Zeneszerzők álmát valósítja meg a Pannon Filharmonikusok
Kontinenseken kalauzol át a Pannon Filharmonikusok hangversenye, mely a művek mellett az esten közreműködő világhírű művészeknek is köszönhető.
A legismertebb hangversenytermek rendszeres fellépője, napjaink egyik legkeresettebb hegedűművésze, Baráti Kristóf és a glóbuszt már többször átszelő neves dirigens, Gilbert Varga várja a közönséget február 22-én, 19.00 órakor a Kodály Központban.
| Baráti Kristóf |
Képzeletbeli utazásra invitálja a hallgatóságot a Pannon Filharmonikusok koncertjének műsora, melyen a zene segítségével nemcsak a kontinensek között, de az időben is útra kellhet a közönség. Az amerikai John Adams alig húsz évvel ezelőtt bemutatott, a BBC Promson is hatalmas sikert arató rövid darabja, a Short Ride in a Fast Machine nyitja az estet. Amerikában maradva folytatódik az időutazás a múltba Samuel Barber Hegedűversenyével. A zeneszerző egy másik jelentős alkotását, az Adagiót a közelmúltban az együttes novemberi koncertjén hallgathatta meg a pécsi közönség, most a műfaj legizgalmasabb múlt századi darabjai közé tartozó művet Baráti Kristóf Budapest mellett Pécsett is előadja. A szólista a következőképpen jellemzi a darabot:
„Barber hegedűversenye méltatlanul ritkán hallható, nem csak a magyar, de a külföldi pódiumokon is. Számomra a mű líraisága, természetes légzése, de nem utolsósorban az amerikai szerzőkre valamelyest tetten érhető hatásossága adja a mű alaphangulatát. A harmadik tétel ritmikussága, virtuozitása nagyon hatásos végszava a koncertnek. Mindig a legnagyobb örömmel fogadom, ha ezt a versenyművet játszhatom.”
Az est dirigense, Gilbert Varga a legendás hegedűművész-karmester, Varga Tibor fia, aki szintén hegedűsként kezdte, egy baleset azonban kettétörte az ígéretes szólista-pályát. Így került a karmesteri pulpitusra, hogy aztán az egyik legváltozatosabb karriert fussa be a nagy amerikai zenekaroktól a Philarmonia Hungaricán át egészen Taiwanig, ahol most is zeneigazgató. Gilbert Varga neve minden bizonnyal ismerősen cseng azoknak is, akik rendszeresen járnak a pécsi együttes koncertjeire, hiszen a tavalyi évadban is dirigálta a zenekart. A közös munka sikere a vastaps mellett abban is mérhető, hogy a karmester a jövő évadban ismét visszatér a Pannon Filharmonikusokhoz.
| Gilbert Varga |
A koncert zárásaként elhangzó Prokofjev mű másik kontinensre és ezzel együtt más világba visz. A Rómeó és Júlia két szvitje nem véletlenül talán az orosz zeneszerző legnépszerűbb alkotása: egy időtlen történet karakteres és egyéni hangú újramesélése.
„Úgy vélem, hogy az egész a zeneszerző képzelőerejének köszönhető, amit leír egy darab papírra, álmodott és ezeket az álmokat valósítjuk meg mi.” (Gilbert Varga)
A Pannon Filharmonikusok jelenlegi évadának központi témája a koncerttermekben átélhető flow-élmény. Ezt a ritka pillanatot a művet hatalmas átéléssel előadó muzsikusok és a közönség soraiban ülők egyaránt megtapasztalhatják. Baráti Kristóf így összegezte tapasztalatait minderről:
„A flow-élmény talán a legfontosabb érzés, ami egy zenemű előadása közben keletkezhet, mind az előadóban, mind a hallgatóságban. Nagyon nehéz definiálni, de talán a legfontosabb összetevője a zenei tartalmat meghatározó érzelmi, karakterbeli és intellektuális tartalom, mely ideális esetben teljesen átformálja a tudatot előadás közben. Ideális esetben, a szerző személyes átélt vagy elképzelt gondolatait, érzéseit élhetjük meg a zene által. Azt hiszem, egyetlen művészeti műfaj sem tud ennyire közvetlenül kapcsolatot teremteni emberek között, és talán ezért képes ennyire mágikus hatást gyakorolni az emberre.”
hírek innen, onnan
Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét
A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a...
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért
Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.
Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon
Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése
Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...
A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.
A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...
Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.
Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...
Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek
Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni.
A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.
Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...
Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg
Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....
Sport
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






