Ezt olvasta már?

0

Wittrédi visszatér Baranyába

A tavalyi szezon második felét az NB II-es Zalaegerszegben töltő pécsi középpályás visszatér Baranyába, de marad a másodosztályban, hiszen közel a megállapodás a Kozármislennyel.

Wittrédi Dávid futballozott már Kozármislenyben, többek között a mislenyiek kupamanetelése kapcsán figyelt fel rá több csapat is, végül az NB I-es feljutásra áhítozó, arról végül lemaradó zalaegerszegieket választotta. Mivel a zalaiakkal nem sikerült a feljutás, Wittrédinek megköszönték a szereplést, így a nyáron csapatot keresett. Szóba került a Honvéd és a Vasas is, de végül az élvonalbeli klubok helyett a legutóbbi hétvégén edzőmeccsen ismét a kozármislenyieknél tűnt fel, akárcsak az egykori pécsi idegenlégiós hátvéd, Andrej Causic is.

Wittrédi szerint közel a megegyezés a mislenyiekkel, ráadásul Németh Zsolt is szívesen látja a csapatában az általa már ismert jól cselező irányító középpályást, így a jövő heti bajnoki rajton ismét baranyai csapatot erősíthet a játékos.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Toroczkai „sötét és sátáni globalista tervről” beszélt a tisztújításon, szerinte a „magyarságnak nem maradt több esélye”

A Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen olyan parlamenti politikai erő, amely szerinte felveti és megválaszolja a világ és a magyarság előtt...

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

Mérgezett nyilakkal is harcolhattak a Kárpát-medencei szkíták

A szkíták a modern vasfegyvereikkel és -eszközeikkel új korszakot hoztak a Kárpát-medencébe, ahol a kezdeti hódítás után békében éltek.

Radikálisan átalakul Budapest gyalogosközlekedése

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta Budapest új gyalogosstratégiáját, amelynek értelmében 2050-re a főváros teljes közterület-hálózata...

„Az atombombát legalább látjuk jönni” – Toroczkai az MI veszélyeiről beszélt a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán

A mesterséges intelligenciától az energiaválságon és Magyarország vízhelyzetén át a Fidesz és a Tisza Párt bírálatáig számos...

Testhez simuló ruhában mutatta meg hatalmas babapocakját a mindenórás Anne Hathaway – Ragyogó mosollyal kapták lencsevégre

Ragyogó mosollyal és óriási babapocakkal kapták lencsevégre a mindenórás Anne Hathaway-t New Yorkban.

Árammal is nekivág a földútnak: új korszak kezdődött a Hiluxnál

Tisztán elektromos változattal bővült a Toyota Hilux kilencedik generációja. A dízelmotor is megmarad, 48 voltos mild-hibrid rásegítéssel.

A rendrakás pszichológiája – mutatjuk, így tarthatod mindig tisztán az otthonod

Ha te is nehezen tartod tisztán az otthonod, akkor ezek a tippek óriási segítséget jelenthetnek. 

Van miért aggódni! Hat holttestet találtak az athéni robbanás romjai között - újabb részletek

Hat főre emelkedett a halálos áldozatok száma a Lysikratous utcában történt erős robbanás és az épület összeomlása miatt. A...

Több szabadság jöhet a rendvédelmi dolgozóknak: törvénymódosításokra készül a Belügyminisztérium

A Belügyminisztérium több mint 30 törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít, amelynek célja a belügyi ágazat dolgozóinak...

Bóka János levélben fordult Forsthoffer Ágneshez a tiszás szavazógomb-ügy miatt

A Fidesz frakcióvezetője a Házbizottság haladéktalan összehívását kezdeményezte.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Bulvár

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Titokzatos folyosórendszer húzódik a Terror Háza alatt, a legriasztóbb részét alig néhány ember láthatta csak eddig

Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb borzalmait

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0






0