Ezt olvasta már?

Nem jött Pécsre a kaposvári csapat

A Kaposvári Rákóczi FC elleni mérkőzést a Magyar Labdarúgó Szövetség 3-0-s arányban a PMFC javára írta jóvá.

0

Világbajnoki ezüstérmes kanadai tréner a férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya

A svájci válogatottal világbajnoki ezüstérmes kanadai Sean Simpsont nevezték ki a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának.

0
hirdetés

Hétfői bejelentése szerint a magyar szövetség (MJSZ) két évre szóló szerződést kötött a 60 esztendős szakvezetővel.

Simpson 2013-ban vezette második helyig a vb-n a svájci válogatottat, emellett nyert Spengler Kupát a kanadai nemzeti együttessel, és volt svájci bajnok a Zug, valamint német bajnok a München Barons kispadján, míg a Bajnokok Ligájában a Zürich Lionsszal bizonyult a legjobbnak.

"Klub- és válogatott szinten is sikereket ért el, ez döntött mellette. Egy szimpatikus, nagy tudású, jól felkészült szakemberről van szó, akitől azt várjuk, hogy újra építsen fel egy harcias, nyerni akaró, magyar virtusú csapatot" - mondta az új kapitányról Vas Márton, a szövetség általános igazgatója.

Sean Simpson szeptember végén érkezik Magyarországra. Az első hetekben a mérkőzéseket járva ismerkedik majd a csapatokkal, játékosokkal, és - amennyiben a körülmények lehetővé teszik - a novemberi felkészülési tornán bemutatkozhat a válogatott kispadján.

Az eddigi szövetségi kapitánynak, a finn Jarmo Tolvanennek három év után áprilisban köszönte meg a közös munkát az MJSZ. A finn edző 2017 augusztusában vette át a férfiválogatott irányítását, első szezonjában hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon vezethette a csapatot, amely a feljutásról drámai körülmények között - a britekkel játszott mérkőzés vége előtt 15 másodperccel kapott góllal - maradt le. Egy évvel később a finn szakvezető egészségi okok miatt nem tudott részt venni a kazahsztáni vb-n, míg az idei ljubljanai torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

A magyar együttes ugyanakkor februárban sikerrel vívta meg az olimpiai selejtezőt Nottinghamben, így még versenyben van a pekingi olimpiai szereplésért. Az utolsó kört - a tervek szerint - jövő augusztusban rendezik Rigában. Tolvanen első szezonjában az U20-as válogatottat is vezette, amely akkor kiesett a divízió I/A-ból.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Már a Burnley sem nyeretlen

A 9. fordulóban a Crystal Palace-t győzte le.

QR-kóddal azonosítanák az embereket Kínában

Amit a hollywoodi-i filmekben a chipek, azt a kínaiaknál a QR-kódok oldanák meg.

Reagált a kormányközeli média sorosozós vádjaira George Clooney

A színész szerint egyszer találkozott a milliárdossal, ?Orbán propagandagépezete tehát hazudik, pont?.

Az Arsenal-legenda közel 15 év után lőtt gólt a nevelőegyesületében

A Southampton hét meccs óta veretlen a Premier League-ben.

Ferenc pápa a fiatal katolikus vállalkozóknak intézett felhívást

Ferenc pápa arra kérte az ifjú katolikus vállalkozókat egy szombati videóüzenetében, hogy egy új gazdasági modellt hozzanak létre,...

Egyszerűbb és olcsóbb lehet a pénzügyek intézése

A Gazdaságvédelmi operatív törzs javaslatai alapján egyszerűbbé és olcsóbbá válhat a pénzügyek intézése - mondta hétfőn a...

5 hancúr hack, amelyektől jobb lesz az együttlét

Egyszerű trükkökről van szó, ráadásul nem is mindegyiket az ágyban kell alkalmazni.

Komoly következménye lehet, ha ez a fertőzés terhesség során lép fel

A bakteriális vaginózisnak komoly következménye lehet terhesség során, hiszen spontán vetéléshez, koraszüléshez, vagy kis súlyú...

A születésnapos Törőcsik Marit otthonában köszöntötték

Törőcsik Mari - A Nemzeti Színház társulata otthonában köszöntötte a színművészt.

Menczer Tamás szerint a németek mindig erősek voltak propagandában

Kiakadt az államtitkár a ZDF paródiáján, amely szerinte nem volt vicces. Orbánt füles gulyásnak nevezték, és azt javasolták, hogy a...

George Clooney: Orbán propagandagépezete hazudik

A színész Orbánt kritizáló interjúja után a kormánymédia kereszttüzébe került. Most a Telexnek is eljuttatott közleményben reagált.

Sport

Meztelenül fotózták le a világhírű sportoló gyönyörű lányát - képek

Wayne Gretzky gyermekének képei láttán nem az apja góljai jutnak az eszünkbe.

Májrákban halt meg az olimpiai bajnok

A 61 éves Ernesto Canto az 1984-es Los Angelesben megrendezett olimpián nyert a 20 km-es gyaloglásban.

Helyszíni tudósítónk Torinóból: Csaknem darabokra törtem a tolmácsgépet a Juventus sajtótájékoztatóján

Belógatott rudak, szaladgáló mikrofonos ember, elromló tolmácsgép: mindez fél óra alatt történt Torinóban.

Az RB Leipzig Szalaira is rárepül

Kisebb magyar kolónia épülhet Lipcsében, igaz, egyelőre csak pletykaszinten.

Nagy a gond a Manchester Citynél, Guardiola komoly kihívás előtt áll

A régi problémák maradtak, cserébe újak is keletkeztek.

Idény végén visszavonul a Győrrel a BL-t háromszor is elhódító kézilabdasztár

A hollandok 32 éves világ- és Európa-bajnoki érmese mentálisan elfáradt.

A Juventus edzője az Origónak: Veszélyes futballt játszik a Ferencváros

Az olasz csapat lengyel kapusa a magyar játékosok lövő képességét dicsérte az Origónak.

Elfogytak a védők, nagy bajban a Barcelona

Elfogytak a Barcelona ép hátvédei, nagy gondban van Ronald Koeman.

˝Köré építeni a válogatottat? Hát azt kicsit erősnek érzem˝

Nem csak a játékos személye miatt, elég megfigyelni a többi együttest...

Gyereke született a Fradi focistájának a Juventus elleni BL-meccs előtt

A magyar válogatott játékos góllal ünnepelheti Torinóban élete legszebb napját.

F18-as vadászgépek kísérték a bajnokcsapatot - videó

A 104 éves klub először nyert bajnokságot, kijárt nekik a tiszteletadás.

Bulvár

Változik az egészségügyi szolgáltatási járulék mértéke

2021. január 1-jétől változik az egészségügyi szolgáltatási járulék mértéke. A havi fizetendő összeg 8000 forint, a napi összeg 270 forint lesz ? hívja fel a figyelmet az adóhivatal.

Horgászati tilalom lépett életbe a járvány miatt

Komoly büntetésre számíthatnak a horgászok, ha nem tartják be a járványügyi előírásokat.

Kedden jön az újabb tehercsökkentés

A Gazdaságvédelmi operatív törzs javaslatai alapján egyszerűbbé és olcsóbbá válhat a pénzügyek intézése ? mondta hétfőn a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Ilyenek lehetnek az új magyar rendszámok

Több lehetőség közül lehet választani.

Itt a fordulat? Jó hír jött a magyar Covid-laborból

Nyugati szomszédunknál múlt héten kezdett először csökkenni az új, diagnosztizált Covid-fertőzöttek száma az őszi meredek emelkedés óta. A halálesetek száma viszont egyelőre csúcson van - az osztrák kormány sz

Extra magas fizetésért, azonnali kezdéssel keres ápolókat egy vidéki kórház

A mosonmagyaróvári Karolina Kórházhoz tartozó Facebook-oldalon koronavírusos betegek ellátására keresnek ápolókat.

Meseszép adventi koszorúk befőttesüvegből: pillanatok alatt elkészülnek

Gyönyörű, sokféleképpen díszíthető koszorúk készülhetnek néhány befőttesüveg felhasználásával.

Ő Homonnay Zsolt gyönyörű, szőke felesége: Anita egy kisfiúval ajándékozta meg

Homonnay Zsolt és Anita az élet minden területén összepasszolnak.

Hihetlen szarvast vett észre udvarában egy nő

Pár nappal ezelőtt számoltunk be a hihetetlen fehér zsiráf történetéről. Úgy tűnik, hogy ezekben a napokban a fehér szín a sláger, hiszen egy amerikai nő a hátsó kertjében nem mást vett észre pár napja, mint e

blogmorzsák

Akasztófa a Kolosy tér felett

A 18. századi kőakasztófák sokba kerültek ugyan, de mindig hozták a nézőszámot. Vesztőhelyek Pesten és Budán – I. rész

Hitchcock hálószobái

A hálószoba átkozott hellyé válik a rendezőnél, tabuvá, a szerelem az ellenkezőjévé.

Utcára kerülve Hollandiában

A szállást el kell hagyni, se pénz, se munka.

"A szexrobotok ezer veszélyt rejtenek"

Gondolatok egy olyan jövőről, ami már itt van tőlünk szinte karnyújtásnyira.

Farkasokkal keverednek Csernobil hátrahagyott kutyái

A csernobili atomerőmű környékén több kutya él, mint gondolnánk. Közülük számos eb hibridizálódott farkasokkal.

Panorámás katalán falu egy 40 méteres bazalttömbön

Nem csak Katalóniában híres ez a település, világviszonylatban is, ami nem is csoda, különleges és kicsit hajmeresztő.

Donald Trump öt beszólása a brit királyi családnak

A még hivatalban lévő amerikai elnök többször be-beszólt II. Erzsébet családjának és néha nem tartotta be a protokollt sem.

A magyar labdarúgásról óvatos bizakodással

Mi az oka az újabb sikereknek?

Tévedni emberi dolog, és a kormányszóvivő is ember

Miután alaptalanul lehazugozta a HVG és Index munkatársait, most precedenssé válhatna egy bocsánatkérés.

Orbán lassan, de biztosan visszatér a tavaszi korlátozó intézkedésekhez

A Fidesz próbálja minél kisebb népszerűségvesztéssel megúszni a második hullámot.

Fülesgulyás huxittal

Mintha a kormány – egyelőre – nem akarná észrevenni a dolgot, aminek jó hír, de azért ne örüljünk korán.

Káros-e a csontok ropogtatása?

Mitől ropognak a csontok? Ártunk-e magunknak, ha rendszeresen ropogtatjuk a csontjainkat?

0






0