Zöld erdőben jártam, fesztiválozókat láttam - videóriport
Remeterét 2012
Bizonyára igen meglepődhetett az az ember, aki szombaton Pécs és Orfű között haladt át. Remeterétet ugyanis ellepték a szórakozni vágyók, a táj csendjét pedig kellemes zene törte meg. A buli egy napig tartott. Mi is részt vettünk az eseményen.
hirdetés
Már délben szólt a zene és már akkor kezdett megtelni a tér emberekkel. Igaz, még csak lazulás volt a program. Kellemes muzsika, forró napsütés, lágy szellő és persze néhány pohár ital. A délután alkalmas volt a kikapcsolódásra, napozásra, de nem csupán ebből állt a program. A kalandra vágyók nekivágtak felfedezni az erdőt, valamint különböző játékokra is volt lehetőség. Hozzánk is oda jött két kedves lány, akik a kakaóval kapcsolatban kérdezgettek. Hozzáteszem, a teszten átmentünk, nagyon jól ismerjük a csokoládé minden titkát.
Így aztán senki nem unta el magát naplementéig. Akkor már igen nagy tömegek tomboltak a dj pultok előtt. A zenei stílus is megváltozott kissé. A buli teljesen beindult. Az égen csillagok, a földön pedig színes fényfestés. Így ment ez reggel hétig. Igaz, addigra sokan kidőltek, elfáradtak, vagy nyugovóra tértek a sátrakban. De voltak, akik még a napfelkeltét is végig bulizták.
Az egyébként ingyenes esemény hasonlít egy kisebb fesztiválhoz. Sokak jöttek sátorral, raktak tábortüzet és sütögettek. A zene is több helyről szólt különböző stílusokban - rétidő lent és rétidő fent. A szomjukat oltani kívánók pedig vagy az italpultnál tették ezt meg, vagy a Tettye Forrásház Zrt. által biztosított ivóvíz kútjából jutottak folyadékhoz. Persze, itt nem olyan sok a résztvevő, mint a többi, Pécs köryéki fesztiválokon. Idén, 2012-ben igen szép számban jelentek meg a bulizni vágyók ezen a napon. A hangulatról és az élményekről pedig a következő videó árulkodik.
hírek innen, onnan
115 ezer dollárért már F1-es autóba rakják a szimulátort
Az egyik angliai kereskedés vette fel kínálatába a rendes 1:1-es karosszériával vehető játékgépet.
Elkel a Tumblr?
A legfrissebb pletykák szerint egymilliárd dolláros felvásárlási ajánlatot tett a Yahoo a Tumblr mikroblog-szolgáltatóra. Az érintettek persze nem nyilatkoznak. A Tumblr 108 millió blogot futtat, amelyeken 50 milliárd poszt olvash...
És akkor a kormány megnyitja a Nemzeti Árverési Szalont
A Nyerges-Simicska birodalom kiszemelte a TV2-t, az OTP Bank pedig az MKB-t. De mielőtt a nagy bevásárlásokat nyélbe ütnék, még az is eldőlhet, hogy beindul-e végre a hőn áhított növekedés. Tippelje meg a tündérmese folytatását a ...
Jön a lehűlés: akár 3 fok is lehet
A jövő héten többfelé várható eső és a hőmérséklet is visszaesik: néhol 20 fok alatt maradnak a maximumok, szombaton a leghidegebb helyeken 3 fokig is csökkenhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtá...
Gigarobotokat másol az Asylum gagyigyára
Olcsó és röhejesen béna Transformers-klón készül Atlantic Rim címmel a várva várt Pacific Rimből.
103 évesen lett szerelmes a néni
Elképesztő történet: a matuzsálemi korú Marjorie az idősek otthonában találkozott a nála 33 évvel fiatalabb Gavinnel. Azonnal szerelembe estek.
Japán tárgyalna Észak-Koreával az emberrablásokról
Tokió tárgyalni akar Észak-Koreával az elrabolt japán állampolgárok ügyének rendezése érdekében - közölte Abe Sindzó japán kormányfő vasárnap, miután tanácsadója Phenjanban az elrabolt emberek azonnali visszaszolgáltatására és a t...
A japán kormányfő tárgyalna Észak-Koreával
Tokió tárgyalni akar Észak-Koreával az általa elrabolt japán állampolgárok ügyének rendezése érdekében - közölte Abe Sindzó japán kormányfő vasárnap, miután tanácsadója Phenjanban az elrabolt emberek azonnali visszaszolgáltatására...
Hogyan határozható meg a műalkotás ára?
Mennyibe kerül egy műalkotás? Milyen szempontok alapján határozhatjuk meg az árát? Ez az összeg mennyiben árulkodik a műalkotás valódi értékéről? Az árképzés ezen problémáiról az Inventio Arts Freeport eseménysorozat keretében mű...
Tárgyalna Észak-Koreával a japán kormányfő
Tokió tárgyalni akar Észak-Koreával az általa elrabolt japán állampolgárok ügyének rendezése érdekében - közölte Abe Sindzó japán kormányfő vasárnap, miután tanácsadója Phenjanban az elrabolt emberek azonnali visszaszolgáltatására...
F1: Alguersuari szerint "érteni" kell a Pirelli abroncsait, ami a Red Bullnak mé...
A korábbi Forma-1-es pilóta, Jaime Alguersuari nem érti, hogy a Red Bull miért panaszkodik a Pirelli gumijaira, hiszen mind a két pontversenyt vezeti az istálló.
A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt
Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...
Sport
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Kilencedik helyen zárt a salzburgringi időmérőn Michelisz Norbert
Michelisz Norbert a kilencedik helyen zárta a túraautó világbajnokság salzburgringi versenyének időmérő edzését, amely elég furcsa körülmények között ért véget. A Zengő Motorsport pilótája kiegyensúlyozottan versenyzett, a szabade...
Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...
Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa utá...
A La Sexta spanyol tévécsatorna felvételein jól látszik, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem pedig José Mourinho nem vette át ezüstérmét az Atlético Madrid ellen elszenvedett kupadöntő után. A Realt a díjak átadásakor Aitor Karanka ké...
Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra
Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.
Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!
Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...
Daganattal kezelik a Barca edzőjét New York-ban
A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A Fradi nyerte az örökrangadót Győrben
A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott Győrben az MTK Budapest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában, a szombati örökrangadón.
A Videoton nyert és három ponttal megelőzte az MTK-t
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
Kozák Danuta hosszú idényre készül
Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...
Bulvár
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
A világ legveszélyesebb tengerpartja - sokkoló videó!
A nyaralást egy becsapódó repülőgép zavarhatja megtémakör: Egyebek, kategória: Egyebekfejlesztő: Baleset a tengerpartonméret: 0 kB(teljes, idegen nyelvű)
Nem szégyenlősködött! Palvin Barbi egy szál bugyiban mutatta meg magát - Képek!
Palvin Barbi merész képeken pózol egy magazin felkérésére.
Mintha ikrek lennének! Megszólalásig hasonlít a magyar énekesnő és a hollywoodi ...
Nem csak Hilary Duffnak van magyar hasonmása.
Időjárás - Vihar mossa el az estét
Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.
Kiderült Alex titka
Előzményes oka van annak, hogy Nyíregyháza felé autózom megtekinteni Játékország magyarhoni fellegvárát. Az előzmény pedig emberöltőnyi: a történet 1932-ben kezdődik, vagy tán még egy kicsit előbb is
70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos
70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Tizedik lett ByeAlex így fogadta az eredményt
Tizedik lett ByeAlex az Eurovíziós Dalversenyen. 84 pontot szerzett a magyar fiú. Eddig csak kétszer szerepeltünk jobban a versenyen.
Károsíthatják a szemet a LED izzók
Az energiatakarékos LED izzót napjainkban a világítástechnika leghatékonyabb költségcsökkentő megoldásaként népszerűsítik. A madridi Complutense Egyetem kutatója szerint azonban a LED izzók fényének behatása visszafordíthatatlan k...
ByeAlex divatot teremtett Malmőben
ByeAlex nagy népszerűségnek örvend a svédek körében, nem csak a Kedvesem című daláért rajonganak az Eurovíziós Dalfesztiválra látogatók, de sapkájával és szemüvegével is divatot teremtett.
Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó
Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!
blogmorzsák
Vörös áfonyás, csokis keksz
Az egészséges vörös áfonya az élvezetes csokis kekszbe keverve - tökéletes kombináció!
Ilyen rúzst hordj tavasszal
Vízes hatású kollekciót teszteltünk.
Lehet barát az ex,
vagy abból viszony lesz?
Ha az erotika tartotta össze a kapcsolatot, vagy annyira jó volt, hogy az már felülmúlhatatlan, akkor a kísértés még nagyobb.
Orbán homokozója
Kapitalizmus van? Ez a legnagyobb botrány.
Ínycsiklandó francia levesek
Ha már megy a hagymaleves, próbálkozzunk meg a lápvidéki zöld levessel is.
JW Anderson lenne az új Gianni Versace?
Gianni Versace valószínűleg forogna a sírjában, ha látná az új Versus-kollekciót.
Ötletek arra, hogy hogyan rejtsük el a TV-t
A nap nagy részében be sincs kapcsolva, és nem porosodik annyira ha elzárva tartjuk.
A túlnépesedés
és a Föld eltartóképessége
Mostanra a kormányok, az ENSZ és a közvélemény is rádöbbent végre: nem mindegy, hogy a föld népessége mekkorára duzzad.
A szlovákok ByeAlexet akarják!
Eurovíziós szerepléseik enyhén szólva siralmas eredménnyel zárultak - egy kivételével. Az sem egy hétköznapi sztori.
Matolcsy: A Mindent Látó Szem
Rejtett kamerás videó MNB-elnökünk személyes jelenlétéről a bankomatoknál.
Rezsicsökkentés - de hol a határ?
A kormány újabb rezsicsökkentésre készül, cél a -30% - a kampányidőszak minden logikát felülír.
Három fedélzeti kamera rögzítette a kényszerleszállást
A felvétel hátborzongató, de a pilóta túlélte.

- Zsugorodik az USA feldolgozóipara
- Kedvező profitról számolt be az Egis
- Búcsú a recessziótól, komolyan erősödik a forint
- Nagy potenciál rejlik a Commerzbank papírjaiban
- Magyar startup, felhő alapú biztonsági szoftverrel
- Irányt adhat a mai inflációs jelentés a GBP-USD jegyzésben
- Az év legjobb sztorija lehet a Richter
- 17.300 forintig emelkedhet a Mol árfolyama
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Új bűnmegelőzési program indult egy Pécsi iskolában
- Schmitt még küzd a doktorijáért
- Szili Katalin: az együttműködés erősíti a nemzetet
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





