Ezt olvasta már?

0

Zeneművészek találkozóhelye - ismerd meg a Bartók Rádiót!

Amikor rádióadót keresel utazás közben vagy “otthoni háttérzajként”, bizonyára nálad is megvannak azok a csatornák, amiket gondolkodás nélkül átugrasz, mert úgy véled, hogy egyáltalán nem felelnek meg az ízlésednek.

Pedig ez hiba, hiszen a népszerű, felkapott csatornákon kívül érdemes megismerni azokat a rádiókat is, amelyek szűkebb rétegeket céloznak meg. Mint például a Bartók Rádió.

 

Ahol a kultúra az érték

 

A híres zeneszerzőnk nevével fémjelzett csatorna az 1960-as években kezdte sugárzását, a magyar közmédia rádiójaként. Az azóta eltelt években bár náluk is sok minden változott, egy dolog azonban állandó maradt: főként klasszikus zenei darabokat játszanak, színesítve egy kis jazzel, népzenével, filmzenékkel.

 

Mindemellett természetesen nem maradhatnak ki a legfrissebb hírek és aktuális történések sem, illetve interjúk és beszélgetős műsorok is ugyanúgy megtalálhatóak a kínálatban - csak épp celebek helyett valódi, elismert művészek a riportalanyok.

 

Ha eddig nem vonzott a gondolat, hogy klasszikus zenét hallgass, akkor is érdemes esélyt adnod a Bartók Rádiónak, hiszen egy szakértő műsorvezető gárda gondoskodik arról, hogy kellően érdekesen és változatosan tálalja a zenei repertoárt. Ennek köszönhetően a kínálatban hallhatóak például a Nemzeti Filharmonikus zenekar koncertjei, a Budapesti Vonósok előadásai, a Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenyei, de még egyházzenei magazin is színesíti a műsort.

Azonban ne hidd azt, hogy csak kis hazánk művészeit hallhatod: a rádió ugyanis több külföldi, a világ távoli pontjain lévő hangversenytermekben elhangzott koncertet is közvetít, hisz a zene nem ismer határokat.

 

Akik a jazz irányzat kedvelői, azoknak sem kell csalódniuk, ugyanis a stílus nagyjainak exkluzív koncertfelvételei is hallhatóak a csatornán. Bár a Bartók Rádió országos lefedettséggel rendelkezik, ha azonban mindig kristálytiszta minőségben szeretnéd hallgatni, akkor válaszd az internetes közvetítést az Online Rádió weboldalán keresztül.

 

Szélesítsd a látóköröd!

 

Bár a klasszikus zene nem tartozik a legnépszerűbb irányzatok közé, azonban mégis érdemes legalább egy kicsit megbarátkoznod vele. Egy komolyzenei darab is képes arra, hogy megnyugtasson, elgondolkodtasson, vagy épp ellazítson. Egy fárasztó nap után csak pihenj le a kanapén vagy a fotelban, és add át magad a kellemes dallamoknak.

 

A beszélgetős műsorokat hallgatva pedig betekintést nyerhetsz a hangszerek mögött álló művészek mindennapjaiba, megismerheted egyéniségüket, élettörténetüket, és rájössz majd arra, hogy bizonyos szempontból ők is épp olyan hétköznapi emberek, akár te.

 

Mindemellett sosem tudhatod, mikor kerülsz majd olyan társaságba, ahol klasszikus zenét kedvelő emberekkel leszel körülvéve, és előnyödre válik majd, hogy némileg járatos vagy a témában, és te is be tudsz kapcsolódni a komolyzenéről folyó társalgásba.

(x)







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0