Vitorlás Napok a Mecsekalján
A Compass Vitorlás Napok három olyan versenyt foglal magába, melyek évtizedes múltra tekintenek vissza, de csak az utóbbi években rendezik ezeket a versenyeket a Vitorlás Napok keretei között.
Orfű legjelentősebb vitorlázó programját a dingik versenye, a Vásárhelyi Pál Vitorlás Emlékverseny, a modellvitorlázók Pécsi-tó Kupája és a szörfösök Orfű Kupája alkotja. A rendezvény augusztus 24-én, pénteken kezdődik az Orfűi Vitorlás Egyesület pécsi-tavi bázisán. Az első versenynapon, az egyméteres modellvitorlások versenyeznek, délután lesz az Optimist, Laser, Finn és Kalóz osztályok szabadedzése. A vitorlázás után kerékpártúra indul a vitorlás klubból Kovácsszénájára, ahol az önkormányzat és a helyi termelők parasztvacsorával és falusi gasztronómiai különlegességekkel várják a résztvevőket. A vacsorát megelőzően fotókiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők, Kálmándy Ferenc, Leiner András, Wéber Viktor és Katona Miklós vitorlásversenyeken készült képeiből áll az önkormányzat által szervezet tárlat. A Kovácsszénáján rendezett esti program része a Pump Track látványos kerékpáros bemutató is.
Szombaton vitorlázó, modellvitorlázó és szörfös is versenybe száll, délelőtt tíz órától délután öt óráig tartanak a futamok mindhárom vitorlázó szakág versenyzőinek. Szombaton és vasárnap is országos bajnoki futamokat rendeznek a modellvitorlás F5-10 osztályban. A vitorlázást követően a vitorlás szakágak és a bringások csapatai evezősversenyen mérik össze tudásukat, majd a modellezők autós, repülős és hajós bemutatója következik. Este adják át a „Baranya Vitorlázásáért” díjakat. Vacsora előtt lesz a Polgár Pincészet borkóstolója, a vacsorát követően Móló party zárja a napot.
Vasárnap szintén minden hajó és deszka vízre kerül, 9 és 13 óra között rendeznek futamokat, majd a partra érkezést követően kerül sor valamennyi versenyszám eredményhirdetésére.
A versenyeken résztvevő hajóosztályok:
Optimist
Laser
Finn
Kalóz
F5-E
F5-10
Szörf
2011-es Compass Vitorlás Napok
hírek innen, onnan
Donald Trump rendkívüli bejelentése – Irán lőtte ki a legendás amerikai helikoptert
Donald Trump amerikai elnök szerint Irán áll egy olyan incidens mögött, amely során egy amerikai Apache harci helikoptert lőttek le a...
A zaj hatása az egészségünkre
Minden olyan hangot, amely káros élettani vagy pszichés hatással van az egyénre, zajnak nevezünk. A zaj ártalmas hatása nem csak a hangerő...
Ennyi vizet kell innod az életkorod szerint, főleg nyáron
A víz szerepe pótolhatatlan, és bár más italok is hozzájárulhatnak a folyadékbevitelhez, egyik sem képes olyan gyorsan és hatékonyan...
Atomrobbanást szimuláltak egy csőben, erre lehet számítani a detonáció után
Amerikai kutatók egy plazmacső segítségével vizsgálták meg, miként kondenzálódnak a radioaktív elemek egy robbanás után.
Ennyi év után derült ki az igazság. Ennek a híres tévésnek írta meg a szakdolgozatát Bakács Tibor
Meglepő részletet osztott meg múltjából Bakács Tibor Settenkedő. A médiaszemélyiség egy interjúban arról beszélt, hogy évekkel...
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer...
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti...
Bekeményít az Európai Unió: ez rendesen odavághat Putyinnak
Az EB elnöke bemutatta az uniós végrehajtó testület javaslatait az újabb büntetőintézkedésekre.
Kár volt felvenni a telefont: 47 millió forintba került a beszélgetés
Közel negyvenhétmillió forintot emeltek le egy váci cég számlájáról, miután a sértettet egy magát kiberbiztonsági munkatársnak kiadó...
Felkészülési mérkőzés: Magyarország-Kazahsztán - eredménykövetés
A magyar válogatott kedden este Kazahsztán ellen lép pályára a debreceni Nagyerdei Stadionban. Kövesd élőben a csakfoci.hu-n az eredmény...
Nyuszimotor háromszoros áron Balásytól: Kátai-Németh feljelentést tett
Nem annyira jön ki a matek.
Alakul az alaptörvény-módosítás: mégsem kap vissza mindent az állam a sokat vitatott alapítványoktól
Az alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti...
Sport
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






