Zord hideg és havazás hétvégén
Csütörtökön eleinte még többnyire napos időre van kilátás, később délnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Hétvégén egy mediterrán ciklon hozhat kiadós havazást, hófúvást, és továbbra is bőven fagypont alatt marad a csúcshőmérséklet.
Ma eleinte többórás napsütésre van kilátás, majd délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de csapadék még nem várható. Élénk lesz az északkeleti szél, amit a Tiszántúlon erős lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet -8, -3 fok között alakul.Pénteken az északi tájakon némi időre még kisüthet a nap, többnyire azonban erősen felhős, borult lesz az ég az ország felett. Napközben elsősorban délen és keleten várható havazás. A déli határszélen estig helyenként 5 centi hó hullhat. Az északi, északkeleti szél megélénkül, de erős, néhol viharos lökések is kísérik, ami hordhatja a havat. Délután is mindössze -10, -5 fokra számíthatunk, amit a szél és a csapadék miatt még hidegebbnek érezhetünk.
Szombaton az erősen felhős, borult időben az északi, északnyugati megyéket kivéve többfelé valószínű havazás, hófúvás. Erős lesz az északi szél. A hőmérséklet csúcsértéke -10, -5 fok között alakul.
Vasárnap folytatódik a borús idő, többfelé várható újabb havazás. A Dunántúlon vékonyodhat el a felhőzet. Az északi szél élénk lesz. -9, -4 fok között tetőzik a hőmérséklet.

- Egyetemi oktató kórház lesz a Fejér Megyei Szent György Kórház
- Erdő Péter Európáért misézett Rómában
- Nehezen jutott előnyhöz a Győr
- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- Az erdészek száz évre előre gondolkodnak
- Rizikós volt a rájátszás a pécsi kéziseknél
- Meghosszabbított nyitva tartás a pécsi Okmányirodában
- Günzer Tamás bora nyerte a XVIII. Szegedi Borfesztivál fődíját
- Kiugróan magas marad a fiatalok munkanélküliségi rátája idén
- Pécsi vívóhírek - Kardos Kata győzelme
- Mi is az a pécsi Science Building?
- Böröcz és a pécsi Belénessy Csaba harcába belerokkanhat az MTI
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





