Ezt olvasta már?

0

Világjáró, gyönyörű sellőlány

A napokban befejeződött római, felnőtt úszó világbajnokságnak volt egy pécsi képviselője is, Jakabos Zsuzsanna személyében. Az ANK Úszóklub versenyzője, dr. Petrov Anatolij tanítványa, a 400 méter vegyesen a 7. helyen csapott célba, ami eddig legjobb egyéni eredménye vb-n. De nem csak erről beszélt.



Jakabos Zsuzsanna úszónő, nem csak eredményei okán érdemel említést, de szépsége miatt is feltűnő jelenségnek számít

Az idei év elején Jakabos Zsuzsanna összepakolt, aztán felkerekedett, nagy útra indult. Meg sem állt Las Vegas városáig, a kaszinók, szerencsejátékok fővárosáig. De nem nyert semmit, mert nem azért ment. Hanem abból a célból utazott, hogy megtanuljon angolul, pontosabban amerikaiul. Mert ez az egyik követelmény ahhoz, hogy a későbbiekben is ott folytathassa tanulmányait. Igaz, közben azért úszott is a szépség.



Ilyen fürdőruhában versenyen nem lehet eredményesen úszni, de a fényképezéshez ideális öltözetnek számít a viselet

Apropó, szépség! Minden világversenyen jó eséllyel indulhatna „Zsu” a szépségkirálynői díjért. Voltak is hasonló jellegű kezdeményezések nagy eseményeket, főleg az interneten keresztül. Maradjunk annyiban, nekünk, pécsieknek bizonyosan nem tudnának vonzóbb teremtést mutatni, a széles úszóvilágban.

– Az úszásról annyit, nagyon örültem a 7. helyezésemnek – vallotta be Jakabos Zsuzsanna. – Az külön óriási boldogság volt számomra, hogy barátnőm, Hosszú Katinka világbajnoki aranyat, meg bronzokat szerzett az világbajnokságon. Nekem még az utolsó napon is volt egy fontos döntőm, ezért aztán alig mozogtam kinn az utcán, az olasz fővárosban. De ezt annyira nem bántam, hiszen korábban is megfordultam ott, akkor volt időm egy kissé körbenézni.

– Amerikáról milyen tapasztalatokat szerzett, az első hosszabb kinn tartózkodása idején?

– Nagyon segítőkészek, nem görcsösek az ott élő emberek. Sokat mosolyognak, támogatják az idegeneket, vendégeket. Persze, inkább csak felületes barátságokról beszélhetek, de a benyomásaim kedvezőek. Nyilván, nem mindenki tudja elsőre, honnan is érkeztem oda. Amikor el szoktam nekik mesélni, hogy Európa középső részén van az én hazám, akkor bizony lehet látni a tekintetükből, nem mindenki tudja pontosan, miről is mesélek.

– Rengeteg fontos feladata volt, sokat rohant, utazott, készült, versenyzett. Lassan újra várja a nagyvilág másik fele.

– De előtte még eltöltök néhány kellemes, pihenéssel összekapcsolt napot a családommal, a Balaton partján. Aztán, augusztus vége felé megint irány a reptér, meg sem állok Amerikáig.

PPress  







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rossz hírek érkeztek Görögországból Varga Barnabás kapcsán

Az AEK Athén csütörtökön lép pályára a Konferencia-ligában.

Korlátozza a Facebook Orbán Viktor elérését? A miniszterelnök oldala miatt aggódnak többen is – Kiderült, kit sejtenek a háttérben

Egyes állítások szerint a Facebook korlátozhatja Orbán Viktor bejegyzéseinek elérését, miközben a háttérben akár egy, a régióért...

Káosz a fedélzeten: tűz ütött ki az iráni háborúban bevetett óriás amerikai anyahajón

Az Irán elleni háborúban részt vevő USS Gerald R. Ford amerikai repülőgép-hordozó ideiglenesen kikötőbe hajózik, miután a fedélzetén...

Nem vicc: létezik egy aprócska település, amelynek élén Zielinski próbálja leváltani Hittlert

A mindössze 2785 lakosú Arcis-sur-Aube település neve egy csapásra bejárta a világsajtót, de nem a politikai döntések, hanem a jelöltek...

Kiszivárgott: 400 kiló dúsított uránnak veszett nyoma, Trump asztalán vannak a legújabb haditervek

Donald Trump még nem döntötte el, hogy amerikai erőket küld-e Iránba az ország nukleáris anyagainak megszerzésére – közölték a CBS...

Elítélték a szegedi kukásautó-sofőrt, aki munkatársa halálát okozta

Felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság szerdán egy férfit, aki 2024 őszén egy kukásautót vezetve, tolatás...

A Ford-vezér szerint „másfajta állatok” a kínai pickupok

Jim Farley, a Ford vezérigazgatója többnapos ausztráliai programon vett részt, kipróbált több plug-in hibrid kínai pickupot is, és ebből...

A Batman 2 merészsége még Robert Pattinsont is meglepte

Elárult pár részletet a Batman 2 kapcsán a főszereplője, Robert Pattinson. Az érkező produkció a 2022-ben készült DC Studios film...

Fontos szolgáltatás szűnik meg: téged is érint, ha ennél a banknál vagy

Rossz hírt kaptak azok, akik korszerűtlen androidos telefonról érik el az Erste Bank mobilapplikációját: március 28-tól a bank...

Trump bosszúja: így büntetné meg a habozó európai szövetségeseit

Donald Trump elnök egy megdöbbentő tervet mutatott be abban a reményben, hogy rákényszeríti az Egyesült Államok „nem reagáló...

Musk kedvenc bloggere nyomán a kormánysajtó már tényként kezeli, hogy a Meta beavatkozik a választásba, pedig semmi ilyesmi nem derült ki

Orbán Balázs is kirakott egy posztot arról, hogy a Facebook lebukott a miniszterelnök bejegyzéseinek korlátozásával. Pedig azt még a...

4 gyakorlat hátfájás ellen: csak egy labda kell hozzá, otthon is könnyen végezheted

Ez a néhány perces gyakorlatsor minden ülőmunkát végezőnek segítségére lesz.

0

Sport

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

Elképesztő bravúr: 28 év után ismét vb-résztvevő a női kosárválogatott

Juhász Dorka remek teljesítménye is kellett a törökök ellen a közel három évtizedes átok megtöréséhez.

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

0






0