Ezt olvasta már?

0

Zsolnay: háromszáz milliós kártérítési pert indított a pécsi önkormányzat

Háromszáz millió forintos kártérítési pert indított a pécsi önkormányzat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken egy 2014-ben történt vitatott ingatlanapport miatt - közölte Szabó Iván ügyvéd hétfőn az MTI-vel.


hirdetés

A Zsolnayban 19 százalékos kisebbségi részvénycsomaggal rendelkező pécsi önkormányzat jogi képviselője emlékeztetett arra, hogy a város és a főtulajdonos Bachar Najari által 2013-ban aláírt szindikátusi szerződésben a szír-svájci üzletember vállalta, hogy 500 millió forint tőkejuttatást nyújt a manufaktúrának.

A többségi tulajdonos az összegből 200 millió forintot készpénzzel, további 300 millió forintot pedig egy hajmáskéri - használaton kívüli lőteret és víztornyot tartalmazó - ingatlan apportálásával hajtotta végre. Szabó Iván felidézte: az apport már akkor vitát váltott ki, ugyanis a Zsolnayban kisebbségi tulajdonos városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. értékelése szerint az ingatlan csupán mintegy 40 millió forintot ért.

Emiatt a pécsi önkormányzat korábban pert kezdeményezett, amit elvesztett, mert az akkori eljárás csak az apport szabályszerűségét vizsgálta, értékét nem - részletezte az ügyvéd. Szabó Iván a múlt héten indított kártérítési perről kiemelte: abban bíznak, hogy Fővárosi Törvényszék igazságügyi szakértőt rendel ki, aki megállapítja a Veszprém megyei ingatlan értékét.

A kártérítési pert azért most indították, mert meg kellett várni a három bírósági fokot is megjárt előző eljárás eredményét - közölte az MTI kérdésére az ügyvéd, aki hozzátette: a pert azért a fővárosban kezdeményezték, mert azt a törvények megengedik és a szír-svájci üzletembernek Budapesten van lefoglalható vagyona. Cséplő Petra, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatóságának elnöke - miután az MTI-től értesült a fejleményről - elmondta: az ügyben eddig semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett a céghez.

A tőkeemelés miatt korábban indított perben első, illetve másodfokon is a Zsolnaynak adott igazat a bíróság, amelyet a Kúria harmadfokon megerősített - elevenítette fel. Cséplő Petra kifejtette: a szóban forgó ingatlant "a pécsi önkormányzat által javasolt" igazságügyi szakértő becsülte fel 305 millió forintra, hozzátéve, hogy ennek felülvizsgálatára a cég öt igazgatósági tagja közül senkinek sincs joga.

Bachar Najari, svájci-magyar üzletember 2013-ban a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészét szerezte meg 180 millió forintért, vállalva, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak.A város és az új tulajdonos kapcsolatának megromlása arra vezethető vissza, hogy a cég ezt határidőre nem hajtotta végre, és kötelezettségét egy hajmáskéri ingatlan apportálásával teljesítette.

A kormány idén februárban stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a manufaktúrát a csődtörvény alapján, amin a cég fő tulajdonosi köre megdöbbent, mondván, ehhez nincs jogalap. A cégnél április végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) indított büntetőeljárást költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával. A pécsi közgyűlés eközben Ledina Kerámia Kft. néven céget hozott létre, hogy a Zsolnay - szerintük elkerülhetetlen - felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését.

Az új céghez a Zsolnay több mint 170 alkalmazottjából mintegy 130 szerződött át június elején. A Zsolnayhoz június végén ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a Zalaegerszegi Törvényszék.

 








Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül Győrben

Az Audi Hungaria két logisztikai központjának tetején, mintegy 160 000 négyzetméteren épít az E.ON egy 12 megawatt beépített...

Pár ezer forintból letudjá a szülők a farsangi jelmez kérdését

A legtöbb szülő nem költ 5 ezer forintnál többet a jelmezre.

Fordulat a budapesti túszejtő állapotában, ez történt a kórházban

A tettest, akit életveszélyes sérüléseket szenvedett, kommandósok őrzik.

Folyton puskázik a gyerekem. Jól teszi.

Szeptembertől mást sem hallok a fiamtól, minthogy puskát gyárt vagy puskázik órán. Úgy gondolom, teljesen igaza van

Bien.hu horoszkóp február 18-24: Légy türelmesebb és elérheted a vágyaidat

Kíváncsi vagy, hogy mit tartogat számodra ez a hét? Azt tanácsoljuk, hogy készülj fel a nagy változásokra, légy türelmesebb munkahelyi...

Már csúszásban van a Blaha Lujza tér felújítása

A tervezettnél lassabban készülnek el a tervek.

Izrael befagyasztja a Palesztin Hatóság adójövedelmének egy részét

Az indok: a Palesztin Hatóság az Izraelben bebörtönzött palesztinoknak fizet illetményeket.

Főzést, varrást miért nem tanítanak a suliban?

Már írtunk arról, hogy sok haszontalan dolgot tanulnak a gyerekek a suliban, rengeteg órájuk van, fáradtak. Lehet, hogy néhány órára...

Ma is tavaszias lesz az idő

9-15 fok várható, sok napsütéssel.

Ma is tavaszias lesz az idő

9-15 fok várható, sok napsütéssel.

A brit ikerpár igazi inspiráció az embereknek: Adam és Neil Pearson története

Neil és Adam ritka betegséggel születtek. Ennek ellenére teljes életet élnek, ami mindenki számára példaértékű.

VV Zsuzsu erre költi a 36 milliót

VV Zsuzsu már tudja, mit vesz elsőként a 36 milliós nyereményből. Azt pedig már most kijelentette, hogy nem fog megváltozni a pénz miatt.

0

Sport

Megtörte a csendet a kirúgott Real Madrid-edző

Julen Lopeteguit három hónap alatt vágták ki a világ két legkeményebb pozíciójából.

Úgy zsákolt, hogy előtte átugrotta a 216 centis Shaquille ONealt

Hamidou Diallo lett az All Star-gála zsákolóbajnoka.

Fél óra alatt kiderült, miért van szüksége új csatárra a Barcelonának

A szombat esti bajnokin a Barcelona szinte értékelhetetlen produkcióval győzte le a Valladolidot, de akadt valaki, aki mindenkit alulmúlt. Luis Suárez.

Király is benne volt, hogy megpecsételődött a Haladás sorsa

Horváth szerint már nincsenek vérmes reményeik.

Dárdai nagyon dühös

A Hertha a 96. percben bukta el a győzelmet a Werder Bremen ellen.

18 évesen a 93. percben ollózott gólt a Fradinak

Zsóri Dánielnek összejött az álombemutatkozás a DebrecenFradi bajnokin.

DVTK: retteghet az Újpest és a Ferencváros

Együtt továbbra is könnyebb lesz!

Hazai pályán kapott ki a Real, 9 pont a Barca előnye

A három hónapja nyeretlen Girona győzni tudott a Bernabéuban.

Kordáék a Föld körül: Megvan a Családi Slam

Petr Korda 21 éve megnyerte az Australian Opent, ám akkor még nem sejtette, hogy egyszer majd mind a három gyermeke nyomdokába lép.

Kirabolták a Barcelona focistáját, amíg meccset játszott

A katalán csapat téli igazolásának az otthonából nagyobb vagyont vittek el.

Lovrencsics duplázott Újpesten

Loverncsics duplázott a Szusza Ferenc Stadionban.

0

Bulvár

Listázza és nyomon követi a Facebook azokat a felhasználókat, akik üzenetben fenyegetik a céget

A közösségi oldal az appjait használja fel lokációkövetésre a rájuk potenciálisan veszélyesnek ítélt usereknél. A privát üzeneteket és a kommenteket is monitorozzák, egy egyszerű "fuck you, Zuckerberg" is elég ahhoz, hogy az ember a megfigyeltek listáján találja magát.

Beállíthatja a koleszterinszintünket ez az élesztő: nyelje le.

A króm fontos szerepet tölt be a szénhidrát-anyagcsere szabályozásában, pozitív hatással van a testsúlyunkra és a vércukorszintre is. Nem mindegy azonban, hogy milyen formában vesszük magunkhoz a krómot! Miért előnyös például az élesztőből nyert króm?

A világ 5 leggazdagabb özvegye

Vajon mire költik a vagyonukat ezek a gazdag özvegyek? Tovább gyarapítják vagy elherdálják?

Balesetet szenvedett, hat napja nem találják

Rejtélyes ügy foglalkoztatja az osztrák közvéleményt és sajtót. Egy 45 éves nő balesetet szenvedett, kocsiját hátra hagyva eltűnt, azóta nem találják írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja, az orf.at  

Brutális lehűlés jön

A jövő hét közepéig tart a száraz és enyhe idő. Kezdetben többfelé 10 fok felett alakulnak a maximumok, a hétvégén viszont néhol már csak 0 fokig melegszik a levegő derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn a köd napközben fokozatosan csökken és fátyolfelhős, napos idő várható. Főként északkeleten helyenként tartósabban megmarad a párás, felhős idő. Csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6 és 0 Celsius-fok között alakul. Napközben 9-14 fokig melegszik a levegő, de a hosszabb ideig ködös, párás vidékeken néhány fokkal hűvösebb lesz. Keddre és szerdára virradóra is köd képződik, amely napközben nagyobb területen, elsősorban az északkeleti, keleti megyékben tartósan is...

Prém és ugráló mellek? 5+1 dolog, ami nem zavarja a férfiakat szeretkezés közben

Míg egy forró hangulatú randi előtt te papírusztekercsnyi teendővel igyekszel vállalható formába önteni a testedet, ő valószínűleg egy gyors zuhany után már indul is, hogy a kedvedre tegyen. Csokorba szedtük, mi miatt nem érdemes tövig rágnod a körmödet ilyen helyzetben

Még soha nem volt jellemző az élelmiszerek ilyen mértékű drágulása

A tavalyi szárazság a burgonya, a vöröshagyma, a liszt és a kenyér drágulását eredményezte, de az üzemanyagárak is az egekbe szöktek.

Két hónapig várhatjuk a tavaszt

Az ősi tavaszváró ünnep két egyházi ünnep között van, a farsang kezdete vízkereszt, január 6-a, és hamvazószerdáig tart, ami idén március 6-ra esik.

Negyven darab öttalálatos volt

Telitalálatos szelvényt viszont nem találtak a hatoslottón. Íme a nyerőszámok.

Most jött a hír, óriási robbanás történt Pécs közelében

Nagy erőkkel kivonultak a tűzoltók, tart a mentés.

blogmorzsák

A röntgen­fényképezés mestere

A röntgennel való fényképezés nem veszélytelen játék, ezért az ólommal bélelt, 200.000 dollár értékű stúdió­ban egy Geiger-Müller számláló is be van építve.

Air Race?

„Megkérdeztem a budapestieket, mit gondolnak a Red Bull Air Race-ről.“

Az USA és Izrael az EU négy lázadóját próbálja becserkészni

Webert ismét sarokba szorították a Fidesz EPP-tagsága miatt.

„A királyi hímvessző tiszta“

„Újranéztük az Amerikába jöttem című filmet.“

3 ötlet, hogyan fektess ingatlanba

Ha nincsenek tízmillióid, akkor az elsőt imádni fogod, de a többit is érdemes átgondolni.

A NER-be vetett bizalom

„Egy kis bizalom nem ártana“ - írta egy kedves­nek tűnő, higgadt kormánypárti kommentelő.

Hogyan éld túl a szakítást?

Nem csak abban kellhet segítség, hogy holnap majd minden jobb legyen, hanem abban is, hogy túléljük a mát.

Hogyan szeressek vissza a társamba?

10 pont a szenvedélyért.

Bizonytalanság a Brexit kapcsán

A valóság felül­múlja a legvadabb elképzeléseket.

Nyílt levél az adófizetőkhöz

„Nem akarok 'megvett' nyugger lenni, több, mint negyven ledolgozott munkaév után.“

A szobanövények betegségeiről

Nem csak a kertben üthet be a baj, a szobanövényeket is gyakran tizedelik kártevők és betegségek, főleg a tél végén.

0


0