Világsztár lehet a fiatal pécsi focista
Csoboth Róbert büszke lehet a fiára. Az 51 esztendős, egykor Pécsen, Ausztráliában és Szombathelyen is szereplő labdarúgó – aki 1984-ben tagja volt az ifjúsági Eb-t nyerő válogatottnak – most fogadhatja a gratulációkat, hiszen Kevin a franciáknak kétszer is betalált.
Tizenhét esztendős gyermeke, Csoboth Kevin meghatározó játékosa volt az elmúlt napokban közönség- és szakmai sikert arató, az Európa-bajnoki szereplést kiharcoló korosztályos válogatottnak. Az ifjú reménység több mint fél éve él Lisszabonban, a Benfica akadémiáján pallérozódik.
„Felejthetetlen napokon vagyok túl – mondta Csoboth Kevin. – A meccsek hangulata, a közönség szeretete, a továbbjutás eufóriája még itt dolgozik bennem. Hétfőn érkeztem vissza Lisszabonba, kimentem a csapat edzésére. Már ment a tréning, leültem a lelátón, egyszer csak a gyakorlás közepette a portugál edzőm leállította a foglalkozást, és azt mondta a fiúknak, »Gyerünk oda Kevinhez, ünnepeljük meg, gratuláljunk neki«. Így is történt, a Benfica U17-es gárdájának tagjai körbeálltak, aztán szólt a vastaps, és kórusban kiabálták: bravó!”
Szép és kerek az élet most az ifjú játékos körül, aki a Ferencvárosban szerepelt, majd Kozármisleny érintésével jutott el Lisszabonba.
„Arra koncentrálok, arról álmodozom, hogy néhány éven belül bemutatkozhatok a Benfica nagycsapatában – folytatta az Eb-döntőre készülő korosztályos válogatott. – Az U17-es együttessel pénteken játszunk rangadót a Sportinggal, hatalmas elszántsággal készülünk a nagy meccsre. A Benfica akadémistájaként az utánpótlás-nevelő központban élek, kifogástalan körülmények között, és elmondhatom, hogy az itt töltött hónapok alatt sok mindent másként látok az életről, a futballról. Ahogy mondani szokták, fejben rengeteget fejlődtem.”
A papa ifi Eb-t nyert – a fia a nyomdokaiban jár.
– Csoboth egyelőre csak kölcsönben szerepel a Benficánál. Ön mit gondol, meg fogja tartani a klub?
– Ha erre öt hónapja kellett volna válaszolnom, azt mondtam volna, nem hiszem – válaszolt Renato Paiva, Csoboth Kevin portugál edzője a Benficánál. – De nem ítélhetünk meg egy játékost mindössze tíz-tizenkét edzés vagy néhány meccs alapján; különösen ilyen speciális esetben, ha egy másik országból, kultúrából, életmódból érkezett. Most már, ennyi idő után nincs kétségem afelől, a klub végleg át fogja igazolni. De én csak egy edző vagyok, nem szerződtethetek senkit a Benficához, ez a vezetőség dolga. Én csak javaslatot tehetek, és ez az lesz, hogy tartsuk meg.
– Ezek szerint gondolkodott már a jövőjéről. Milyen szerepet szán neki a későbbiekben?
– Azt gondolom, el tudja érni az első csapatunkat is. Minden feltétel adva van számára ehhez. Ez csak az ő munkáján és akaratán múlik. Ő egyike azon játékosoknak, akik jövőjével kapcsolatban nagyon bizakodó vagyok. Hiszem, hogy ha folytatja ezt a fejlődést, könnyen a Benfica B-csapatában találhatja magát, ahonnan már minden lehetséges. És őszintén, ezt nem azért mondom, mert egy magyar újságíróval beszélgetek. Kevin folyamatosan megmutatja az U17-esek meccsein, hogy mit tud, egyre inkább kiemelt figyelemmel követjük. Sok jót láttunk már tőle, és még csak a karrierje elején jár.
hírek innen, onnan
Iszlám terrorista gyilkolt a fővárosban – a Pride volt a célpont
Fehér kisbusz hajtott a tömegbe a berlini Pride-felvonulás közelében szombat éjszaka, legalább egy ember életét vesztette, tizennégyen...
Légiósok: Szoboszlai csapatkapitányként hatalmas gólt akasztott - videó
Szoboszlai Dominik góllal és gólpasszal indított a Liverpool első felkészülési mérkőzésén.
Meglepően olcsó az e-roller kötelező biztosítása, mégis sokan kihagyják – százezrekbe is kerülhet egy baleset
Több millió forintos kártérítést és büntetést is kockáztat az a tulajdonos, aki kötelező biztosítás nélkül pattan e-rollerre. Egy...
Ez történik veled energetikai szinten, amikor végre elengedsz valakit
Elengedni valakit gyakran fájdalmas és hosszú folyamat. A kapcsolat nemcsak emlékeket, hanem belső energetikai lenyomatot is hagy maga után.
Leépítési hullám érte el ezt a világcéget, noha mindenki ismeri őket – Idén ez már a harmadik kirúgási akció
A Walt Disney Co. több száz állás megszüntetésére készül egy újabb vállalati átszervezés részeként. A leépítés több üzletágat...
A nagyváradi önkormányzat betiltotta a Pride-ot
Ennek ellenére körülbelül kétszázan vettek részt a felvonuláson. Volt Orbán Viktoros transzparens is.
Újabb nagy botrány tört ki az USA-ban – ezt nem hagyják annyiban
Felháborodtak az amerikai katonacsaládok, miután a Pentagon váratlanul 18-ról 14-re csökkentette az iráni konfliktusban elhunyt amerikai...
Elindult az egyeztetés: hatékonyabbá tennék az élelmiszerlánc működését
A miniszterek a kiszámítható árakról, a hatékony élelmiszer-kereskedelemről és a szabályozásról tárgyaltak.
Kisbusszal hajtott a tömegbe a berlini Pride-on egy iszlamista hátterű férfi
A támadásnak egy halottja és tucatnyi sérültje van, a feltételezett elkövetőt még keresi a rendőrség.
300 ezernél is többen hagyták el lakóhelyüket a spanyol és francia erdőtüzek miatt
Bordeaux és Madrid környékén pusztítanak a lángok, és a szél miatt nagy területek vannak veszélyben.
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás
A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett...
Nem a tejföl a megoldás: ha ezzel ízesíted a rakott krumplit, sokkal krémesebb és ízletesebb lesz
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően...
Sport
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
Több mint egy Európa-bajnoki arany: új korszak kezdődhet a magyar férfi kézilabdában?
Tartósan sikeres időszak jöhet.
Bulvár
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






