Ezt olvasta már?

0

Vizen száguldó elektromos meghajtású taxik debütálnak Párizsban - VIDEÓ!

A járművekben egyszerre öten utazhatnak majd (négy utas plusz a sofőr), a tarifa pedig az Uber szintjén mozog majd. Nem mellesleg: elektromos meghajtással működnek. - Budapesti Napilap -

Párizsban régóta fennálló probléma, hogy a francia hatóságok csak nagyon nehezen adnak ki új taxira engedélyt. A kritikus hangok szerint pedig a korábban megszabott limit (vagyis hogy hány taxi lehet a francia fővárosban) egy olyan kort tükröz, amikor még nagyon kevés autó járt az utakon. Emiatt a tarifák is igen magasak, így nem túl szerencsés a városban ezekkel közlekedni. A jelek szerint valami most mégis változni fog, igaz, ennek nyomait nem a közúton kell keresni.

Az Inhabitat beszámolója szerint a SeaBubbles nevű cég nyáron indítja el a vízitaxi-szolgáltatását, így néhány hónap múlva már ezekkel az innovatív járművekkel lehet szelni a Szajna vízét. A cég szerint egy ilyen taxi egyszerre öt embert tud majd szállítani, ráadásul jóval olcsóbban, mintha hagyományos taxit fogna az ember. Az árak nagyjából az Uber szintjén mozognak majd.

A járművek elektromos meghajtást kapnak, így nem szennyezik a környezetet (szemben a közúti taxikkal), egy feltöltéssel pedig 80-100 km-t tudnak majd megtenni (nyilvánvalóan az utasok számától függően). A taxi sebessége nagyjából 30 km/h-ra lesz. Az utasok a partra épített speciális dokkból tudnak majd beszállni a járműbe.

A példát látva érdemes eljátszani a gondolattal, milyen hasznos lenne egy ilyen szolgáltatás a Duna budapesti szakaszán (is). Az elmúlt években szerencsére már több személyszállító szolgáltatás is megjelent, a SeaBubbles azonban minden szempontból új és egyedi lehetne. Arról nem is beszélve, hogy a folyó kihasználtságát még mindig lehetne hová fokozni.

 

Forrás: HVG







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nyugodt légkörre vágysz? 5 dolog, amit soha ne hagyj a nappaliban lefekvés előtt

Nem kell minden este nagytakarítást tartanod ahhoz, hogy másnap rendezettebb otthon fogadjon. Néhány apróság elpakolása is sokat...

Mindenkit sokkolt Petra és Joci végső döntése a Házasság első látásra fináléjában

Sokáig az évad egyik legígéretesebb párosának tűntek, az utolsó hetekben azonban egymás után kerültek elő a problémák.

A befektetők már látják, elég nagy a baj, új „beteg embere” van Európának: jöhet egy újabb euróválság?

Franciaországot egyszerre szorítják a kötvénybefektetők, a növekvő kiadások és az utcai tiltakozások. A francia államnak úgy kellene...

Normális a lihegés lépcsőzés után, vagy figyelmeztető jel?

Szinte mindenkivel előfordul, hogy néhány emelet megmászása után szaporábban veszi a levegőt. De vajon ez teljesen normális, vagy akár...

Antibiotikumkúra után minden borul? Ezek a tünetek jelezhetik a bajt

Egyes bakteriális fertőzések esetén elkerülhetetlen a gyógyuláshoz az antibiotikumkúra. Csakhogy közben olyan folyamatok is elindulhatnak...

„Pócs János! Kár tagadni a letagadhatatlant” - Molnár Áron súlyos dolgokat állít a képviselőről

A színész-aktivista szerint két helyi civil szervezet éveken át párhuzamosan vett fel állami támogatást a jászapáti aratónapra. A...

Nagy bejelentés a katáról: Kibővítik a rendszert, de politikai össztűz alatt az új adószabályok

Százezer kisadózónak hozhat fordulatot az új kata-rendszer januártól, miközben az ellenzékbe szorult Fidesz és KDNP éles adóemelést...

Herceg Erika elismerte, hogy ki hibázott a Megasztár botrányában

Nyilvános videóban tisztázta a felelősséget a Megasztár mentora A TV2 tehetségkutatójának legutóbbi válogató adása után...

Népszerűségi verseny: Magyar előnye rekordmagas Orbánnal szemben

Egy kutatásban Magyar Péter százból 63, Orbán Viktor pedig 25 pontot kapott.

Nagyon durvát mondott Donald Trump Volodimir Zelenszkijről

Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nehezebb tárgyalópartner, mint orosz hivatali kollégája, és mostanra...

„Az a nagyon durva homofóbia, ellenséges hangulat, ami a gyámhatóságot jellemezte, megszűnt”

A kormányváltásnak tudja be több azonos nemű pár, hogy előrelépés történt örökbefogadásuk ügyében; van, aki ugyanannál a...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

0






0