Ezt olvasta már?

0

Visszafordíthatatlan éghajlatváltozások lehetnek 20 év alatt

Visszafordíthatatlan éghajlatváltozások lehetnek 20 év alatt egy felmérés szerint, az egyetlen megoldás a párizsi klímaegyezmény betartása lenne, amelyből azonban az Egyesült Államok nemrég kilépett - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

Juhász Árpád geológus a műsorban reálisnak nevezte a British Petrol olajipari vállalat felmérésében megfogalmazott aggályokat. Rámutatott arra, hogy a világ gazdasága nő és ezen belül olyan meghatározó lakosságú országok, mint Kína vagy India óriási tempóban fejlődnek. Az ipari fejlődéssel együtt óhatatlanul együtt jár a nagyobb energia-felhasználás, a tudós szerint a kérdés az, hogy ezen belül húsz év alatt milyen trendek várhatók. Hozzátette: az látszik, hogy a fosszilis energiahordozók aránya ugyan valamelyest csökken, de abszolút értékben mégis növekedés tapasztalható.

Juhász Árpád szerint ez azt jelenti, hogy 2035-ben is rengeteg kőolajat fogunk fogyasztani, a földgáz-felhasználás is növekvőben van, ehhez hozzájárul az Egyesült Államokban a palagáz termelése, ugyanakkor az atomerőművek stagnálni fognak, az alternatív energiaforrásoknak, azon belül is a megújuló energiaforrásoknak pedig szerények kilátásai.

Kiemelte, hogy ki kellene használni a nap-, a szél-, a víz- és a bioenergiát, de ezek a világban "csigalassúsággal nőnek" még olyan országokban is, amelyek korábban ezek arányának növelését tűzték ki célul.

Juhász Árpád magyarázatként hozzáfűzte: a világgazdaságot befolyásoló multik néhány évtizedig még abban érdekeltek, hogy a hagyományos energiaforrásokat kihasználják, azokból termeljenek profitot. megjegyezte: ha ezek a cégek úgy látnák, hogy a nagy pénz az alternatív energiaforrásokban van, akkor arra fordulnának.

A geológus felhívta a figyelmet arra, hogy nem egy pillanat alatt következik be a klímakatasztrófa, "ezek alattomos, lassú, de éppen ezért még veszélyesebb folyamatok", amelyeknek vannak jelenségei, például a hurrikánok gyarapodása, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék.

Juhász Árpád szerint a lényeg a trend, amely egy bizonyos idő után már nem fordítható vissza. Hozzátette, hogy ha csökkentenénk is a szén-dioxid-kibocsátást - ami nem történik meg -, akkor is hosszú idő kellene ahhoz, hogy a légkörben az egyensúly helyreálljon.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kínában volt a földrengés, de a kazahok pánikoltak be

Kazhsztánban jobban megijedtek az emberek, mint Kínában, amikor 6-os erősségű földrengés rázta meg a határhoz közeli térséget....

Miskolcról indult, de Szlovákiába tévedt egy 82 éves magyar férfi, már csak a holttestét találták meg

A határon átérve lerobbant autójával, utoljára a Kassa felé tartó vonaton látták.

Lemondott a korrupciógyanúba keveredett korábbi EU-főpotentát

Federica Mogherini az Európa Kollégium végrehajtó bizottságának csütörtöki rendkívüli ülése után az oktatási intézmény...

A Szkripal-bizottság szerint Putyin erkölcsileg felelős a novicsokkal érintkező háromgyerekes nő haláláért

Ismertették a 2018-as merényletkísérletet feltáró vizsgálat eredményeit, mely megállapította: A GRU ügynökei nem léptek volna akcióba...

Ott a friss kép, ott az anyaság. Mikes Anna mély boldogsággal árulta el, hogy...

Csodálatos, ami most kiderült, áradnak is a szívecske jelek Annához.

„Áruló gazember” – már a postaládájába is fenyegetéseket kap Gajdos László, mióta bejelentették, hogy a Tisza Párt képviselője lesz

Magyar Péter osztotta meg a papírcetlit, ami szerinte a kormány hergelésének eredménye. Felszólította a Fidesz vezetőit, hogy kérjenek...

Védett épületek helyén épülhetnek újabb társasházak Siófokon

Pusztulásra ítélt a képviselő-testület három helyi védelem alatt álló belvárosi házat Siófokon. Az egykori ún. teremmozi és a...

Megvan, mi jöhet az új magyar bérmegállapodás után

Létrejött a megállapodás a magyar minimálbér 2026-os összegéről. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pedig szinte azonnal jelezte az...

3 széken végezhető gyakorlat lötyögő has ellen: jobban feszesítenek, mint a felülés

Van, amikor nem a párnás, hanem a lötyögő has nyírbálja meg az önbizalmat, de akár otthon, széken végezhető gyakorlatokkal is tehetsz...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0