembevételével.
- Van-e különbség férfiak és nők fogyókúrája között? Gondolok itt arra, hogy esetleg más típusú mozgásforma jó egy nőnek, mint a férfinak.
- Alapvetően nincs jelentős különbség. Ez attól függ, hogy milyen munka és egyéb tevékenységet folytatunk. Sokféle mozgásforma létezik. Olyat válasszunk, amiben örömünket leljük és szívesen csináljuk. Ez lehet egyéni sportolás vagy bármilyen csoportos foglalkozás.
- Mit tegyenek az elfoglalt, sokat dolgozó emberek, hogyan illesszék be a mindennapjaikba a testmozgást, és a diétát? A mindennapokat ismerve nem sok ideje szabad egy családanyának edzésre járni vagy napi 12-14 órát dolgozó férfinak kalóriát és glikémiás indexet számolgatni. Szerinted hogyan működhet ez a rohanó mindennapokban? Te hogy csinálod?
- Akiknek kevés idejük van a sportolásra, javaslom, úgy tervezzék meg a napjaikat, hogy a napi rutintevékenységek megkezdése előtt sportoljanak, azaz korán reggel. Én úgy gondolom, nincs olyan ember, aki ezt nem tudná megtenni heti három alkalommal. Az edzőteremben, ahol dolgozom, többen azért kellnek korán, hogy mozoghassanak és este 9-kor fejezik be a munkát. Akinek fontos az egészsége, az nem keres kifogást.
- Végül mit tanácsolsz azoknak, akiknek vékony a pénztárcájúk? Hogyan lehet kevés pénzből is minőségi diétát folytatni, sportolni?
- Sajnos valóban sokan vannak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy edzőterembe vagy valamilyen foglalkozásra járjanak. Nekik javaslom a kocogást, kerékpározást, hiszen ez a mozgásforma tavasszal, nyáron és koraősszel szabadban is végezhető. Rengeteg otthon végezhető gyakorlatsor is rendelkezésünkre áll dvd formában. Ezeket leginkább szakképzett oktatók álítják össze és biztos találunk akciós árut a szupermarketek polcain. Keressünk magunknak edzőpartnert, így nagyobb valószínűséggel és kedvvel fogjuk végezni a testmozgást. Csak bátran vágjanak bele az eddzésbe, sok sikert kívánok hozzá!
GAndi
hírek innen, onnan
Visszaállítja a kormány a szolgálati nyugdíjat a rendvédelemben?
A rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíjáról is szó volt a kérdések során az Országgyűlésben hétfőn este.
Az erdélyi háziasszonyok titka: ettől lesz igazán tökéletes a padlizsánkrém
Krémes, füstös, könnyű és ellenállhatatlan – a jó padlizsánkrém igazi nyári klasszikus. Mégis van egy apró részlet, amin meglepően...
Toto Wolff ultimátuma: George Russell alatt sokkal forróbb a talaj, mint azt bárki hinné
George Russell már a 2027-es Mercedes-üléséért küzd szerződése egy záradéka miatt?
Most jött Magyar Pétertől a nagyon komoly kijelentés: súlyos szavakkal mondta el
Érzékeny témára reagált.
Tízezrek álma ez a munkahely Magyarországon: akár milliós fizetést is bezsebelhetünk és a prémium sem semmi
Ennyit lehet keresni az Audinál: friss adatok a létszámról, a bérekről és a juttatásokról.
Tartozások, ingatlanok, készpénz – érdekes adatok a Fidesz-frakció tagjainak vagyonbevallásából
Közzétették az országgyűlési képviselők legfrissebb vagyonnyilatkozatait, amelyek bemutatják az ellenzékbe került Fidesz-frakció...
Tőle függ az uniós pénzek hazahozatala, de 100 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítják
Uniós milliárdokat remél a kormány a korrupcióellenes csomagtól, miközben az átláthatóság felett őrködő Integritás Hatóság...
Ez az egyszerű oka annak, hogy mindig elérhetetlen partnert választasz magadnak
Sok olyan történet van, amik már szinte kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Egy új kapcsolat is sokszor indul ígéretesnek. A másik fél...
Sokkoló eset Székesfehérváron: a kollégium ötödik emeletéről zuhant ki egy diák
Drámai eset történt Székesfehérváron: egy diák kizuhant a József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeletéről vasárnapról...
Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg...
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök...
Ellenzéki repülőrajt a semmibe
Ki lenne érdemesebb a megmentésre, ha nem egy olyan közjogi méltóság, akinél egy tál borsóleves, egy kihűlőben lévő vasalódeszka vagy...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
A 68 éves nő frizurája előtte-utána képeken: ezerszer fiatalosabb lett a rövid fazonnal
Évtizedeket letagadhatna új hajkoronájával.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






