Welcome, Mr. President! – Amerikai elnökök Magyarországon
Elnökök napi fotókiállítás a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskolában. Megnyitó: 2011. február 21., hétfő, 10.25.
Az amerikai elnökök mindig különleges és kiemelt szerepet töltenek be a világpolitikában. Döntéseik számos ország politikai berendezkedésére és gazdasági növekedésére vagy elszigetelődésére hatással vannak. A „Welcome, Mr. President!” című kiállítás kilenc elnöki látogatást elevenít fel hazánkban sajtófotók és újságcikkek segítségével. A tárlat, melyet tavaly februárban a Művészetek és Irodalom Házában láthatott első ízben a pécsi közönség, az Egyesült Államokban ünnepelt elnökök napjához kapcsolódik. Ez 2011-ben február 21-ére esik.
A kiállítás fotói és híranyagai azt mutatják be, miként láttuk vendégül az Egyesült Államok elnökeit a hidegháborús Magyarországon, majd az enyhülés és a rendszerváltás éveiben. Némelyik fotó talán ismerősnek tűnhet, hiszen sokaknak felejthetetlen élmény maradt, amikor 1989-ben Bush elnök széttépte üdvözlő beszédét és „tiszta szívből” köszöntötte a zuhogó esőben őt ünneplő tömeget. A magyar sajtót bejárták azok a képek és tudósítások is, amelyek a legemlékezetesebb „pulóveres csúcstalálkozóként” emlegették Bill Clinton taszári látogatását.
A fotókat végignézve kiderül, miként változtak az elnökök protokoll programjai az évek során. Míg George Bush 1989-ben több napot töltött hazánkban, programja rendkívül sokszínű és változatos volt - ellátogatott a Vásárcsarnokba, iskolás gyerekekkel kocogott a Vasas pályán –, addig George W. Bush csupán órákat töltött hazánkban, és ki sem mozdult a biztonságot adó kordonok mögül.
Megnyitó: 2011. február 21., hétfő, 10.25
Helyszín: PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola
Időpont: 2011. február 21 – 25.
A kiállítást megnyitja: Magasi András, igazgató
Kísérő program:
2011. február 23., szerda, 14.30 – 15.15
Keith Lambert Fulbright ösztöndíjas cseretanár az elnökök napjához kapcsolódó amerikai civilizációs bemutató órája.
hírek innen, onnan
A magyar átlagbér történelmi csúcson van – a saját otthon mégis luxuscikk lett
Magyarországon már nincs olyan járás, ahol a bruttó átlagkereset ne érné el az 500 ezer forintot. A bérek közötti különbségek...
Sürgős klímafejlesztéseket rendelt el Magyar Péter a kórházakban
Az intenzív osztályok, a sürgősségi ellátás és a diagnosztikai központok elsőbbséget élveznek.
Fontos döntésekről számol be a kormány, érkeznek a legfrissebb bejelentések
11 órától közvetítjük a kormányszóvivői tájékoztatót.
Kimondták a szomorú ítéletet: nem vált a szegénység elleni csodaszerré a mikrohitelezés
A szegénység felszámolásának ígéretével indult mikrohitelezés az elmúlt évtizedekben globális iparággá nőtte ki magát, ám a...
A sárgarépa emiatt marad apró és görbe - a talajszerkezet döntő lehet
A sárgarépa gyakran marad apró vagy lesz görbe, ha a talajszerkezet nem megfelelő, vagy a ritkítás elmarad. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan...
Munkahelyek kerülhetnek veszélybe, mert Kína egyre nagyobb szeletet hasít ki az osztrák piacból
Az egyre gyorsabban növekvő, kedvező árú és technológiailag fejlett kínai import fokozódó versenynyomást gyakorol az osztrák...
Euró-ezermilliárdokról, Ukrajnáról és Iránról is szó lesz Magyar Péter első EU-csúcsán a meghívó alapján
Az Európai Tanács elnöke közzétette a meghívóját, amelyet az uniós állam- és kormányfőknek küld a jövő heti csúcstalálkozójukra.
Jönnek a vagyonadó első részletei – kövesse velünk percről percre a Kormányszóvivői tájékoztatót
Csütörtök délelőtt 11 órakor jön a Kormányszóvivői tájékoztató a három államtitkárnővel.
Kiderült, kit nevez ki Kapitány István az uniós források hazahozatalában fontos szerepet játszó Magyar Fejlesztési Bank élére
Az MFB-nek kulcsszerepe lesz a vállalkozások versenyképességének javításában is. Mi történt? Új vezetőt neveztek ki a Magyar...
Hatott a Népszava kérdése, eltávolítják a közintézményekből a NER alapját jelentő Nemzeti Hitvallást
Ezzel a NER-nek szimbolikusan is vége.
Súlyos kamionbaleset a történt M5-ösön – mentőhelikopter érkezett a helyszínre
Jelentős fennakadást okozott a közlekedésben egy közúti baleset csütörtök délelőtt az M5-ös autópályán, Kakucs közelében, ahol egy...
Kemény állítások érkeztek Sulyok Tamásról az „aranykonvoj”-ügyben
Az ukrán pénzszállítókat is képviselő ügyvédi iroda vezetője szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök szerepe az...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Bulvár
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Hat halálos veszély a férfiakra nézve
A halálozási listákat vezető betegségekben elhunytak között mindig nagyobb a férfiak aránya, mint a nőké, egyetlen kivételt az Alzheimer-kór képez, melynek kialakulásához a legtöbb férfi nem él elég sokáig.
52 évesen újra apa lesz a magyar énekes: elszólta magát, így derült ki
A Kozmix énekese, Lányi Lala 52 évesen lesz újra édesapa.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Válik Horváth Éva és férje: közel 12 év és két gyerek után mentek szét
Horváth Éva kamerák előtt jelentette be, hogy vége a házasságának.
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






