Ezt olvasta már?

0

Vízöntő, megint túlérzékeny vagy - napi horoszkóp

A Rák izgalmasabbá tehetné az életét, az Oroszlán majd kicsattan az energiától, a Szűz most megjutalmazhatja magát valamivel.

Kos (márc.20. – ápr.19.)

Vagy partnere van romantikus hangulatban vagy pedig egy új szerelem bűvöli el. Választottja lelki alkata azonban gyökeresen különbözik az önétől. Tartsa hát szem előtt: az ellentétek csak kezdetben vonzzák, később majd taszítani fogják egymást. A baráti viták heves konfliktussá fajulhatnak, amint pénzügyekkel, hűséggel kapcsolatos kérdések merülnek fel.

 

 

Bika (ápr.20. – máj.20.)

Ön, aki annyira kedveli az állandóságot, lassanként már csak abban lehet biztos: az élet csupa változás. Egzisztenciája nagy odafigyelést igényelne, de az otthoni fejlemények folyamatosan kibillentik. Természetesen ön is felelős azért, hogy mit hoz ki az igen képlékeny helyzetből. Egy azonban biztos: az elkövetkező hónapokban sok váratlan fordulatban lesz része.

 

 

Ikrek (máj.21. – jún.20.)

Hirtelen ráérez, mit is vár környezete öntől. Ideig-óráig kitűnően el is játssza szerepét. Ezáltal remélhetőleg időt nyer az aprómunkák elvégzésére is, melyekben mindeddig nem jeleskedett különösebben. Azért csínján a blöfföléssel: különösen munkatársai várnak többet a díszes csomagoláson kívül. Némi humorérzékkel további támogatókat nyerhet.

 

 

Rák (jún.21. – júl. 22.)

Bármennyire próbára teszi is idegrendszerét partnere az utóbbi időben, korántsem biztos, hogy öntől vagy a kapcsolatuktól sokallt be. Valószínűleg több külső impulzusra, spontaneitásra vágyik. Ha meg akarja előzni, hogy ezt egy külső kalandban keresse, tegye izgalmasabbá életüket. Pl. utazzanak el valahova a közelgő hét végén.

 

 

Oroszlán (júl.23. – aug.22.)

Majd kicsattan az energiától és észre sem veszi, hogy lendületében keresztülgázol másokon. Ennek a veszélye leginkább munkahelyén fenyegeti: különösen idősebb kolléganői okozhatnak kellemetlenségeket, ha belegyalogol lelkükbe. Ha viszont tettekkel is bizonyítja, mennyire tekintettel van érzékenységükre, hosszú időre megcsinálhatja szerencséjét.

 

 

Szűz (aug.23. – szept.22.)

Általában sokat óvatoskodik, de mostanában a szokásosnál nagyobb szabású álmokat kerget. Titokban nagyon szeretne kirúgni a hámból. Jutalmazza hát meg magát valami rég óta vágyott, kellemes dologgal. Nincs abban semmi rossz, ha valaki belevaló csapattag, egyszersmind kedveli az egészséges érzéki örömöket is.

 

 

Mérleg (szept.23. – okt.22.)

Egy rokoni kezdeményezés vagy valamilyen otthoni beruházás váratlan kiadások elé állíthatja: mielőtt azonban a zsebébe nyúlna, vizsgálja meg, csakugyan olyan remek ajánlatról van szó? Szakmája, karrierje is sokkal több időt vehet el szerelme, hobbijai és csemetéi elől, mint szeretné. Ha ügyesen lavírozik, áthidalhatja az ellentéteket.

 

 

Skorpió (okt.23. – nov.21.)

Nem biztos, hogy mindig a támadás a legjobb védekezés. Mielőtt szóváltásba bonyolódna partnerével, családtagjaival, mérlegelje, vajon nem ön az, aki érzékenyebb a kelleténél? Ha máris kiszaladt valami a száján, amit megbánhatna, még nem késő, hogy tréfával üsse el. Könnyen lehetséges, hogy még értékelni is fogják egyéni humorát.

 

 

Nyilas (nov.22. – dec.21.)

Egy váratlan ötlet a szó szoros értelmében kincset érhet, de ha igazi mázlista, akár a lottószámokat is megálmodhatja. Legyen azonban kritikus: különböztesse meg a fantáziákat a tényleges, megvalósítható lehetőségektől. E tekintetben hallgassa meg önnél gyakorlatiasabb természetű barátai véleményét is. A munkahelyi légkörön sokat javíthat a kedvességével.

 

 

Bak (dec.22. – jan.20.)

Barátaival, szomszédaival kölcsönösen inspirálják egymást, szinte egymással versengve ontják a jobbnál jobb ötleteket. A nagy sürgés-forgás kissé le is fáraszthatja a család többi tagját, különösen, ha barkácsolással, borkóstolással vagy a számítógép hálózat meg a többi elektronikus kütyü szerelgetésével párosul. Ne csináljanak túl nagy felfordulást.

 

 

Vízöntő (jan.21. – febr.18.)

Túlérzékenysége a családi csatabárd kiásásához vezethet – pedig sajnos még el sem ásták. Fordítsa érdeklődését más területek felé: töltse az időt barátaival, tegyen valamit nagy tervei megvalósításáért és meglátja, az otthoni légkör is megenyhül. Vizsgák, interjúk számára is alkalmas ez a nap, hiszen még környezete kimondatlan elvárásaira is ráérez.

 

 

Halak (febr.19.- márc.19.)

Csak a csillagos ég szabhat határt vágyainak. Olyan, mint egy energiabomba, hódít, sziporkázik. Elképzelhető, külföldi üzleti utak, tanulmányok lehetőségét fontolgatja, talán egy kedves helybéli ismerőse hatására. Az ilyen kiruccanások mindig sok fejlődési lehetőséget tartogatnak önnek, most viszont több körültekintést igényelnek, mint általában.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Májusban megtorpant az infláció

Áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak a múlt hónapban, három hónapos trend szakadt meg ezzel.

Trump merész tervet fontolgat: ez lehet a szokatlan megoldás az AI-forradalom egyik legnagyobb veszélyére

Szokatlan egyetértés alakult ki az amerikai politika két, egymástól távol álló szereplője között, hiszen a baloldali Bernie Sanders...

Leváltanák Sulyok Tamást: mindenki azt figyeli, mit lép az elnök

A Tisza-kormány nyílt közjogi konfliktusba keveredett Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, aki visszautasította Magyar Péter...

Erre senki nem számított, májusban csökkent az infláció Magyarországon

1,8 százalékra lassult az fogyasztói árak emelkedése.

Dróntámadásban megrongálódott az egyik Krímbe vezető híd

Oroszország más területeit is ukrán drónok támadták.

Lelőhették az amerikai hadsereg csúcshelikopterét Hormuznál

Az amerikai hadsereg egyik Apache típusú harci helikoptere lezuhant a Hormuzi-szoros közelében, Donald Trump amerikai elnök szerint a...

Borzalmas hírrel indul a horvát nyár, Luka Modric csak egyetlen feltétellel búcsúzhat a foci-vb-n

A Real Madrid és a horvátországi futball legendája egy ezüst és egy bronz után tenne csodát.

Titkos chatcsoportról és a Vadhajtásokról is beszélt Deák Dániel egy interjúban

Deák Dániel, aki nemrég bejelentette, hogy távozik a Megafontól és a XXI. Század Intézettől, a Médiapiac műsorában adott részletes...

Ezt soha ne mondd a gyereknek váláskor: így lehet kevésbé megterhelő a pszichológus szerint

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus beszél arról, mitől lesz egy válás biztonságosabb vagy éppen megterhelő a gyerek számára.

A sétatrend, ami nem véletlenül hódítja meg a világot: Próbáld ki te is a main character walkot

A main character walk egy új trend, amely lehetőséget ad arra, hogy saját életed főszereplőjeként éld meg a sétát. Ez a tudatos...

Lassan búcsúzhatunk tőlük: ez az 5 gyümölcs pár éven belül végleg eltűnhet a boltok polcairól

A világ élelmiszer-termelése soha nem látott kihívásokkal néz szembe, és egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy olyan termékek is...

Eegyre drágább nyaralni és szórakozni, elszállt több szolgáltatás ára

Miközben az élelmiszerárak fékeztek, a szolgáltatások tovább drágultak.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0