Vitorlázógépek uralják a légteret a Pécs melletti, pogányi reptéren - videó, képgaléria
Hatvan éves a pogányi repülőtér, a jubileum egyik állomása a vitorlázórepülő nemzeti bajnokság házigazdai szerepköre. A versenyen negyvennél is több pilóta igyekszik teljesíteni a napi feladatokat.
hirdetés
Érdekes világ a vitorlázórepülőké, egy ilyen versenyen naponta több órát töltenek egyedül a levegőben, mégsem unatkoznak. Nem is csoda, hiszen nem könnyű feladat úgy több száz kilométert repülni, hogy a szelen és a levegőn kívül semmi segítségük sincs. Pogányban bő egy hétre gyűltek össze a nemzeti bajnokságra. Laikusoknak leginkább a rajt é a célba érkezés érdekes, hiszen közben a repülők nem láthatók a pogányi égen. Aki kíváncsi a startra, az délelőtt 11 óra körül látogasson ki a reptérre, ahol a versenyszervezőktől megtudhatja, mikorra várható a délutáni érkezés. A verseny vasárnapig tart.
(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
hírek innen, onnan
Grzelak fontos kérdést tett fel, Bognár elmondta, mekkora játékosmozgás lehet Pakson – reakciók
Szombaton a Paks 2-1-re verte a Kisvárdát, így eldőlt, hogy Bognár György együttese végzett a második helyen az NB I-ben […] A Grzelak...
Fogj pár tiszta mosogatószivacsot, és tedd a hűtőszekrénybe: hihetetlen dolog fog történi az élelmiszerekkel.
Ha azt gondoltad, hogy a mosogatószivacs csak az edények megtisztításában, valamint a takarítás során lehet a segítségedre, akkor...
Ten Hag: Tudjuk, mit építünk a klubnál
A Manchester United edzője megint a szurkolók türelmét és bizalmát kérte.
A Milan simán kikapott Torinóban
A Torino együttese 3-1-re verte a Milant a Serie A 37. fordulójában.
Így pörgesd fel az anyagcseréd 40 felett: csak úgy olvadni fognak rólad a kilók
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók....
Mexikóból csábítják a Fradi kulcsemberét - sajtóhír
Az ulloi129.hu szúrta ki, hogy mexikói sajtóhírek szerint az UNAM Pumas szívesen látná soraiban a Ferencváros brazil támadóját,...
Závecz: A magyarok többsége megadóztatná a gazdagokat
A vagyonadót a megkérdezettek kimagasló többsége pártolja, abban viszont vannak eltérések, hogy ki mit tekint nagy vagyonnak. (Gazdaság)
Búcsúzott a férfi kosárválogatott a 3x3-as olimpiai selejtezőtornán
A mieink csak egyszer tudtak vezetni az osztrákok elleni meccsen.
Falusi Mariann beugrott a gyógyvízbe
Jó hangulatban telt Falusi Mariann és Weisz Viktor igali koncertje, még a gyógymedencébe is beugrottak az énekesek. Sok fürdőben tartanak...
Márciusban stagnált a munkanélküliség az OECD-országokban
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 4,9 százalék volt a munkanélküliség márciusban nem...
Megint gyorshajtáson kapták L. L. Juniort? Megszólalt a rendőrség, miután megnézték a felvételt
Meglepő hír jutott a Naphire.hu birtokába: a rendőrség megviszgálta L. L. Junior Insta-Storyját, ami alapján a Redditen komentháború...
Szívinfarktus éjszaka: innen tudhatja, ha a változékony idő megviselte a szívét
Kutatók összevetették, hogy a szívinfarktus napján milyen volt az időjárás.
Sport
Klopp váratlant húzott, komoly megtiszteltetés érte Szoboszlai Dominikot
Az utolsó meccsére készülő Jürgen Klopp megható üzenetet küldött a Liverpool szurkolóinak.
Eldőlt Dárdai sorsa a Herthánál - hivatalos
Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzői posztjáról, de élete végéig a klub kötelékében maradhat - írta az MTI.
Valószínűleg még soha nem hallottál a világ leggazdagabb futballistájáról
Van egy futballista, akivel sem Lionel Messi, sem Cristiano Ronaldo nem veszi fel a versenyt, ha a vagyonról van szó. Összeszedtük a világ 10 leggazdagabb futballistáját.
Kupagyőzelem után: Böde Dani is azt üzente, hogy maradj velünk, Jozsó bá.
A Paks történetében először emelhette magasba a Magyar Kupa trófeáját szerdán. A tolnaiak a bajnok Ferencvárost verték 2-0-ra hosszabbításban a […] A Kupagyőzelem után: Böde Dani is azt üzente, hogy maradj velü
F1-hírek: változott a rajtsorrend az Emilia-romagnai Nagydíjra
Oscar Piastrit, a McLaren pilótáját megbüntették, miután az imolai időmérőn feltartotta Kevin Magnussent, aki gyorskörön volt a Q1-ben.
Megváltozott az imolai F1-es futam rajtsorrendje
Az időmérő élmezőnyében osztott ki büntetést az FIA.
FTC: izraeli középpályás érkezhet, távozhat a támadó
Az ulloi129.hu szerint Mahmud Dzsaber felkelthette a Ferencváros érdeklődését. A 24 esztendős védekező középpályás jelenleg az izraeli élvonalban edződő Maccabi […] A FTC: izraeli középpályás érkezhet, távoz
Teljesen megvadult Massimiliano Allegri, ki is rúgta a Juventus
Az olasz mesternek elborult agya, vállalhatatlanná vált.
Dárdai Pál mégis maradhat a Herthánál?
Dárdainak megtiltották, hogy a jövőjéről beszéljen.
A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan gólokat szerző Vidit
Az NB I-ben szombaton eldőlt, hogy a bajnoki címet korábban megszerző Ferencváros mögött mely együttesek végeznek még a dobogón. A […] A A Paks feltette az i-re a pontot, a Puskás Akadémia megelőzte a szabálytalan
Ez ám a fordulat: mégsem távozik a világbajnok, hanem életre szóló szerződést kötött
Jesús Navas az év végéig folytatja a játékot, utána pedig ő maga választhatja ki, hogy milyen pozícióban szeretne a Sevillánál dolgozni.
Két nagy baleset és teljes káosz az F1-es időmérő előtt
Többször is félbe kellett szakítani az utolsó imolai szabadedzést.
Bulvár
Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
Ennek a magyar gyümölcsnek különösen magas az antioxidánstartalma, így fogyasztásával sokat tehetsz az egészségedért.
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
A héten jelent meg "A 100 leggazdagabb 2024" című kiadvány, amely számba vette, hogy miként alakult Magyarország leggazdagabb embereinek listája. A kiadványban a „gazdaglista” mellett tizenegy politikai elemző szavaz
A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
Az elején örültem a felpezsdült házaséletnek, de aztán nyakonvágott a valóság.
Kovács „Kokó” István verekedésbe keveredett egy híres rendező fiával
„Nem volt más lehetőségem, mint hogy harcképtelenné tegyem” – mondta a volt bokszoló.
Somogyi Zoltán: Magyar Péter erősödésével kezd olyan hangulat kialakulni, hogy az EP választás is kudarccá vál...
A Fidesz számára a tét, hogy továbbra is is a nemzet pártjaként tüntethesse fel magát. Ha túl gyengén szerepel és trendfordítónak látszódhat az eredmény, az erőforrások is megindulhatnak Magyar Péter irányába.
Mélyen zsebbe nyúlós lett a magánellátás, de van egy kiskapu
Már egy térdprotézis műtét is kétmillió forint felett jár.
Az egész világot lázban tartja a Zamárdiban feltárt sír: ezt találták benne
Azt sem tudják, kik temetkeztek ott, a sír tartalma pedig valóságos rejtvény a régészek számára.
Szégyenteljes, amit Orbán Viktorék a Fico-merénylet kapcsán művelnek – A hét videója
Miközben Robert Fico még az életéért küzd, a magyar kormány és médiája már valótlanságokat szajkózva próbálja learatni a politikai hasznot, miközben a közösségi médiában egyesek a magyar kormányfő elleni er
Papadimitriu Athina lánya lecserélte a nevét, nem tudta megszeretni, amit a szüleitől kapott
Azt is nehezen élte meg, hogy mindig gyönyörű nővéreihez hasonlították.
Hihetetlen, mit visel a nő ezen a 17. századi képen - Régebb óta létezhet a népszerű viselet, mint ahogy eddig...
Az ismeretlen művész képén lévő női alak farmerszoknyának tűnő ruhát visel.
Orbán Viktor egész életét átírhatja Robert Fico tragédiája, ezen a nagyon fontos dolgon azonnal változtathat a...
A miniszterelnök szipogva kereste a szavakat, így reagált a tragédiára, továbbra is bízik a magyarokban?
A szétesés küszöbén van a NATO
Katasztrófába torkollhat Donald Trump újraválasztása.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.