Ezt olvasta már?

0

Virágban pompázik a pécsi Kertváros - videó

Kilenc kertvárosi helyszínen 340 négyzetméteren tízezer árvácskát ültettek el szerdán. A virágosításban Csizi Péter országgyűlési képviselő mellett az önkormányzati képviselők is részt vettek.


hirdetés

- A növények értéke másfél millió forint, de eszmei értékük jóval nagyobb – mondta Csizi Péter – hiszen “mi magunk neveltük őket a közfoglalkoztatotti program keretében. Maguk a közmunkások nevelték, őrizték őket, s hozták erre a kilenc kertvárosi helyszínre, s amiket nagyon sok gyerek bevonásával ültetnek el velünk együtt. Kertváros zöld felületeinek rendezettebbé tétele az elmúlt négy évben megtörtént, a most kezdődő program célja, hogy amennyire csak lehetséges, bevirágosítsuk a zöld területeket. A mai napon tízezer palántát ültetünk el kilenc helyszínen, 340 négyzetméteren.

A Csontváry-sétány mellett a Málomhegyi út, a Diana tér, a Málomi út, az Árpád fejedelem gimnázium melletti park, a Sarolta utca, a Melinda park, a Táncsics Mihály út, valamint Testvérvárosok terei iskola környéke szépül tovább.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megrendítő videó: meg akarta viccelni az alkalmazottját a főnök, belehalt a dolgozó

A sérült 15 napon át küzdött az életéért, de nem tudták megmenteni az orvosok.

Izgatóbb és csodásabb szőrös szeméremdombot még nem láttál

Lenyűgöző a látvány. Minden porcikád lázba jön tőle.

Kémkedésért letartóztattak egy kínai állampolgárt az Egyesült Államokban

Mérnököket és tudósokat próbált beszervezni.

Banális trükkel csípik el a rendőrök a szabálytalankodó autósokat - videó

A brit rendőrök városi autóbuszokon utazva figyelik a gyanútlanul mobilozgató autóvezetőket, akikre pillanatok alatt ráküldik a...

Némaságra ítélték Dolhai Attilát

Dolhai Attila imádja a legújabb szerepét, de egy ideig a saját érdekében nem bújhat Koppány bőrébe, és főleg nem beszélhet vagy...

Szörnyű dolog történt éjszaka a TV2 sztárjával: Erre ébredt

Baronits Gábor reggel szembesült a problémával. A színész igyekezett higgadt maradni.

Gyakorlatok a combizom intenzív erősítéséhez

A térdízületet kímélő stretching a négyfejű combizom intenzív erősítése után a regenerációt nagymértékben elősegíti,...

Bűnözők szivároghattak be az acapulcói rendőrségbe

Két rendőrparancsnokot őrizetbe vettek emberölés gyanújával.

Főleg a nőket súlytja ez a betegség

Sok helyen olvashatunk a visszeresség megelőzéséről, de mi van azokkal, akiknél már kialakult?

Három év után újra találkozott Tatár Csilla és Gönczi Gábor

Az egykori házaspárt Tatár Csillát és Gönczi Gábort összesodorta a munka, több mint három év után találkoztak újra.

Képtelen elfedni a melleit, óriásit terpeszt a dögös divattervező

Francesca Larrain számára időnként komoly nehézséget jelent elbujtatni méretes kebleit.

Napi horoszkóp 2018. szeptember 26. - Itt az ideje változtatni a dolgokon

A Bika jobb, ha nem vesztegeti az idejét, a Skorpiónak ideje befejezni az álmodozást és lépni. Napi horoszkóp.

0

Sport

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Egy régi ismerős lesz Kimi Räikkönen új csapattársa

Antonio Giovinazzi veszi át Marcus Ericsson helyét a Saubernél.

Képernyőn a Bayern, a Hertha, az MU, az Atlético Madrid és az Inter - Sportmenü

Folytatódik az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokság.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

Pályán a Hertha, a Bayern és a Manchester United is

Hétközi fordulóval és kupameccsekkel kedveskednek a topcsapatok.

Nagy Ádámék első győzelme a korábbi Vidi-edző karjaiba sodorja a Romát?

Ezt még korai lenne megmondani. Az viszont biztos, hogy fontos győzelmet szerzett a Bologna.

Dárdai Palkó kezdett, a Hertha elvesztette veretlenségét a Bundesligában

A Werder Bremen ellen bizonyíthat Dárdai Pál legidősebb fia.

Létezik, hogy a címvédő Szeged a kézibajnokság esélyese?

Pastor előrébb jár a kirakósával, mint Vranjes, pedig megint 6-7 játékost igazolt a Szeged. Az iránya így is jobbnak tűnik.

0

Bulvár

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

Nehéz helyzetbe került Liptai Claudia és Gesztesi Károly

Vajon tud-e az ember objektív lenni a volt férjével? Most kiderül, hiszen Liptai Claudiának őszintén kell majd véleményt alkotnia Gesztesi Károlyról.

Az új-zélandi farmok száz magyar munkavállalót is várnak

Új-Zéland gazdag ország, és nemigen fogad be letelepedni szándékozókat. Most azonban azt írja az NZ Herald, hogy 2025-ig a farmoknak elsősorban a tehenészeteknek 50 ezer új munkásra van szükségük, hogy az ország megőrizze a versenyképességét a világpiacon.

Zoli egészséges tini lehetne, ha 16 évvel ezelőtt nem szilveszteréjjel születik

Ha az anyukáját időben megcsászározzák, nem lett volna probléma. Csakhogy szilvesztereste bíztak benne az orvosok, hogy nem kell bent éjszakázniuk a kórházban.

Fizikai erőszak a Kossuth téren: megint felbukkant a titokzatos hajnali védett vezető

16 fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek. A rendőrség védett vezető érkezése miatt 2018. szeptember 25-én 4 óra és 4 óra 27 perc között kiürítette Budapest V. kerületében a Kossuth teret, és felszólította az oda bejelentett gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény résztvevőit hogy gyülekezési jogukat a személy és létesítménybiztosítási intézkedéssel érintett területen kívül gyakorolják. A rendőrség felszólítására 14 fő önként távozott a helyszínről, azonban 16 személy nem tett eleget a felszólításnak, ezért őket a rendőrök testi kényszer alkalmazásával kikísérték a területről. A rendőri intézkedés következtében személyi sérülés nem történt. A rendőrök a 16 fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek. (police.hu) Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Itt a Tesco nagy dobása a Lidl és Aldi ellen

Meghódítja a világot a Tesco új áruházlánca? Azt ígérik, olcsóbb termékekkel készülnek, mint az Aldi és Lidl.

Szomorú hírt kaptunk: holtan találták otthonában a legendás színészt

A bolygó neve: Halál színésze zenészként is sikeres volt.

Ilyen lakás illik hozzád a csillagjegyed szerint

Buja hálószobák, varázslatos, színes terek, letisztult formák hozzád melyik stílus illik a legjobban? 

Ilyenkor tilos szőlőt enni

A szőlő nagyon finom, és általában egészséges. De van néhány eset, amikor jobb, ha kerülöd.

Fordulat a soroksári kocogó nő ügyében, elképesztő, mi került elő

A különös fecni akár újabb bizonyítékul is szolgálhat.

blogmorzsák

KMK - munkakönyv legfenyegetőbb bejegyzése

A Balaton nyáron a csövesek és köz­ve­szélyes munkakerülők mekkája lett, mert könnyen lehetett pénzhez jutni csalással, devizázással, illegális kéjelgéssel, lopással.

Havi 68 ezer forintba kerülhet egy átlagos magyar keresőnek a maffiaállam

190 ezer forintot kap meg az adott dolgozó a 400 ezerből.

Lehet klasszikus a világzene?

Rendet teszünk a fejekben, a tangó például meglepő.

A pajzsmirigy-probléma a házasság megrontója?

A férj elkezdett sportolni, a feleség az egészséges életmódok megszállottja lett, a szexuális életük pedig 8 év után hervadni látszik.

Szavazókörzetátrajzolóverseny: Eldrigde Gerry és a Gerrymandering

Avagy ki és hogyan csinálta először a szavazókörzet-babrálást.

BookTube: Ilyen a magyar könyves vlogoszféra

Hat fiatal vlogger, aki az irodalmat választotta.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

5 dolog, amit jó lett volna tudni ovikezdés előtt

„Mikor azt hiszed, hogy már sínen vagytok, akkor fog minden összeomlani.“

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

iPhone XS Max: kipróbálva!

Megér félmilliót egy mobil? Megér félmilliót egy iPhone?

Miért nem tud a fér­jem igazi férfi lenni?

Sokszor a feleség, barátnő is tehet arról, hogy a férfi megreked a gyermeki állapotban.

Ingyen The Tiny Bang Story!

Két napig ingyen beszerezhető egy nagyon aranyos point & click játék Steamre.

0






0